Következetes, kreatív, közlékeny. Ha valamit a fejébe vesz, azt véghezviszi. Több mint három évtizede dolgozik hitoktatóként. Igyekszik minél több humort belevinni a munkájába, így könnyen megtalálja a közös hangot a gyerekekkel. Sosem fárad el, vidámsága és mosolya jókedvre deríti a körülötte lévőket. Istenbe vetett hite vezérli, ad erőt teendői elvégzéséhez. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Nagy Zita hitoktató, a Fancsikai Középiskola alsós tanítónője.
Varga Brigitta
– Hol kezdte a pályafutását?
– Mátyfalván születtem, itt végeztem el az általános iskolát és ide jártam hittanórákra is. 1988 körül helyezték ide szolgálatra Homoki Gábor református tiszteletest. Akkor a rendszerváltás még nem következett be, de már éreztük, hogy más szelek fújnak. A lelkészek – még ha nem is nagy dobra verve, hanem csendesen, meghúzódva – már egyre több hívőt szólítottak meg és közösségépítő programokat szerveztek. A mi lelkészünk ifjúsági alkalmakat tartott az otthonában. Az unokatestvéreimmel én is ellátogattam egy ilyen összejövetelre, és nagyon megtetszett a légkör. Onnantól állandó résztvevője lettem ezeknek a találkozóknak. A tiszteletes felfigyelt arra, milyen szépen énekelek. Ez neki kicsit nehezebben ment, így gyakran vitt magával azokba a gyülekezetekbe, ahol szolgált – így például Fancsikára és Tiszaújhelyre – énekkezdőnek.
– Ettől kezdve aktív szerepet vállalt a helyi és a környékbeli református egyházközségek életében.
– A rendszerváltást követő években az egyházi vezetők szembesültek azzal, hogy bár nagy az igény Isten hívó szavára, kevés az igehirdető, hitoktató pedig alig akad. Ennek hatására indult el 1990-ben a Debreceni Egyetem teológiai tanszékének kihelyezett hitoktató képzése Beregszászban, melyre én is jelentkeztem. Még ebben az évben felkért a tiszteletes, hogy ne csak az énekes szolgálatban, de a hitoktatásban is segítsem ki Fancsikán és Mátyfalván. Egy évvel később már Tiszaújhelyre is hívtak hitoktatónak. Akkoriban alig 15 éves lehettem, de gondolkodás nélkül elfogadtam ezeket a felkéréseket, mivel én már elhatároztam, hogy az Úr Jézust akarom szolgálni.
– Ezek szerint szinte gyermekfejjel vágott bele a tanításba.
– A fiatalokkal együtt tanultam meg a történeteket, az énekeket. Később igyekeztem tanfolyamokon képezni magam: elvégeztem a Gyermekevangélizációs Közösség (GyEK) és a Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) tanfolyamait. A családom, a környezetem mindig is támogatott ebben, így teljes lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába. Pár évvel később tartottam egy 1,5 éves szünetet, mivel Magyarországra költöztem és missziós szolgálatot végeztem Zimányi József lelkésszel. Ezután visszatértem és folytattam az elkezdett munkát. Jelenleg Fancsikán és Mátyfalván vagyok hitoktató.
– Emellett alsós tanítónő is.
– Sokáig óvodai nevelőnőként dolgoztam. Tizenöt évvel ezelőtt elvégeztem a Drohobicsi Állami Pedagógiai Egyetemen a tanítói szakot, s öt évvel ezelőtt sikerült magyar osztályokat indítottunk Fancsikán. Tudniillik, bár Fancsika régen színmagyar településnek számított, idővel igencsak megfogyatkozott itt a magyarok lélekszáma. Olyannyira, hogy bezárták a magyar iskolát. Most próbáljuk ezt valahogy újraéleszteni. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség felkarolta a kezdeményezésünket, és a helyi római katolikus egyházközségtől hosszú távra kibérelt egy épületet, ahol jelenleg délelőttönként az iskola magyar tannyelvű elemi osztályai tanulnak, délután pedig a Tulipán Tanoda szervez kézműves és néptánc szakkört a település iskolásainak, melyben szintén közreműködöm.
