Védelmi miniszter: cserélni kell az ellentámadásban részt vevő katonákat

Olekszij Reznyikovot egy minap tartott sajtótájékoztatón arról kérdezték, mikor fejeződhet be a háború. A védelmi miniszter azt mondta, nem tud előrejelzést adni a háború befejezésének időpontjáról, írja a PMG. A tárcavezető megjegyezte, jelenleg is folyik az ukrán hadsereg ellentámadása, és nem éri meg jóslatokba bocsátkozni a háború végét illetően. Reznyikov úgy véli, ez sok körülménytől […]

UNICEF: az ukrán iskolások lemaradnak a tanulásban

Az orosz–ukrán háború kezdete óta Oroszország 1300 ukrán iskolát rombolt le. Az UNICEF jelentése szerint az ukrán gyerekek a kialakult helyzet miatt fokozatosan elvesztik az iskolában megszerzett tudásukat, különösen ukrán nyelvből, olvasásból és matematikából maradnak le. A támadások miatt az iskolaköteles korú gyermekek mindössze harmada látogatja az összes óráját személyesen – közölte az UNICEF. A […]

Mozgósítás: Felülvizsgálják a katonai szolgálatra való alkalmatlansági igazolásokat

Több korrupciógyanús esetet követően az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szerdai ülésén úgy döntött, hogy elrendeli a katonai orvosi bizottságok katonai szolgálatra való alkalmatlanságról szóló határozatainak átfogó felülvizsgálatát – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon. A bejegyzés szerint az ülést résztvevői jelentéseket hallgattak meg a belügyminisztérium, az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az Állami Nyomozó […]

Iskolásokat és ingyenkonyhákat segít a Magyar Református Szeretetszolgálat; Hálaadás az aratásért, az új kenyérért; Cél: a turizmus újraindítása Kárpátalján; Hányan választanak magyar iskolát?; Négylábúak helyzete a háború idején

KISZó – minden időben! Friss lapszámunkat kérje a postástól, keresse a megszokott pontokon – a Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk: ISKOLÁSOKAT ÉS INGYENKONYHÁKAT SEGÍT A MAGYAR REFORMÁTUS SZERETETSZOLGÁLAT  – A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) 2006-os fennállása óta évente több tízezer rászorulót támogat Kárpát-medence-szerte, mely szolgálathoz évről évre adományozók ezrei csatlakoznak. EGY ÚJABB TANÉV A […]

Újabb amerikai fegyverszállítmány Ukrajnának

Az Egyesült Államok újabb 250 millió dolláros katonai segítséget küld Ukrajnának – jelentette be az amerikai külügyminisztérium. A tárca közleménye szerint a csomag tartalmaz AIM-9M légvédelmi rakétákat, HIMARS mobil rakétatüzérségi járművekhez használható eszközöket, valamint 105 és 155 milliméteres tüzérségi lőszereket, egyéb rakétákat, valamint 3 millió darab, kézifegyverbe való lőszert. Az amerikai hadsereg készleteiből azonnal lehívható […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net