Egész élete mások istápolásáról szól, amiben rendkívüli empátiája segíti. Ugyanakkor szigorú, következetes, maximalista és optimista. Az élet dolgairól filozofikusan gondolkodik, sok időt szentel az önfejlesztésre. A szakmájából nyer életörömöt és energiát. Demokratikus és realista, azt mondja, mindenkinek joga van ahhoz, hogy elkövesse a saját hibáit, amelyekért viszont vállalnia kell a felelősséget. 48 évesen szerezte meg a rehabilitációs mesterfokozatot Lembergben. Máig izgalmasak számára az egészségügyi dolgozók társaságának tagjaival megejtett magyarországi tanulmányutak, mint mondja, a legutóbbi kongresszuson is szerzett a szakmájába vágó hasznos, új ismereteket. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Málceva Ildikó rehabilitológus, gyógytornász, a Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társaságának tagja.
Magyar Tímea
– Minek a hatására döntött hivatása mellett?
– Az Ungvári 1. Számú Középiskolába jártam, s 13 évesen elég sokat betegeskedtem, kórházban is feküdtem, az orvosok eltiltottak az aktív sportoktól, például az úszástól, a tenisztől. De jött a tavasz és addig rágtam anyukám fülét, hogy elengedett íjászatra, úgy gondolta, az nem sport. Három hónap múlva már versenyre mentem. Kilencedikes koromban megszereztem a sportmesteri címet, én voltam Ungváron a cím legfiatalabb birtokosa. Mivel a kórházi lábadozásom során úgy tapasztaltam, hogy a gyógytorna segített a legtöbbet, elhatároztam, én is belevágok és érettségi után felvételiztem a Lembergi Testnevelési Főiskolára, amit levelezői tagozaton végeztem el. Közben aktívan íjászkodtam.
– Hogy alakult a szakmai pályafutása?
– Mivel a versenyek folyamatos utazással jártak – a végén már szó szerint a rosszullét kerülgetett, amikor ismét fel kellett szállnom a repülőgépre vagy a vonatra –, húszévesen megértettem, hogy belefáradtam ebbe az életmódba. Sportolóként Medve Katalin ismert ungvári gyógytornász volt a kurátorom, mivel tagja voltam az olimpiai tartalékcsapatnak, évente egyszer teljes kivizsgáláson estem át nála, így ismerkedtünk meg. Az ő segítségével váltottam, kezdtem el dolgozni 1984-ben az Ungvári Városi Kórházban, ahol az infarktuson átesett páciensek rehabilitációjával foglalkoztam az intenzív osztályon. Akkoriban került bevezetésre egy új rehabilitációs program, melynek segítségével a korábban hónapokig tartó felépülési időszakot gyakorlatilag hetekre sikerült csökkentenünk. Ekkor jelentek meg olyan új gyógyszerek is, amelyek kiegészítették a terápiát és nagyon jó eredményt értünk el. Szintén Kati néni révén 1998-ban tagja lettem egy Oregon állambeli corvallisi csereprogramnak, amelynek keretében mozgássérültekkel és orvosokkal Amerikába utaztunk, ahol három hétig tanulmányoztuk, hogyan kell megszervezni a rokkantak szociális ellátását. Az utazás eredményeként alakult meg a fogyatékkal élők támogatását, oktatását, adaptációját segítő ungvári Élet útja egészségügyi-szociális rehabilitációs központ, ahol évekig volontőrködtem. Kati nénivel Ukrajnában elsőként szerveztük meg a fogyatékkal élő gyerekek Higgyél magadban sportjátékát.
– Ma már nyugdíjasként éli a napjait.
– 48 éves koromig dolgoztam a kórházban, amikor szakmámból kifolyólag korkedvezménnyel nyugdíjba vonulhattam. Felajánlották, hogy legyek előadó az Ungvári Nemzeti Egyetem rehabilitációs karán, de kis idő után otthagytam a tanítást. Azóta magánpraxisban segítem a rászoruló embereket.
– A rehabilitációs munka összetett és türelmet igénylő folyamat.
– Igen, olyan egészségügyi eljárásokat foglal magába, amelyek célja a betegség miatt kialakult funkcióveszteség, például mozgáskorlátozottság, beszédzavar, csökkent szívteljesítmény, stb. helyreállítása vagy pótlása, illetve kompenzáló új képességek kifejlesztése. Attól függően, hogy milyen sérülés vagy betegség miatt van szükség rehabilitációra, különböző technikákra lehet szükség ahhoz, hogy a beteg visszanyerje képességét a mindennapi életvitelhez és a munkához. Ehhez az ő közreműködésére is szükség van. A rehabilitáció eleme a fizioterápia, ami a természeti energiákat felhasználó gyógymódok összessége. Ilyenek a fizikoterápia, elektroterápia, fototerápia, gyógytorna, gyógymasszázs. Sajnos, a felépülés korábbi menete megbomlott, a folyamatot, amit a kórházban a rehabilitológus elkezdett, a páciens a szanatóriumban 28 napon át folytatta, tehát megvolt a kötelező következetes kezelés. Ma az embereknek a kórházból kikerülve maguknak kell szakembert keresniük, ha vissza szeretnék nyerni korábbi állapotukat. Hangsúlyozni szeretném, a szív- és érrendszeri betegségek elkerülésében hatalmas szerepe van a rendszeres mozgásnak. Röviden: úgy vagyunk teremtve, hogy ha fejletlenek az izmaink, pang a vénás vérkeringésünk, gyulladások alakulnak ki testünkben, nem tudjuk fenntartani szervezetünk rendes működését. Ezért nagyon fontos, hogy napi szinten mozogjunk, heti öt alkalommal megtegyünk legalább öt kilométert, ezzel már fenntarthatjuk a szív- és érrendszer kapacitását. Erőnlétünk fejlesztéséhez viszont ennél többre van szükség.
