Az eset valamikor a múlt század 70-es éveinek legelején történt. Kicsiny községem vadászegyesülete akkoriban „hivatalosan” még csak néhány tagból állt, de akkor még nem is vették annyira komolyan a sörétes fegyver használatát. Elég volt személyi igazolvánnyal bemenni a helyi „kúltmágba” (falusi vegyesbolt), és ott az ember kiválaszthatta a neki leginkább megfelelő fegyvert. A vadászat is másként ment, mert például apróvadra: nyúlra, rókára, fácánra, fogolyra – akkor még szép számmal előfordult – szerdán, szombaton és vasárnap lehetett vadászni. Igaz, ha valaki télidőben bármelyik más napon ment ki vadászni, akkor sem volt baj belőle.
id. Stók Lajos
A történet, amit el szeretnék mondani, egy kemény téli napon, december közepén esett meg. Csak keresztneveket fogok írni, mert az eset résztvevőinek leszármazottai nem biztos, hogy jó néven veszik az őseik ilyetén emlegetését. Vasárnap volt, már estefelé járt az idő, amikor két vadász szállt ki egy gépkocsiból, amely Rákos falucska felől érkezett, és továbbvitte a többi vadászt Bustyaháza irányába. Mivel a gépkocsiból a két vadász éppen a piactér ama helyén szállt ki, ahol a falusi kocsma üzemelt, úgy döntöttek, hogy egy kupicányit még megérdemelnének egy ilyen eredménytelen hideg nap után. Mindketten bementek az ivóba, ahol csak három ember lézengett. Leültek az egyik asztalhoz, és megrendeltek egy-egy deci pálinkát, amit ahogy a felszolgáló kihozott, egyből el is fogyasztottak. Igen ám, ez pont olyan helyzet volt, amikor szerencsés, ha az elsőt követi a második és a következő is, mivel három a magyar igazság. Sajnos a pénzzel úgy állottak, hogy többre nem futotta.
Jancsi bácsi, az idősebb vadász észrevette, hogy a sarokban ülő egyik vendég erősen figyeli őket, és azt füleli, miről beszélgetnek. Jancsi bácsinak sem kellett több, csöndesen odasúgta a társának:
– Bálint, amit mondani fogok, te csak helyeseld, meglátod, jó dolgunk lesz!
Így is történt. Ezt követően Jancsi bácsi lényegesen hangosabban beszélt, mintha csak a pálinka élénkítette volna meg:
– Te, Bálint, nyolcunkra nem lesz-e sok az a három disznó? Mit fogunk velük kezdeni? Még ránk romlik a hús, aztán kár lenne érte.
Bálint bácsi rögtön megértette, mire megy ki a játék, mert ő is észrevette, hogy a sarokban ülő ember kicsoda, és mennyire figyeli a társalgásukat.
– Figyelj ide, Jancsi! – mondja. – Nemsokára jön a karácsony, én holnap kijövök ide a piactérre, beszélek egynéhány barátommal, és ha ti is úgy gondoljátok, kettőt eladunk belőlük. Most úgyis hideg van, bajuk nem lesz, hadd maradjanak ott, ahol hagytuk őket!
A sarokban ülő egyén, Lajos bácsi, becenevén Kicsicsinos, amolyan üzletember volt a környéken, olyan adok-veszek formájú, nem bírta tovább idegekkel, gondolván, itt a nagy alkalom, ő ezt bizony ki nem hagyja. Engedélyt kérve a két vadásztól, odaült az asztalukhoz. Első dolga volt, hogy a pincérrel egy üveg pálinkát hozatott, és elmondta, hogy akaratán kívül fültanúja volt a beszélgetésüknek, és ha megengednék, ő szívesen felvásárolja a szóban forgó húsmennyiséget megállapodás szerinti árban.
Bálint bácsi már tekerte a fejét jobbra is, balra is, gondolván, vajon mi lesz ebből, de Jancsi bácsi rákacsintott, amiben az volt benne, hogy bízza csak őrá a dolgot.
Persze minden üzletkötés azzal kezdődik, hogy inni kell… A férfiak, Lajos bácsi unszolására felhajtottak néhány pohárkával, az üveg fenekén járva aztán rátért a lényegre. Lajos bácsi rákérdezett, hogy ezek után kihez kell folyamodnia az áhított vadhús birtokba vételéhez.
– Nem úgy van az, Lajos! – mondta Jancsi bácsi. – Te azt gondolod – folytatta –, hogy az ilyen ritkaságra mi nem tudunk vevőt keríteni!? A barátaink sorban állnak az ilyen nyalánkságokért, te meg egy üveg pálinkával akarod lekörözni őket?