– Hogyan tudja ezt a rengeteg teendőt összeegyeztetni?
– Van egy nagyon jó férjem, aki támogat ebben. Annak idején, mikor összeházasodtunk, mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy az első és legfontosabb az életünkben az Úr Jézusnak való szolgálat. Beismerem, ideje lenne már megtanulnom nemet mondani bizonyos dolgokra, de amíg az Isten ad erőt teendőim elvégzéséhez, addig nem állok le.
– Huszonhat éve élnek boldog, harmonikus házasságban. Minek köszönhető ez, mire tanították önöket az együtt töltött évek?
– Kizárólag a Jóisten kegyelmének, mert mind a ketten elég határozott egyéniségek vagyunk. Azt mondják, két dudás nem fér meg egy csárdában, mi mégis így élünk. Az évek során persze összecsiszolódtunk. Megtanultuk, hogyha Isten egymás mellé rendelt minket, akkor segítsük egymást és fogadjuk el a másikat a hibáival együtt. És ami a legfontosabb, hogy meg kellett tanulnunk megbocsátani. De úgy igazán, elfelejteni és elengedni mindazt, amivel megbántottuk a másikat. Ez tart bennünket össze, s az, hogy Isten mindig köztünk van, akár egy kapocs, ami összeköt minket.
– Ez idő alatt négy csodálatos gyermekük született.
– Házasságunk első nagy próbatétele az volt, hogy 8 évig nem ért gyermekáldás minket. Ez igencsak próbára tette a hitünket és az egymáshoz való ragaszkodásunkat is. Aztán Isten megkönyörült rajtunk és született három fiú- és egy lánygyermekünk.
– Szókimondó?
– Igen, néha túlságosan is. Nem egy szelíd természetű ember vagyok, sokkal inkább heves vérmérsékletű, egyenes. Ami a szívemen, az a számon. Nem tartom magamban a véleményem, s közlöm, ha nem értek egyet valamivel.
– Szereti, ha az öné az utolsó szó?
– Szeretném. Olykor elhallgatok, ám van, hogy nem engedek.
– Mit szeretne még kipróbálni?
– Kislányként stewardess akartam lenni. Bejárni a világot és sokat repülni. Ehhez képest még sohasem ültem repülőn, de szeretnék.
– Álmodozó?
– Régebben nagyon naiv voltam, sokat ábrándoztam. Ahogy telik az idő, az ember egyre realistább lesz, elenged dolgokat. Mások lesznek a prioritások. Kiderül, hogy amit akkor fontosnak véltem, mára már nem is olyan számottevő. Helyette felértékelődnek az apró örömök. Manapság elégedett vagyok azzal, ha rendben mennek a dolgaink, megadatik a stabilitás, a nyugalom.
– Mivel lehet elszomorítani?
– Nehezen viselem a világban zajló folyamatokat. Ezt a mérhetetlen önzést, embertelenséget, kegyetlenséget.
– Mivel lehet jókedvre deríteni?
– Jóságos, önzetlen cselekedettel és azzal, ha értékelik a munkám. A pozitív visszajelzések mindig felvillanyoznak.
– Jó emberismerő?
– Mindenkiben először a jót keresem, azonban hamar észreveszem, ha valaki nem őszinte és rosszak a szándékai.
– Ha akad egy kis szabadideje, azt mivel tölti szívesen?
– Az aktív pihenést szerettem, a sportjátékokat, a kirándulásokat.
– Célok, vágyak?
– Az első és legfontosabb, hogy olyan példát tudjunk mutatni a gyermekeinknek, hogy ők is Isten útjára akarjanak lépni. Továbbá az, hogy a rám bízott gyermekek segítségére tudjak lenni a fejlődésükben és abban, hogy jó emberekké váljanak. Kissé szentimentálisnak tűnhet, de a legnagyobb vágyam a világbéke. Annyira bánt az, ami az országban, a világban zajlik jelenleg. Sajnos azt látom, hogy a baj nem viszi közelebb az embereket Istenhez, nem látják szükségét az Isten kegyelmének. Arra vágyom, hogy felébredjen a világ és azt mondja, Uram, szükségünk van rád!
