„A múlt nem volt egyszerű a kárpátaljaiak számára, a trianoni diktátum, majd a csehszlovák rendszer nagyon sok családot szakított szét…
Mindezek ellenére egyházunk él, mint ahogy a kárpátaljai magyarság is, mert volt hite és reménysége abban, hogy az Úr megtart azok között a körülmények között is…
Mi azok vagyunk, akik a kivágott fák törzsei mellett is állva maradtunk és van reménységünk. Viharos évszázad van mögöttünk, a vihar leszaggatott leveleket, ágakat tört le, de a gyökerek megmaradtak: ez a kárpátaljai magyarság erőssége…” – mondta Zán Fábián Sándor püspök a Kárpátaljai Református Egyházkerület megalapításának 100. évfordulója tiszteletére rendezett programsorozatot felvezető rendezvényen.
Hogy miért választottam e szívet emelő, reménységet sugárzó gondolatokat az 1956-os magyar forradalmat megidéző írás bevezetőjének? Azért, mert a magyarság szabadságharcai közül talán ez volt a „felnégyelt haza” első életjele. Igaz, történelmi léptékkel mérve nem tartott tovább egy szívdobbanásnál, de az a dobbanás mindent megváltoztatott. Bebizonyította, hogy az öröknek hazudott parancsuralom ledönthető, hogy erejét csupán az alávetettek félelméből meríti, s egyetlen igaz, bátor tettől meginog, porrá lesz.
Számunkra talán még fontosabb, hogy az is beigazolódott: hiába a szögesdrót kerítés, a magyarságot fizikailag ugyan szét lehet választani, de az összetartozás hitét és tudatát nem lehet elvenni tőle. Ezt bizonyítja, hogy a Budapesten született gondolat visszhangra talált a határokon túli magyarság körében is.
A magyar lakosság folyamatos megfélemlítése ellenére Kárpátalja több településén alakultak ellenálló csoportok. Nagyszőlősön néhány fiatal a forradalmat támogató röplapokat terjesztett, amit a szabadságharc vérbefojtása után se hagytak abba. Mezőkaszonyi fiatalok plakátjaikon politikai harcra, a magyarországi forradalmárok megsegítésére buzdítottak. Ugyanezt tették röplapjaikon a gálocsi csoport tagjai is…
A fentebbiek talán nem tűnnek „történelemformáló” tetteknek. Viszont, ha végiggondoljuk, hogy mindezt a kommunista diktatúra korában, egy világhatalom ellen fellépve tették, ott és akkor, ahol és amikor minden, ami nemzeti gyanús és tiltott volt, a magyar fiatalok bátorsága minden tiszteletet megérdemel.
Ezekkel az ifjú emberekkel a szovjet hatalom könyörtelenül leszámolt, sokukat börtönbe vetettek, éveken, évtizedeken keresztül megfigyelték őket. Így rájuk is igaz az, amit a püspök úr a fentebb idézett beszédében megállapít: „Az elmúlt évszázad tehát Isten csodáiról beszél: a csodálatos emberekről, a hűségről, a helytállásról”.
