A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága régiónk egyik legpatinásabb, legsikeresebb alkotó közössége. Tagjainak tevékenysége meghatározója a kárpátaljai magyar kulturális, művészeti életnek. Nemrég indult sorozatunkban a közösség egy-egy tagjának munkásságából villantunk fel részleteket. Micska Zoltán után most a csapi Magyar László (1955–2016) következik.
Magyar László a festészet iránt 1993-ban vált „elkötelezetté”, amikor felvették a Révész Imre Társaság (RIT) tagjai közé. 2003-tól haláláig a RIT elnöke volt.
Magyar László festészeti stílusa és képeinek témája a Révész Imre Társaság művészeti szellemiségéhez kötődik. Állítása szerint a régi kárpátaljai tájfestészet képviselői közül Kassai (Kashay) Antal (1921-1992) művészete áll közel hozzá. Felfogásukban valóban sok rokon vonást találunk, de más festők (Petky Sándor, Hrabovszky Emil, Soltész Zoltán, Boretszky Adalbert) inspirációs hatását is felfedezhetjük alkotásain.
Korai képeire a szimbolikus táj-kép ábrázolás volt a jellemző. Széles ecsetvonásokkal, posztimpresszionista stílusban festett kompozíciói a táj és az emberábrázolás különös panteista képét nyújtották. Filozofikusnak is tartották ezeket az egyéni, sajátos képzettársítású műveit. Ekkor készült képeinek jellemző színei a szürkék, világoskék, zöld árnyalatok.
Későbbi festményein határozott változás érzékelhető. Fejlődése a konkrétabb táj- és figurális ábrázoláshoz vezetett. A természet, a Kárpátok vonulatával bezárt kis völgyek mélye, az erdők, a hegyi patakok jelentik témái egyik fő vonulatát. Kompozícióinak kiegyensúlyozottsága harmóniát sugároz.
Olajképek mellett akvarellel is dolgozik. Akvarelljein fokozottan érzékelhető finom ecsetkezelése, gazdag színvilága.
Nagyszerű kompozícióin, tájkivágásain, erőteljes színein, a napfény érzékeltetésén tapasztalható volt, hogy Magyar László művészete fokozatosan felszabadult, s a művész átadja magát az önfeledt tájszemléletnek, írja róla Szabó Lilla a festőművész pályaképének bemutatásáról szóló esszéjében.
