Ukrajnában az év első felében a rendőrség csaknem 145 ezer alkalommal rögzített családon belüli erőszak esetet – közölte Szerhij Aljoskin, az országos rendőrség illetékes osztályának vezetője. Az Ukrinform beszámolója szerint a rendőrség adatai alapján 2022. február 24-e után csökkent a családon belüli erőszakkal kapcsolatos bejelentések száma, amit objektív okok okoztak (a férfiak külföldre költöztek, a […]
Nap: augusztus 12, 2023
Az oktatási intézmények 68%-a rendelkezik óvóhellyel
Jelenleg az oktatási intézmények 68 százaléka rendelkezik valamilyen típusú óvóhellyel, amely 4,7 millió tanuló és tanár elhelyezését teszi lehetővé – közölte Denisz Smihal miniszterelnök. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem elegendő, és arra szólította fel az önkormányzatokat, hogy aktivizálják magukat – írja az Osvita. „A helyi hatóságoknak aktívabban kellene fellépniük. A kormány még áprilisban 1,5 milliárd hrivnyát […]
Magyarok kenyere: Búzaösszeöntő ünnepség Nagydobronyban ● Kárpáti Igaz Szó
A 15 millió búzaszem – az összetartozás jelképe A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében Kárpátalján felajánlott búzát augusztus 12-én immár kilencedik alkalommal öntötték össze. Az ünnepélyes eseménynek az idén is a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánius Gyermekotthon adott otthont. Varga Brigitta (Nagydobrony) A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program lebonyolítója a Nemzeti Agrárgazdasági […]
A nehéz téli időszakra készítik a lakosságot
Télen jelentősen megnő a víz-, gáz- és szénigény. Ukrajnára nehéz tél vár, ugyanis valószínűek a kritikus infrastruktúra elleni ismétlődő orosz támadások. Az energiacégek még a folyók vizének használatán is spórolnak, hogy a vízerőművek inkább télen működjenek. Andrij Herusz, a parlament energetikai, lakásügyi és kommunális bizottságának vezetője elmondta, Ukrajnában jelenleg minden fő energiaforrásból készleteznek, hogy télen […]
A határsértők fejenként négyezer dollárt fizettek a segítőiknek
A beregszászi járási Újakli településen egy Mercedes kisbuszt állítottak félre a határőrök. A 23 éves kárpátaljai sofőr mellett a járműben még öten tartózkodtak. Az utasok között egy kárpátaljai, két dnyiprói, egy poltavai és egy kirovográdi hadköteles korú férfi volt. A két helyi férfi elmenekült a helyszínről, azonban nem jutottak messzire. A határőrök drón segítségével hamar […]
Hallgatlak – az interneten │KISZó-interjú
Jakab István 26 éves marosvásárhelyi fiatal, a Hallgatlak instagram fiók megálmodója. Keresztény és hétköznapi témákban oszt meg tartalmakat. Egyszerű, rövid, néha elvont mondatokkal üzen mély témákról. Dobán Vivien – Az oldal jelenleg 22,7 ezer követővel rendelkezik. Mikor indult és hogyan vetődött fel az ötlete? – Körülbelül 5-6 éve, még az egyetemi éveim alatt. Mindig is […]
Halálos gázolás történt Munkács közelében
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt tegnap a munkácsi járási Beregrákos közelében. A rendőrségi beszámolóból kiderült, hogy egy Peugeot 20 éves vezetője elütött egy gyalogost, aki át szeretett volna kelni az úttesten. Sajnálatos módon a sérült a kórházban életét vesztette. A rendőrség nyomozást indított a baleset körülményeinek feltárása érdekében. A jelenleg hatályos törvények szerint halált okozó […]
550 darab elektromos cigaretta volt elrejtve a kisbuszban
A napokban egy kárpátaljai férfi jelentkezett Szlovákia felől belépésre az ungvári határátkelőnél. A 37 éves sofőr nem jelentett elvámolnivalót, azonban a határőrök a vámszolgálat munkatársaival úgy döntöttek, hogy alaposabban átvizsgálják az ukrán rendszámú Mercedes típusú kisbuszt. Az ellenőrzés folyamán a sofőr személyes csomagjai között 550 darab elektromos cigarettát fedeztek fel az egyenruhások. A csempészkísérletről értesítették […]
RIT-krónika: Jankovics Mária – a színek bűvöletében
A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága régiónk egyik legpatinásabb, legsikeresebb alkotó közössége. Tagjainak tevékenysége meghatározója a kárpátaljai magyar kulturális, művészeti életnek. Sorozatunkban a közösség egy-egy tagjának munkásságából villantunk fel részleteket. Legutóbb Kolozsvári Lászlót mutattuk be, most az ungvári Jankovics Mária (1962–2007) következik. Jankovics Mária textilművész, grafikus, festő 1962. május 24-én született Ungváron. […]