Lajos bácsi azonnal hívta a pincért, és még egy üveg pálinkát hozatott, de most már beharapnivalóval együtt. Bálint bácsi már azt sem tudta, hova fordítsa a fejét, azon tűnődött, hogy mi fog ebből kisülni. Jancsi bácsi magabiztosan kacsingatott rá észrevétlenül, intve a szemével, hogy csak bízza rá a dolgot. Mikorra a második üveg tartalma is elfogyott, és a harapnivalóból sem maradt semmi, a kis társaságon rendesen meglátszott az elfogyasztott ital hatása. Ekkor megszólalt Jancsi bácsi:
– Figyelj ide, Lajos! Ma már késő van, de holnap fogatost fogadsz lovasszánnal, és fölmész a Lucira (kisebb hegy kisközségünk tőszomszédságában) B. Gyurihoz, és megmondod neki, hogy R.
Jancsi küldött, adjon neked abból a húsból, ami nála van, belátása szerint. Mindezeket a szavakat Lajos bácsi följegyezte papirosra, hogy el ne felejtse még véletlenül se.
Annyira örült a biztos üzletnek, hogy útravalónak még egy-egy decit rendelt a két vadásznak.
Eljött a másnap! Lajos bácsi koránkelő lévén már reggel jókor a feleségét is felköltötte, és elmondta neki, hogy tegnap este milyen üzletet kötött, és hogy délfelé legyen készen a konyhában az asztal a hús kirakásához, és feldolgozásához. Ő maga gyalogosan elment egy fogatos barátjához, hogy azt még otthon találja, véletlenül el ne menjen más fuvarba. Mikor mindennel rendben volt, nyolc óra táján megindultak a fuvarossal a kitűzött cél felé. A Luci- hegy oldala elég meredek volt, de a két ló nekiveselkedve a könnyű szánnal egy pillanatra fönt volt B. Gyurinál, aki épp az udvaron volt.
Igen elcsodálkozott a korai vendégeken, pláne mikor Lajos bácsi előadta a mondókáját, miszerint R. Jancsi ezzel és ezzel a dologgal bízta meg őt. Gyuri bácsi sem vesztette el lélekjelenlétét, mivel amúgy is jól ismerte R. Jancsi átveréseit, hiszen nagyon régen voltak már puszi pajtások, gyakran vadásztak együtt.
– Tudok róla – mondta –, de az elmúlt este folyamán az egész árut elküldtem Rákosra R. Miskához, mivel ő jobban ért az ilyen dolgokhoz, úgyhogy menjenek oda, és mondják meg neki, hogy az R. Jancsi-féle vadhúsból belátása szerint adjon magának!
Lajos bácsinak sem kellett több, fölpattantak a szánra, és végig a hegy alatt egyenest R. Miskához siettek, még éppen idejében érkeztek, mert az már indulóban volt a munkahelyére. Lajos bácsi a hidegtől kipirulva ugrott le a fogatos szánról, és köszönés nélkül egyből a lényegre tért. Miska egy darabig figyelmesen hallgatta, és ravasz ember lévén egyből felfogta a dolgot, és gondolkodás nélkül vágta a választ.
– Egy pár perce volt itt Jancsi, elvitte a húst, és közölte, hogy mondjam meg neked, hozzá hajtass, mert ott lesz elosztva a hús, én is oda indulok, csak előbb be kell mennem a munkára.
Az idáig megtett út sem volt kevés a fogatosnak, de innen, Rákosról visszahajtani Jancsiékhoz még legalább négy kilométer, de neki a bére fizetve van, gondolta magában. Bizony a delet épp elharangozták, mikor Lajos bácsi a fogatossal megállt. R. Jancsi kapujában, aki hallván a csengővel felszerelt lovakat megállni a kapuban, elébük sietett. Látva Lajos bácsi izgatottságát, mosolyogva megszólalt:
– Látod, Lajos barátom, te a szakmádban hány embernek keserítetted már meg az életét, hány embert vertél már át az üzleteiddel, többek között engem is az paprika vásárlásnál? Akkor én is láttam, hogy dagadsz a bőrödben a jó üzlettől. Most kapóra jött a kölcsön, mikor én is és sok általad átvert ember láthatjuk, ahogy a kapzsiságod áldozata lettél – mondta nyugodt hangon, majd hangosan elnevette magát. – Egyet azért tanulj meg, vadászembertől sose vásárolj vadat!
A történetek nem maradtak titokban. Később a környék lakói hosszú-hosszú időn át emlegették az esetet. Lajos bácsi nem tehetett mást, minthogy lehajtott fővel járkált egy darabig az emberek között, és amíg élt, a vadászoknak még a nagyanyjukat is felemlegette, nem éppen irodalmi stílusban.
