Ugye sokan emlékszünk még rá, amikor gyermekkorunkban diavetítésen vehettünk részt. Akkoriban ez nagy élmény volt, annak ellenére, hogy az „csak” egy állókép volt, így a fantáziánkra bízhattuk a történéseket, magát a mesét. Erre a szép dologra szeretné felhívni a mai gyerekek figyelmét Vass Magdolna, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze, hogy értsék és szeressék meg a diafilm nyújtotta élményeket. A program még nagyon új, de már így, az elején nagy sikere van a játékkal egybekötött diavetítésnek.
Hegedűs Csilla
– Régóta dédelgetett álmom volt, hogy a mai pörgős, rohanó világba visszahozzam a lassan elfeledett diavetítést. Amikor mi voltunk gyerekek, nem volt számítógép, okostelefon, tablet. Volt egy tévé, amiben hétfőnként adás sem volt, és volt az esti mese, amely mellett le tudtunk csendesedni. Amikor pedig dián nézhettünk mesét, az volt igazán izgalmas. Már alig vártuk, hogy a szüleink a vacsora után befűzzenek egy diát, és együtt mesézzünk. Emlékszem, az óvodában is diavetítőn néztünk mesét. Innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha ezekkel a szép dolgokkal a mai gyerekeket is megismertetnénk, hogy bepillantást nyerjenek a 30-40 évvel ezelőtti óvodások, iskolások gyerekkorába. Diavetítéssel egybekötött játékos egy óráról van szó. Andersen Hókirálynőjére esett a választásom, mert nagyon szeretem a mondanivalóját, hogy a szeretet és a barátság mindent legyőz és győzedelmeskedik a rossz felett.
– Hogyan fogadták a gyerekek?
– Őszintén megmondom, kicsit féltem, mert a diavetítés ugye állókép, amihez a mai generáció nincs hozzászokva (nem kell ecsetelnem a mai intenzív, hangos, pörgős meséket). Viszont meggyőződésem, hogy ez sokkal izgalmasabb, mert ugyan csak egy képet látunk, de ezt a képet az agy továbbgondolja, így fejlődik a gyerek képzelőereje, és a feliratozást – amit én olvasok, mesélek el – is sokkal könnyebb értelmezni. Arra pedig szintén nagy az esély, hogy akik már ismerik a betűket, nagyobb késztetést éreznek a könyvolvasás iránt. Eddig hat – tíz éves gyerekek vettek részt az alkalmakon.
– Hogyan képzeljük el a találkozódat a gyerekekkel?
– A vetítés előtt elbeszélgetek velük, többek között megkérdezem tőlük, hogy szerintük hány mesecsatorna van a tévében. Egy alkalommal egy gyerek bekiabálta, hogy szerinte több millió. Hát igen, ha nem is több millió, de száz biztosan, mindezek ellenére azt tapasztaltam, hogy a mese lekötötte a gyerekek figyelmét. Még csak néhány alkalommal találkoztunk a gyerekekkel, de eddig nagyon jók a visszajelzések. Egy kisfiú egyszer azt mondta, hogy ő a cinema cityben érezte magát. Csoda születik, hiszen a hosszú filmtekercs a mini kockákkal egyszer csak „megelevenedik”, és egy hatalmas képeskönyvvé válik.
Magdi olyan izgalmasan és érdekfeszítően mesélt a vetítésről, hogy jómagam is kedvet kaptam megnézni a Hókirálynőt, és persze kíváncsi voltam a gyerekek reakciójára. Valóban lenyűgöző volt, ahogy a filmkockák egymást követték, a képek alatt lévő szöveget a színművész szakmai beleéléssel olvasta, s egyszer-egyszer a gyerekek is bekapcsolódhattak, amikor izgalmas jelenetekhez ért. A mese végén a gyerekek elmondták, hogy nagyon jól érezték magukat, de ezzel még nem ért véget a színházlátogatás. A színművész a vásznat félrehúzva igazi mesés csodát mutatott nekik, Kopinec György kosztümös segítségével egy installáció készült, mely egyik felében a Hókirálynő birodalmát, a másik felében pedig a két főhőst, Kayt és Gerdát fedezhetjük fel.
– A vetítés után mindig megkérdezem a gyerekeket, hogy tetszett-e nekik a mese, aztán pedig egy kis játékra invitálom őket: dalolunk, kiszámolózunk. Ez utóbbi sajnos már sok gyereknek nem ismerős, de szerencsére találkoztam olyan iskolással is, aki még számomra sem ismert kiszámolót mondott el. Boldoggá tesz az ilyesmi, mert azt tapasztalom, hogy vissza lehet még csempészni a mostani generációba is a szép népi kultúránkat, az pedig külön öröm, amikor látom, hogy az iskolásokat sikerült lekötni, és a közös játék is a kedvükre van. Hála Istennek nagy az érdeklődés. Van olyan nap, hogy két ízben is diázunk.
– Nagyon érdekes címet adtál a vetítésnek, sokféleképpen lehet értelmezni. Te milyen értelmezésben adod ezt át?
– Mindig azon gondolkodunk, hogy mi lehet az, ami frappáns, és sokatmondó. Ebben az esetben azt szerettem volna, ha benne van a „dia” szó. Mindeközben rájöttem, hogy az én nevem is valahol ilyen, így született meg a Mesélő Mag-diák. És az sem titok, hogy nem állunk meg a Hókirálynőnél. A közeljövőben a kicsit nagyobbakat is ide szeretnénk csalogatni, például egy diavetítéses János Vitézre, tehát az a tervünk, hogy több korosztályt szólítsunk meg a diával.
Magdinak segítői is voltak a vetítésben. Mivel mindenképpen szerette volna, hogy a mesét zenei aláfestés tegye még kellemesebbé, a hangosítónak köszönhetően a háttérben Mozart muzsikája hallatszik. Sin Edina igazgatónak pedig azért jár köszönet, mert minden egyes ötletet felkarol, támogat és segít a kivitelezésben, a folytatásban.
