Második nekifutásra is a parlament elé került az új mozgósítási törvénytervezet, ami ismételten heves politikai és társadalmi vitát gerjesztett. A szigorodó mozgósítás kapcsán számtalan vélemény hangzik el. Vannak köztük egészen megdöbbentők. Érdemes lehet egy pillanatra megállni, s elgondolkodni azon, hogy ebben a felfokozott, feszült állapotban ezek a kijelentések használnak vagy sokkal inkább ártanak az országnak?…
Aki nem hajlandó engedelmeskedni a toborzótisztek kérésének, s magától nem száll ki a járművéből, azt térden kell lőni. Aki nem akar fegyvert fogni a kezébe, az vegyen fel szoknyát és varrjon ruhát a katonák számára. Ezt Anatolij Sztuzsenko, a 118-as területvédelmi zászlóalj parancsnoka fogalmazta meg egyik interjújában. Az Ajdar hadtest korábbi parancsnoka, bizonyos Dikij pedig arról beszélt, hogy nem szabad elnézőnek lenni a kibúvót keresőkkel szemben. Fizikai erőszakot helyezett kilátásba a rejtőzködőkkel szemben.
Evezzünk közelebbi vizekre. Igor Krivosejev a Nép Szolgája egyik kárpátaljai parlamenti képviselője. Mielőtt 2019 nyarán felkerült a kormánypárt listájára, humoristaként és esküvői ceremóniamesterként kereste a kenyerét. A viccemberből lett politikus most korántsem mondott megmosolyogtatót. Érvelése szerint, aki nem hajlandó harcolni Ukrajna függetlenségéért, jobban teszi, ha átússza a Tiszát és másutt keres magának új hazát és ott kér állampolgárságot. Azt meg egyenesen az új törvénytervezet irányozza elő, hogy aki külföldön várja a háború befejezését, s nem hajlandó hazajönni, azzal szakítsák meg a közjogi kapcsolatokat, ne kérhessen új személyi okmányokat, például érvényes útlevél nélkül próbáljon meg boldogulni idegenben. Aki pedig nem jelentkezik önként a hadkiegészítőknél, azoknak zárolhatják a bankszámláit és megtakarításait.
Szigorú, radikális tervek és kijelentések sokasága. Vajon ez a fajta retorika segíthet-e az agresszorral szembeni honvédő háború sikeres megvívásában? Jó-e, hogy a motiváció helyett a megfélemlítésre helyeződik a hangsúly? Ukrajnában már így is számtalan társadalmi törésvonalat látunk, az ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozások csak tovább mélyíthetik ezeket az árkokat…
Már most is aszerint azonosítják sokan a hadköteles korban lévő férfiakat, hogy szolgált vagy nem? Akinek a férje, gyermeke a fronton van, az joggal teszi fel a kérdést, hogy más miért nincs ott? A háború után ennek a megítélése még inkább radikalizálódhat, főként annak tükrében, hogy tömegek az életükkel vagy az egészségükkel fizetnek ezért a pokoli háborúért, míg szomszédjuk, munkatársuk a békés hátországban húzza meg magát a harcok idején. Hasonló törésvonalat látunk az elmenekültek és a maradók között. Miközben az államnak az lenne az érdeke, hogy minél többen hazajöjjenek később, a szankciók folyamatos lebegtetésével a gyakorlatban elijesztik őket ettől a szándékuktól. S akkor arról még nem is szóltunk, hogy az itthon maradottak hajlamosak a „gyáva” megbélyegzést ragasztani a háborús félelmükben útra kelőkre. Ez a retorika, osztályozás bizony már most is tetten érhető a közbeszédben, amit egyes politikai, katonai és szakértői megnyilatkozások csak felerősítenek. Történik ez akkor, amikor inkább minden korábbinál nagyobb társadalmi egységre volna szükség…
S akkor még az örök dilemmát nem is említettük, miszerint milyen nyelven beszél az emberfia, hiszen az orosz használata sokak szempontjából megbocsáthatatlan bűn. Még az országot védelmező katonákkal szemben is. Tarasz Kreminy államnyelvbiztos épp a minap jelezte, a hadsereg kötelékében ukrán nyelvtanfolyamokat indítanak. S ott van még a kétféle pravoszláv egyház ügye.
Valakiknek nagyon érdekükben áll(hat) az oszd meg és uralkodj elvének gyakorlása…
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
