Németország leszállította az Ukrajnának gyártott légvédelmi lőszerek első adagját – közölte a német védelmi minisztérium kedden.
Az 1970-es években kifejlesztett lövegeket már nem használják a német hadseregnél, és nem is készül a Gepardokban használt lőszer Németországban.
Így ki kellett dolgozni egy új gyártási technológiát arra, hogy miként lehet előállítani „régi lőszert új módszerekkel”
– emelték ki a minisztérium közleményében. Hozzátették: Svájc ugyan rendelkezik a ilyen lőszerkészletekkel, de nem hajlandó katonai segítséget nyújtani Ukrajnának.
Németország viszont alig hét hónap alatt nemcsak beindította a gyártást, hanem el is juttatta a szükséges lőszerek első adagját – hangsúlyozta a közlemény.
Németország eddig 46 Gepardot adott át Ukrajnának, és további hatot küldenek az év végéig. A Rheinmetall egy 168 millió eurós (65 milliárd forintos) szerződés keretében 300 ezer lőszert gyárt a légvédelmi lövegekhez.
Kapcsolódó:
Zelenszkij: Ukrajna nem mond le a területei igényeiről a NATO-ért
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.