Megkezdődtek a nemzetközi tárgyalások Szaúd-Arábiában az ukrajnai béke elősegítéséről

Számos ország biztonsági szakértője kezdett szombaton Szaúd-Arábiában tárgyalásokat, amelyek célja az ukrajnai háború politikai rendezésének kidolgozása – jelentette a szaúdi állami televízió. A nemzetbiztonsági tanácsadóknak a Vörös-tenger partján fekvő Dzsiddában tartott találkozóján megoldásokat kívánnak kidolgozni az ukrán-orosz válságra – jelentette az el-Ehbaríja. A találkozón nyugati nagyhatalmak és fejlődő országok tisztségviselői vesznek részt. Egy szaúdi diplomata […]

Emelik a munkanélküli segély összegét Ukrajnában

Az ukrán miniszteri kabinet javasolja a munkanélküli segély minimális összegének növelését – olvasható az Ukrajnai Szakszervezetek Szövetségének honlapján. A javaslat előírja, hogy a hadiállapot idejére 1 000 hrivnyáról 1 500-ra emeljék meg a minimális kifizetés összegét. Ezt a támogatást a biztosítási idővel nem rendelkező személyek kaphatják meg, továbbá azoknak, akik az utóbbi egy évben 7 […]

Rekordszámú törvényt fogadtak el Ukrajnában a háború ideje alatt

Az ukrán Legfelső Tanács rekordszámú törvényt fogadott el a háború kitörése óta, írja az Ukrinform. 2022. február 24. és 2023. július 24. között 480 törvényt fogadtak el (ebből 386 törvényt a háború első évében). Mindez annak tudható be, hogy jelentősen nőtt az elnök és az ukrán kormány által benyújtott törvényjavaslatok száma. A háború kezdete óta […]

Bővül a fizetős parkolók száma Ungváron

Augusztus 9-től Ungváron újabb fizetős parkolóhelyeket építenek ki. Ezentúl az O. Dovzsenka utcában is fizetni kellesz a parkolásért. A fizetős parkolók helyét útburkolati felfestéssel és útjelző táblákkal jelölik. A parkolás kijevi idő szerint 8:00-19:00 óra között fizetős, az első 10 perc ingyenes. Egy autó parkolásának a díja 25 hrivnya/óra. Amennyiben valaki elmulasztja a parkolási díj […]

Nem esett baja a Beregszászban eltévedt kislánynak

Tegnap délután egy nagymama értesítette a beregszászi rendőrséget 6 éves unokájának eltűnése ügyében, olvasható a megyei rendőrség közösségi oldalán. Az idős nő az egyenruhásoknak arról számolt be, hogy a város központjában sétálva arra lett figyelmes, hogy a kislányt szem elől vesztette és egyedül nem képes a nyomára akadni, mert nemrég költöztek Zaporizsja megyéből a településre. […]

Az árokba hajtott sofőr elhagyta a baleset helyszínét

Augusztus 4-én balesethez riasztották a katasztrófa-elhárítási szolgálatot. A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának Facebook-oldalán közzétett beszámolójából kiderült, hogy egy Vaz 2105 típusú személyautó vezetője ismeretlen okok miatt árokba hajtott az Ungvári járásban, a Perecsenyt Ókemencével (Kamjanyica) összekötő útszakaszon. A vasúti sínektől pár méterre landoló járművet a tűzoltók kihúzták az árokból. Az autóban senki sem tartózkodott. A […]

Pál apostol nyomában │KISZó-háttér

Július folyamán a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának diákjai és tanárai tanulmányi úton jártak Görög- és Törökországban. Főbb állomások a következők voltak: Thesszaloniki, Korintosz, Athén, Filippi, Trója és Efézus. Dobán Vivien A Pál apostol nyomában elnevezésű tanulmányútról annak szervezőjével, az egyetem spirituálisával, Bölcsföldi András református lelkésszel beszélgettem. – Hányadik Pál apostol útja volt ez? […]

Fokozottan ellenőrzik a hidak állapotát Kárpátalján

Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője augusztus 4-én megbeszélést tartott a kárpátaljai kistérségek vezetőivel. A tanácskozás egyik kiemelt napirendi pontja volt az infrastruktúra helyzete, ezen belül is a gyalogos- és közúti hidak állapota került előtérbe. Viktor Mikita emlékeztetett, hogy két héttel ezelőtt a kistérségek vezetői utasítást kaptak a körzetükhöz tartozó hidak állapotának ellenőrzéséről. […]

Orosz Ildikó el nem hangzott beszéde Volodimir Zelenszkij számára

Beregszászba látogatott augusztus 2-án Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, ahol a kárpátaljai magyar kisebbség képviselőivel is találkozott, többek között Orosz Ildikóval, a Rákóczi-főiskola elnökével. A rövid találkozó során az intézmény elnök asszonya nem kapott szót, azonban sikerült átadnia az elnök úr számára a beszéde írott változatát és egy, a kisebbség helyzetéről szóló tanulmányt, amelyben javaslatokat is […]

RIT-krónika: Kolozsvári László zsánerképei

A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága régiónk egyik legpatinásabb, legsikeresebb alkotó közössége. Tagjainak tevékenysége meghatározója a kárpátaljai magyar kulturális, művészeti életnek. Nemrég indult sorozatunkban a közösség egy-egy tagjának munkásságából villantunk fel részleteket. Micska Zoltán és a csapi Magyar László után most felvillantunk egy kockát egy alapítótag, Kolozsvári László (1950–2013) munkásságából. A szürtei […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net