Kígyómarás a Técsői járásban: intenzív osztályra került a 19 éves fiatal

A csaknem tragédiával végződő eset a Técsői járás Pidpula hegyen történt.

A megyei mentőszolgálat Facebook-oldalán közzétett információk szerint a kígyó a 19 éves fiú lábát marta meg. A fiatal megpróbált azonnal mentőt hívni, ám a magaslaton nem volt térerő.

A fiatalember társa segítségével a völgy felé indult, ám sötétedésig nem érték el céljukat. Már kivilágosodott, amikorra fiataloknak sikerült térerőt találniuk, és kihívni az orvosokat.

Az egészségügyi dolgozók folyamatos telefonos kapcsolatot tartottak fenn a fiatalemberrel, mígnem találkoztak Brusztura közelében.

„A fiú kimerült volt, fájdalomra panaszkodott a harapás helyén, illetve a bal keze is felduzzadt. A vérnyomása és a pulzusa normális értékeket mutatott, ám a vére besűrűsödött” – tájékoztatott a sérült állapotáról Jana Penyora mentős.

Hozzátette, kígyómaráshoz azonnal orvosi segítséget kell hívni, jelen esetben pedig már több mint fél nap telt el a történteket követően. Szerinte csak a fiatal, erős szervezetnek köszönhető, hogy nem történt tragédia.

A fiút a Técsői Járási Kórház intenzív osztályán kezelik.

Mint emlékeztetnek, idén ez már a tizedik kígyómarás Kárpátalján. Az orvosok hangsúlyozzák, ilyen esetekben igyekezzenek mielőbb orvoshoz fordulni, hiszen csak szakképzett egészségügyi dolgozó tudja megadni a szükséges segítséget.

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó