Kiegyensúlyozott, nyugodt, megfontolt. Nem szeret szerepelni, inkább a háttérben teszi a dolgát, de azt a legmagasabb szinten, mivel maximalista. Szerény és halk szavú, kollégái még soha nem hallották, hogy felemelte volna a hangját. Realistának vallja magát. Kulcslyuk rovatunk mai vendége Fedeles Zsuzsanna, az Ungvári Városi Klinikai Kórház kardiológusa, a Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társaságának tagja.
Magyar Tímea
– Régi ismeretségünk révén tudom, hogy édesanyja oldaláról több szakmabeli is volt a családban. Gondolom nem véletlen, hogy Ön is e a hivatást választotta.
– Bizonyára ez is hatással volt rám, anyukám például sportorvos volt. A kollégái gyakran eljöttek hozzánk, fültanúja voltam a szakmai beszélgetéseiknek. Anya is elmesélte az érdekes eseteit, amit mi, lányok, érdeklődve hallgattunk. Elmondása szerint gyerekként bejelentettem, hogy ha megnövök, főorvos leszek az ő munkahelyén, a sportkórházban. Testvéreimmel nemegyszer meglátogattuk a munkahelyén, ahogy megboldogult édesapámat is a Kárpáti Igaz Szóban, hisz a lap megbecsült újságírója volt. Ki nem hagytuk volna a lap Mikulás-napi ünnepségét, ahol egy versért cserébe ajándékot kaptunk. De az újságírás nem vonzott.
– Hogy alakult a szakmai pályafutása?
– 1985-ben érettségiztem Ungváron és 1991-ben diplomáztam az ungvári egyetem orvosi karán. Gyerekorvosnak készültem, de akkor épp nem volt szabad hely a Munkácsi Megyei Gyemrekkórházban, ahová irányítottak. Így az ungvári mentőállomásra kerültem. Egy pillanatig sem sajnálom, mert ott lehet a legtöbbet tanulni. Négy évig teljesítettem szolgálatot mentőorvosként. Néhány esztendőt a városi poliklinikán dolgoztam, majd egy kollégám, Nosza Marianna, aki a városi kardiológia orvosa volt, felajánlotta, hogy betanít az éppen bevezetésre kerülő szívultrahangos vizsgálatokra. A kórház az amerikai Oregonból kapott egy gépet, s a segítségével fokozatosan elsajátítottam a diagnosztizálási módszert. A megboldogult Sütő Mihály doktor úr felvette a kapcsolatot a Magyar Kardiológusok Társaságával, melynek mi is tagjai lettünk. 1998-tól kezdve rendszeresen ott vagyunk a továbbképzéseiken és a balatonfüredi kongresszusaikon. Ma már Riskó Sándor doktor úr irányítása mellett veszünk részt más határontúli magyar kardiológussal együtt az anyaországi szakmai találkozókon, ahogyan idén májusban is történt. E rendezvényeken mindig sokat tanulunk.
–Több mint húsz éve éve végez szívultrahangot. A diagnosztizálás e módszere mekkora lépésnek számít a szív kiismerésében?
– Hatalmasnak. Amíg ez nem volt, nem tudtuk például a mellkas felnyitása nélkül észlelni, ha valakinek születésétől fogva három helyett kétvitorlás aortabillentyűje volt. A sebészek is a mi diagnózisunk alapján keresik meg a rendellenességet szervezetünk motorjában. És számos ilyet mondhatnék. Nagy előrelépést jelentett az érfestéses vizsgálat, vagy a szívritmuszavart korrigáló beültetések, a pacemakerek. Úgy vélem, a diagnosztizálás terén megyénkben magas a szakemberek tudása. A műtéti beavatkozások sorában azonban még vannak olyan eljárások, amelyek nálunk nem elérhetők. Sajnos a szívbetegségek erősen „megfiatalodtak”, már 30-35 évesek is szenvednek tőlük. Holott kevesebb stresszel, mozgással, megfelelő étrenddel és rendszeres szűréssel megelőzhetőek lennének a korai elváltozások.
– Megkerülhetetlen a kérdés, az Ön szíve sose fáj?
– Úgy törődöm vele, hogy odafigyelek az étkezésemre, nincsenek káros szokásaim. Korábban rendszeresen sportoltam, röplabdáztam, könnyűatletizáltam. Ma inkább tollaslabdázom.
– A háború hogy befolyásolja a mindennapjait?
– A mindennapi stresszen túl még több munkám lett. Kórházunkban is kezelnek sérült katonákat, nemegyszer kiderül, szívproblémájuk is van. De az is megesik, hogy nem a szív beteg, hanem a stressz, a lelki problémák produkálnak testi tüneteket.
– Saját családjáról mondana néhány szót?
– A férjem egy energetikai vállalat munkatársa. Egy iskolában tanultunk, 34 éve házasodtunk össze. Két fiunk van, Emil ügyvéd, Kijevben végezte el a Sevcsenko nevét viselő egyetemet, azóta ott dolgozik, már megnősült. Misi pedig Ausztriában él öt éve, ott végezte el a gimnáziumot, most első éves orvostanhallgató. Nagyon hiányoznak… Azért foglalom le magam a sok munkával. A testvéreim is külföldön élnek. Kati nővérem belgyógyász, osztályvezető egy angliai kórházban. Alexandra húgom Bonyhádon egy gimnáziumban angoltanár, pszichológus és igazgatóhelyettes.
– Rengeteget dolgozik, az állami kórházon kívül privát klinikán is fogadja a pácienseket. Hogy tud kikapcsolódni?
– Kézimunkával. Nagyon szeretek kötni, horgolni, hímezni. Néha el is ajándékozom az elkészült darabokat.
– Mi az első dolga ébredés után?
– Iszom egy kávét.
– Van kedvenc mottója?
– Egy József Attila-idézet, mely szerint „dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.”
– Milyen mindennapi rituáléja van?
– Az imádság.
– Mi a legjobb dolog és a legnehezebb az anyaságban?
– Rengeteget tanulok a gyerekeimtől. A legnehezebb megőrizni a bizalmukat, a barátjuknak maradni.
– Tenger vagy hegyek?
– Évek óta egy horvátországi tengerparti nyaralóhelyen pihenünk. Megunhatatlan.
– Magas sarok vagy lapos?
– Közepes.
– Arany vagy bizsu?
– Arany.
– Mi az a három dolog, amit mindig a táskájában hord?
– Kulcs, telefon, pénz.
– A nagy sikerről mi jut eszébe?
– Hogy egészséges és teljes a családom.
– Kivel találkozna legszívesebben egy jó beszélgetésre?
– Édesapámmal, nagyon hiányzik.
– Van olyan dolog, ami Ön szerint értelmetlen és nincs rá szüksége az embereknek?
– Az alkohol.
– Hisz a sorsban? Vagy Ön szerint az életünket mi magunk irányítjuk.
– Meg van írva a jó Isten által.
– Milyen szuperképessége lenne, ha választhatna?
– Belelátnék a jövőbe.
– Milyen szakmai kihívással szeretne megbirkózni?
– Amíg tart a háború, nem szövök terveket, de amit meg tudok tenni, az, hogy folyamatosan képzem magam. Az online felületek erre nagyon jó lehetőséget biztosítanak.
– Mikor érezte magát eddig a legboldogabbnak?
– Amikor még itthon voltak a gyerekeim és együtt ültük körbe az asztalt…
