Pontosan tíz évvel ezelőtt, 2013 novemberében alakult meg Kárpátalján a Rózsahölgyek Társasága. Mező Diannát, a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társaságának elnökét Kecskeméten avatták rózsahölggyé, s az ötletet Dianna „hazahozta”. Kerekes Henrietta akkori beregszászi konzullal karöltve alakították meg a társaságot 15 taggal, ami azóta 55 főre bővült.
Hegedűs Csilla
Az évforduló alkalmából, és azért is, mert tavaly nem volt rá lehetőség, a rózsahölgyek ezúttal két beregszászi ismert hölgy tiszteletére ültettek rózsatövet, és avatták fel a mellette elhelyezett emléktáblát. Ilyen tábla őrzi ezentúl Ladányi Irén, a Beregszászi Zeneiskola alapítója, első igazgatója, illetve Antonikné Polónyi Katalin Ukrajna érdemes népművésze emlékét.
Az avatóünnepségen Mező Dianna elmondta, Beregszászban csak nagyon kevés az olyan ember, aki ne kötődött volna a zeneiskolához, melyet Ladányi Irén alapított.
– Az én három gyermekem is a művészeti iskola növendékei voltak, és mind a mai napig gyarapítják a zene adta értékeket. Ami pedig a másik hölgyet illeti, ki az, aki élete során ne találkozott volna szövéssel, a keresztszemes hímzéssel, és sokan készítettek is ilyen tárgyakat. Ennek volt mestere Antonikné Polónyi Katalin. Ezek az értékek azok, amiket tovább kell adnunk gyermekeinknek, ezért döntöttünk úgy, hogy társaságunk megalakulásának tizedik évfordulóján ennek a két nagyszerű hölgynek állítunk emléket – fejtette ki köszöntőjében Mező Dianna.
Ladányi Irén életéről és munkásságáról Bobály István, az iskola jelenlegi igazgatója beszélt.
– A szovjetek állami zeneiskolákat létesítettek. Az Ungvári Zeneművészeti Szakiskola megnyitása után 1946 őszén Beregszászban Ladányi Irént kérték fel a zeneiskola megalapítására. A zongoratanár 46 esztendőt töltött a zeneiskola falai között, az évtizedek alatt számos fiatalt indított el a művészet útján. Neki köszönhetjük, hogy intézményünkben ma is több mint 400 fiatalt nevelhetünk a zene szeretetére – jegyezte meg Bobály István.
A másik tábla Antonikné Polónyi Katalin emlékét őrzi, akiről ketten is megemlékeztek. Gál Adél, a Polónyi Textilmúzeum munkatársa személyesen is találkozhatott Katalinnal, ami meghatározó élmény volt az életében.
– A múzeumban is úgy igyekszünk tevékenykedni, hogy ne csak az emlékét őrizzük, hanem tovább vigyük Antonikné Polónyi Katalin örökségét is. Számos egykori tanítványa, pedagógusok és hagyományőrzők ma is hálával gondolnak a nevére – fogalmazott Gál Adél.
Prófusz Mariannának volt szerencséje együtt dolgozni a népművésszel. Nemcsak a pedagógusára, hanem jóbarátra is emlékezett.
– Katóka néni igazán elbűvölő, vidám személyiség volt, tele energiával. Szívvel-lélekkel tanított, többek között engem is. Mindent megtett azért, hogy elsajátítsuk a keresztszemes hímzést. Az 1970-es években sok asszonynak adott munkát, közel százan dolgoztak a keze alatt, ami akkoriban nagyon sokat jelentett. És ő volt az, aki szorgalmazta, hogy az ifjúságot is tanítsuk meg erre a nagyszerű foglalkozásra. Mi pedig igyekszünk ennek eleget tenni, és mind a mai napig tanítani a szövést, hímzést a nagyberegi középiskolában – hangsúlyozta a népművészet mestere.
A táblaavató ünnepségen a Szivárvány népi együttes tagjai magyar népdalokat adtak elő.
A rózsahölgyek a békét, a szeretetet, a reménységet és a harmóniát közvetítik, amit megalakulásuk óta fontosnak tartanak. Ennek egyik bizonyítékaként székházuk udvarán elültették a béke és a reménység fáját: babérmeggy került a földbe.
De még ezzel sem ért véget a rendezvénysorozat. Megalakulásukkor azt is fogadták, hogy segítenek a rászoruló, nehezebb sorban élő gyermekeknek, és ezt be is tartják. Sokféleképpen teszik ezt, a legújabb a három évvel ezelőtt elindított, Ismeretlen jótevő című programmal. Ennek keretében karácsony előtt meleg ruhákkal segítenek: most ismét öt gyereket sikerült tetőtől talpig felöltöztetni. Az pedig csak hab a tortán, hogy a kedvezményezettek maguk választhatták ki a ruhadarabokat egy beregszászi üzletben. – Lehetőségeinkhez mérten immár tíz éve igyekszünk valamiképpen segíteni nélkülöző gyerekeknek. Volt, amikor pizzázni, süteményezni, kirándulni, korcsolyázni, bowlingozni, vagy játszóházba vittük őket. A lényeg minden esetben az volt, hogy jól érezzék magukat, hogy feledhetetlenné váljon számukra az a nap – mondta Dianna.
A társaság mögött álló évek a rózsahölgyek számára sem voltak a legkönnyebbek, főleg az utolsó három, de mint ahogy megannyi más szervezet, ez a kiváló társaság is igyekezett talpon maradni, erőt adva egymásnak felvállalt tevékenységük folytatásához.
– Sajnos közülünk is sokan – remélhetőleg ideiglenesen – elmentek, de a nők köztudottan erősek, sok mindent kibírnak, és hiszem, hogy egymást segítve ezt a nehéz időszakot is átvészeljük. Átvészeljük, mert sok feladatunk van még ebben a világban. A feladatok megoldása pedig nálunk kivétel nélkül mindenkinek a szívéből jön. Szerintem a jövőben is ez ad erőt nekünk a folytatáshoz – mondta Dianna.
