Csaknem 600 katonát rehabilitáltak már a Kárpátokban

Ukrajna First Lady-je, Olena Zelenszka a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy mintegy 600 katona kapott rehabilitációs kezelést a Kárpátokban található egyik szanatóriumban.

„A háború előtt a központot a civilek sportsérüléseinek kezelésére hozták létre. De az orosz invázió miatt a Bukovel csoport kezdeményezésére gyorsan átszervezték. A program másik része a katonák családjukkal való kikapcsolódására összpontosít, ennek keretében több mint 2000 család üdült már itt” – írta a bejegyzésben az ukrán elnök felesége.

Az orvosi kivizsgálás után minden katona egyéni kezelési programot kap, amely lehetővé teszi a lehető legrövidebb időn belüli regenerációt.

„Hatékony eredmény két hét alatt” – ez a cél összegyűjtötte az ország legjobb szakembereit, és lendületet adott a kineziológia metódusának fejlesztéséhez. Különféle terápiát, masszázst, rehabilitációt, sajátos gyakorlatokat és még a jóga elveit is kombinálták.

„Azért jöttem ide, hogy köszönetet mondjak az orvosoknak, akik megmentik a katonák és szeretteik egészségét és lelkivilágát, valamint köszönetet mondjak azoknak a katonáknak, akik mindannyiunkat megmentenek” – fogalmazott Olena Zelenszka.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó