Kapcsolatépítés, közös projektek, határbővítés: sikeres volt Viktor Mikita budapesti útja

Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője Ukrajna elnökének utasítására többnapos munkalátogatáson volt Magyarországon. Vidékünk kormányzója elsőként a magyar fővárosba, a Belügyminisztérium Központi Kórházának rehabilitációs központjába látogatott, ahol jelenleg a fronton súlyosan megsebesült ukrán katonák lábadoznak.

KISZó-összeállítás

A látogatáson Dr. Bucsánszky Attila orvos ezredes, a rehabilitációs központ vezetőjével tartott megbeszélésen szót ejtettek arról, hogy Magyarország előrehaladott tapasztalatokkal rendelkezik a rehabilitáció terén, így az ez irányú együttműködés az egyik prioritás.

Ezt követően Viktor Mikita Budapesten tanuló ukrán iskolásokat keresett fel, akiknek 520 új tankönyvet adott át.

„A magyarországi munkaút keretében olyan oktatási központokat látogattam meg, ahol a háború miatt áttelepülni kényszerült ukrán menekültek jelenleg is ukrán nyelven tanulnak” – fogalmazott Kárpátalja kormányzója.

Viktor Mikita felkereste az Ukrán Hagyományok Háza nemzetközi oktatási központját, ami jelenleg magánintézményként működik, és ahol 121 ukrán diák tanul 5-11. osztályokban az ukrán oktatási programot követve.

Ezt követően útja Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyetteshez vezetett, akivel a megye kormányzója Ukrajna és Magyarország logisztikai és tranzitlehetőségeinek bővítéséről állapodott meg.

„Bővítjük Ukrajna és Magyarország logisztikai és tranzitképességeit. Az Asztély– Beregsurány ellenőrzőponton megkezdjük az üres kamionok tömegkorlátozás nélküli áthaladását. Terveink szerint a projektet 2024 áprilisának végéig elindítjuk” – tájékoztatott Mikita.

Emellett a megbeszélésen szó esett az évek óta húzódó projekt, a Nagypalád–Nagyhódos új ukrán–magyar ellenőrző pont megnyitásáról.

„Készülünk a Nagypalád–Nagyhódos közötti új ellenőrzőpont elindítására, amely a 3,5 tonnáig terjedő járművek számára lesz elérhető” – fogalmazott a megyevezető..

Hozzátette, Kárpátalja számára éppen a határon átnyúló forgalom és a határon átnyúló összeköttetések szempontjából fontos régiónk és a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye közötti közvetlen kapcsolat lehetősége.

Az egyeztetés során Magyar Levente parlamenti államtitkár, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettese kifejtette, az ellenőrző pont munkáját biztosító infrastrukturális támogatás a magyar partnerek részéről lehetséges.

A magyar partnerek elsősorban egy moduláris jellegű vám- és határmenti infrastrukturális objektumot juttatnak el Kárpátaljára, ami az ellenőrző pont kialakítását, a vám-, határ- és egyéb szolgálatok munkáját biztosítja.

„Ezzel egyidejűleg megkezdjük az ellenőrző pont felé vezető útszakasz és a terület bővítését, a forgalmi irányok rendezését az új átkelőhely határain belül” – tájékoztatott Viktor Mikita.

Kiderült az is, hogy közös infrastrukturális projektek vannak napirenden, amelyek megvalósításának megkezdéséről Andrij Jermak, Ukrajna Elnöki Hivatalának vezetője, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter és magyar kollégája, Szijjártó Péter egyeztetett Ungváron.

A megbeszélésen a felek beszámoltak az ukrán Miniszteri Kabinet és Magyarország Kormánya között létrejött, 2012. május 4-én kelt, a közúti és vasúti ellenőrző pontokon történő határforgalom-ellenőrzésről szóló megállapodás módosításának terveiről. E témában tart az egyeztetés.

Magyarország emellett partner lesz a kárpátaljai 4.5.0 Recovery Center rehabilitációs központ létrehozására irányuló projektben is.

„Márciusban indul a projekt, melynek célja az egykori ungvári szülészet rehabilitációs központtá történő felújítása. Ezért nagyon fontos számunkra, hogy a magyar partnerek támogatják a kezdeményezést. Sajnos az elmúlt két évben Kárpátalját nem tekintették országos szintű rehabilitációs központok elhelyezésének helyszínéül, és nem kapott támogatást. Ezért nagy előrelépés számunkra, hogy a szkepticizmus, a „más elképzelések” és a jelenlegi nehézségek ellenére egy csapattá alakultunk, el tudtuk indítani a megvalósítást és költségvetésen kívüli finanszírozást találtunk egy olyan projekthez, amelynek minden esélye megvan arra, hogy a legjobb legyen az országban” – fogalmazott Kárpátalja kormányzója.

Hozzátette, Magyar Leventéhez fordult azzal a javaslattal, hogy Magyarországon közösen szervezzenek képzést és továbbképzést fiatal ukrán orvosok és rehabilitációs szakorvosok számára, akik a későbbiekben az egyik legjobb ukrajnai testi-lelki egészség-helyreállítási központ magját képeznék.

„Mindezek az erőfeszítések katonáinkért és mielőbbi felépülésükért szólnak. Köszönjük a magyar partnereknek a támogatást. Együttműködésünk mindig is konstruktív és hatékony volt, és mindezek csak megerősítik azt” – mondta Viktor Mikita.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó