A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola minden évben megemlékezéssel méltatja az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját. Október 23-án koszorúzással adóztak az 1956-os hősök emléke előtt a beregszászi városi vasútállomás mellett felállított kopjafánál. Az alkalom Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán című versével kezdődött, amit Pivnyeva Nikolett, a Rákóczi-főiskola Filológia Tanszékének magyar szakos hallgatója szavalt el.
Hegedűs Csilla
– 1956 október 23-án egyszerű emberek döntöttek úgy, hogy fellázadnak a zsarnokság ellen. Nem akartak ők akkor történelmet írni, azonban végül a magyar, sőt a világtörténelem arany oldalaira került a nevük. A csupán néhány napig tartó forradalmat vérbe fojtották, de a remény, hogy legyőzhető a zsarnokság, hogy elérhető a szabadság, éltető módon táplálta azt a törekvést, amely ugyan évtizedekkel később, de mégis elhozta a szabadságot. Azokra az emberekre emlékezünk most, akik bátrak voltak nemcsak gondolni a szabadságra, hanem tenni is érte – fogalmazott köszöntőjében dr. Csernicskó István, a főiskola rektora.
A történelmi mozzanatokat Szakolczai Attila, az 1956-os Intézet és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos munkatársa idézte fel.
– Az ’56-os hősök, akik valóban az egyszerű emberek soraiból jöttek,
a helyzetben maguk fölé tudtak magasodni, emberből nem mindennapi emberré tudtak válni, és vállalták azokat a feladatokat, amelyekről előző nap még nem gondolták, hogy megtalálják őket.
1956-nak az egyik különlegessége, hogyha bárhol és bármikor valamilyen feladat felmerült, annak a feladatnak azonnal olyan „gazdája” akadt, aki tökéletesen megoldotta azt. Én ezekre a többségükben névtelen hősökre szeretnék itt emlékezni – fogalmazott a magyarországi szakember.
Pallagi Marianna kifejtette, 1956 hőseiről, mint példaképekről szólunk, akiknek tetteiből erőt meríthetünk a mindennapok nehézségeiben.
– 2022 februárjától ezek a nehézségek sajnos embert próbálóbbak, mint amire még gondolni is mertünk volna. Ahogyan az ’56-osoknak, így nekünk is bátorságra van szükségünk.
Bátorságukról tettek és tesznek tanúbizonyságot az itthon maradt asszonyok: feleségek, édesanyák, akik összetartják a családot, szó nélkül végzik a férfiak feladatait.
De bátorságról tesznek tanúbizonyságot nemzetiségtől függetlenül a fronton harcolók is. És hiszem azt, hogy bátorságra van szükség az újrakezdéshez is. Amit jelenleg tehetünk, az, hogy az adott körülmények között megpróbálunk helyt állni, és emelt fővel várni a békét – fogalmazott a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója.
A főhajtás és az emlékmű megkoszorúzása ideje alatt Terry Gilkyson és Gommermann István Honvágydala csendült fel, amely a forradalomhoz kötődően vált slágerré. Az emigrációban új élettel próbálkozó magyarok szinte himnuszként hallgatták a távoli országokban. Százezrek számára jelentette ez a dal a hazát, és 1956 üzenetét.
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
