Dmitro Kuleba külügyminiszter a lemondásával kapcsolatos híresztelésekre válaszolva kijelentette, továbbra is dolgozik, és „egyetlen pozíció sem szól örökre”.
Az ukrán diplomácia vezetője megjegyezte, 2020 márciusában nevezték ki a miniszteri posztra, és októberben már megjelentek az első pletykák a kirúgását illetően.
„Dolgozom. Tudom, hogy egyetlen pozíció sem állandó. Teljesen nyugodt vagyok emiatt. Már a legelején azt mondtam, hogy két feltétellel távozom: amennyiben az államfő kér a távozásra, vagy ha megoldhatatlan ellentmondásba kerülök a külpolitikával” – jegyezte meg Kuleba.
Augusztus elején jelent meg a hír a médiában, miszerint az ukrán külügyminiszter leváltására készülnek.