Felháborítónak nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azokat a korrupciós gyakorlatokat, amelyeket több sorozóközpontban júliusban tartott vizsgálatok tártak fel, és megígérte, hogy olyan emberekre fogják bízni a feladatot, akik tudják, hogy mi a háború.
Az egyik odesszai sorozóközpontban feltárt, csütörtökön nyilvánosságra került visszaélésre reagálva az ukrán államfő esti videóüzenetében elmondta: részletes megbeszélést tartott Ihor Klimenko belügyminiszterrel és Vaszil Maljukkal, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjével. „A vizsgálat számos visszaélésre derített fényt” – mondta Zelenszkij. „És ezek őszintén sokkolóak” – jelentette ki.
Hozzátette, hogy a vizsgálatok részleteit és eredményeit nyilvánosságra fogják hozni, és eljárást indítanak a felelősök ellen.
A konklúzió teljesen világos: olyan emberekre kell bízni a sorozást, akik megértik Ukrajna védelmének fontosságát – fogalmazott.
„Olyan embereket kell alkalmazni, akik saját szemükkel látták, saját bőrükön tapasztalták a háborút. Lehetnek köztük olyanok is, akik talán sajnos elvesztették egy végtagjukat, de nem a méltóságukat és Ukrajnát. Hadd köszönjem meg nekik”
– mondta.
A sorozóközpontok átvilágítása része Ukrajna korrupcióellenes kampányának, melyet Kijev euroatlanti csatlakozásának érdekében indított.
Ukrajnának még további reformokat kell végrehajtania az EU- és a NATO-csatlakozáshoz
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.