– Ukrajnában nagyon alacsony az emberek átlagos élettartama, a mozgáskultúra fejlesztésével javulna a helyzet?
– A mozgás nem elég. A magasabb kor eléréséhez, s azon belül mentális állapotunk fenntartásához szükség van a helyes táplálkozásra, a jó életszínvonalra, a stresszmentességre, a tiszta környezetre is.
– Hogy alakult a családi élete?
– Férjemet a sportnak köszönhetően ismertem meg. Aktívan focizott a Zakarpattya csapatában. Az Avangard stadionban kezdtünk el szemezni, én 13, ő 14 éves volt, amikor először elmentünk moziba. Később derült ki, hogy egy iskolába is járunk. Nyolcévnyi ismeretség után, 21 évesen álltam az oltár elé. Esküvőnk után egy héttel már házaspárként mentünk a férjem diplomaosztójára. Gyuri a perecsenyi erdészeti és vegyiüzemben dolgozik. Egy fiunk van, Andris 37 éves és biztosítási ügynök.
– Mennyit változott a párjával való kapcsolata az évtizedek során?
– Mi nagyon szerencsések vagyunk, mivel egyforma az értékrendünk, az érdeklődési körünk, az egymás iránt érzett tiszteletünk. Gyuri nemcsak a férjem, hanem egyben a legjobb barátom, a testvérem is, úgy érzem, a jó Isten egymásnak teremtett bennünket.
– A háztartási teendők kizárólag önre hárulnak?
– Nem, én csinálom, amit kell, Gyuri, amit akar. Kertes házban lakunk, övé a férfimunka. Szeretjük szépítgetni a házunk táját, ez a hobbink is.
– Mi tölti ki a napjait?
– Nem tudok ölbe tett kézzel ülni, nem vagyok az a típus. Azon kívül, hogy szívesen segítek a hozzám forduló embereknek, 84 éves édesapám gondozása tölti ki az időmet.
– Mi az első dolga ébredés után?
– Koránkelő vagyok. Megnézem, süt-e a nap, tornázom és iszom egy pohár vizet.
– Tart valamilyen háziállatot?
– Nem, mert nem akarom átélni az elvesztésüket.
– Tanult valamit a gyerekétől?
– Türelmet biztos. Az első négy év nehéz volt, a férjem akkoriban vonult be katonának, sokat voltam egyedül…
– Magas sarok vagy lapos?
– Az alkalomhoz illő.
– Arany vagy bizsu?
– Nem hordok ékszert.
– Ha ön lenne a világ ura, milyen törvényt vezetne be, amit kötelező lenne betartani?
– A szeretetet és a tiszteletet.
– Hol tud a legjobban pihenni?
– Az erdőben, a természetben.
– A sikertelenségről mi jut az eszébe?
– Most vagyok megijedve egy kicsit, a bizonytalanság miatt, ami a forrongó világ kapcsán kialakult. Részesei vagyunk az átalakulásoknak. Van egy elméletem, eszerint semmi új nem történik velünk, evolúciós spirálban élünk, csak az események mindig magasabb szinten ismétlődnek.
– Politika?
– Csak annyira foglalkoztat, hogy meg tudjam érteni a körülöttem zajló dolgokat. Mert túlsúlyban van a manipuláció.
–Miben hisz?
– Hogy nincs igazság, csak annak pillanatnyi mozzanatai, hisz minden viszonylagos. Mindössze egy igazság van, hogy aki megszületett, annak meg kell halnia. A lényeg abban rejlik, mivel töltjük meg életutunkat.
– A kora foglalkoztatja?
– Annyiban, hogy ha már nem lesz rá kapacitásom, hogy dolgozzak, hogy fogok tudni megélni a nyugdíjamból.
– Van olyan tárgy, amire nincs szükségük az embereknek?
– Inkább azt mondanám, hogy mértékkel kell mindent használni és akkor nem lehet belőle gond.
– Élete mely szakaszában volt a legboldogabb?
– Fiatalkoromban, amikor megnyertem egy-egy versenyt. Elmondhatatlan érzés a dobogó legfelső fokán állni. És amikor együtt volt a család húsvétkor, karácsonykor. Még élt a húgom, éltek a család idősebb tagjai…
