Azt mondják, a matematika mindennek az alapja. S valóban, sok esetben iránymutató a való életben is.
Általános iskolás korunk óta tudjuk, hogy két törtet úgy adhatunk össze, hogy közös nevezőre hozzuk őket. A közös nevező használata teszi lehetővé a műveletek egyszerűsítését és az összehasonlításukat.
Ahhoz, hogy valakivel együtt tudjunk működni, szintén meg kell találni a közös értékeket vagy célokat, amelyek mentén egyezségre juthatunk.
Egyszerűnek tűnik, nem?
Joggal hihetjük, hogy mindig akad közös cél vagy érdek, ami a közös nevezőt szolgáltathatja. Főleg ha például két szomszédos országról van szó, pláne ha igen nehéz időket élünk, és az egyik még segítségre is szorul, mondjuk legalább olyan 50 milliárd eurós hitelre.
Előfordulhat azonban, hogy nehezedik a dolog, ha például két vagy több törtet kell közös nevezőre hozni, és egy vagy több törtben ismeretlen nevező is található, mert mondjuk az évek során egyre több új jogszűkítés történt. Olyankor először az ismeretleneket kell meghatározni vagy kiküszöbölni, majd a maradék törteket közös nevezőre hozni. Ez még mindig egyszerűnek tűnik. Kivéve akkor, ha ezek az ismeretlenek nem mindenki számára jelentenek problémát, és úgy gondolják, ezek más számmal – törvénymódosítással – való behelyettesítése nem szükséges.
A való életben történő közös nevező keresésekor a kulcs a kommunikáció.
Az nehezítheti a dolgot, ha „egyet mondunk és mást csinálunk”, illetve ha nem vagyunk következetesek. Úgy is nehéz megoldani a feladatot, ha az egyik félnek kétszer kettő néha öt, ezért úgy látja, már közös nevezőn vannak, miközben az a megoldás helytelen eredményt hozna.
Gyakran duzzogtam matematika órán, hogy ugyan minek kell ezt nekünk tanulni, a való életben úgysem használjuk majd sosem. S lám, lám, többet taníthat nekünk a matematika, mint hinnénk.
Remélem, azok, akiknek most közös nevezőt kell találniuk, jobban figyeltek matekórán, mint én. Mindenképp biztató, hogy a képlet megoldásához legalább elkezdték keresni a közös nevezőt. Reméljük, mielőbb megtalálják.
