Műfüves focipálya létesült Szernyén

Egy álmunk teljesült, olvasható a Szernyei Futball Iskola közösségi oldalán. Az örömteli esemény apropója az volt, hogy a településen műfüves pályát avattak, ami már nagyon régóta dédelgetett álom volt Szernyén.

A pályaavatásra az elmúlt hétvégén került sor, s bár az időjárás nem volt kegyes a szervezőkhöz, a roppant lelkes gyerekek kedvét semmi sem szeghette. „Elkészült, mert hittünk benne! Megcsináltuk” – summázza a beruházást a Szerneyi Futball Iskola Facebook oldala.

 

Tar Endre, a helyi ifjúsági együttes szakmai irányítója lapunknak elmondta, elsősorban a Bátyúi kistérség (ahova Szernye is tartozik) polgármesterét, Dmitro Taranenkót illeti köszönet a létesítményért. Elismerés illeti továbbá Baksa Sándor helyi vállalkozót, Tóth Andrea iskolaigazgatót és Simon Diana helyi vállalkozót, a Focisuli vezetőjèt, akik végig hittek ebben az ügyben, és rendkívül sokat tettek, hogy a lurkók legnagyobb örömére elkészülhessen ez a szép létesítmény, ami villanymegvilágítással is fel van szerelve.

Tar Endre csapatával idén nyáron egy esztergomi sporttáborba is eljutott, ahol a gyerekek felejthetetlen néhány napot tölthettek. Amikor csak módjuk adódik, különféle tornákon szerepelnek.

Legutóbb a tradicionális beregszászi Buzánszky Jenő-emléktornán a 14 csapatos mezőnyben a szépen csillogó ezüstöt vihették haza a szernyei focisulisok, ahova a környező falvak iskolásai is eljárnak.

Forrás:
KISZó/DGY
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó