Sajnálatos módon jelentős orosz katonai sikerrel közelítjük meg a véres orosz–ukrán háború kitörésének második évfordulóját. 2022-ben Mariupol, 2023 májusában Bahmut és most, 2024 elején Avdijivka… Újabb szimbolikus és stratégiai veszteség érte Ukrajnát. Avdijivka eleste több szempontból is különösen fájdalmas. Bahmut óta a legnagyobb orosz siker a harctéren. Miközben a tavaly ilyenkor nagy dérrel-dúrral beharangozott ukrán ellentámadás nem hozott érdemi áttörést, az oroszok lassan, de biztosan őrölnek. Amennyiben az Egyesült Államok nem tartja a szavát, s továbbra sem küld pénzt és fegyvert, nagy bajok következhetnek. Ezt fogalmazta meg kritikusan az ukrán államfő Münchenben.
Avdijivka elvesztése minden tekintetben rossz ómen. Az ottani védelem 2014 óta épült, katonai szakértők szerint ez számított a legerősebb ukrán erődnek a Donbászon. Az igazán kemény harcok tavaly októberben kezdődtek a 30 ezres iparvárosért. Valerij Zaluzsnij volt főparancsnok már novemberben Bahmut megismétlődésétől tartott, de az államfő nem osztotta aggodalmát. Decemberben Volodimir Zelenszkij elnök még a várostáblánál szelfizett, s kijelentette: a végsőkig kitartunk.
Olekszandr Szirszkij, az új főparancsnok első és legfontosabb feladata is az volt, hogy ne veszítsék el a várost. Ezért a múlt héten jelentős erősítést küldtek oda, csakhogy az ukrán hadsereg egyik legfelkészültebb osztaga, a 3. számú rohamdandár sem tudott csodát tenni. Az jól érzékelhető volt, hogy a politikai kommunikáció tekintetében próbálták menteni a menthetőt, elodázni a helyzetet legalább addig, amíg az ukrán elnök befejezi múlt hétvégi nyugat-európai turnéját. Ez végül is csak szombat hajnalig sikerült. Az azt megelőző pár napban a közösségi médiaterekben már olyan nyomás nehezedett az ország politikai-katonai vezetésére, hogy egyszerűen nem várhattak tovább a kivonulás bejelentésével. Az avdijivkai pokolban rekedt katonák videóiból tudjuk, amennyiben erre hamarabb sor kerül, sok ukrán katona élete megmenthető lett volna. A megkésett mentési akció miatt sok a sebesültek és a foglyul ejtettek száma.
Avdijivka eleste a lehető legrosszabbkor jött. A Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia résztvevői tavaly még nagyon optimisták voltak Ukrajna vonatkozásában, az idei tanácskozást ellenben inkább a tanácstalanság és a ború jellemezte. Josep Borrell volt a legőszintébb. Az EU biztonságpolitikai és külügyi főképviselője megkongatta a vészharangot, amikor azt mondta: ha semmi sem változik, ez a háború akár már három hónap alatt is eldőlhet a frontmezőn. Hogy kinek a javára, azt mindenki kitalálhatja…
Zelenszkij sem kertelt. Avdijivka kudarcát a Nyugatra hárította, amiért, szavait idézve, utóbbi „mesterséges fegyverhiányt” generált Ukrajnában. Az Egyesült Államokból érkezett képviselőkkel folytatott különmegbeszélésen még erősebben fogalmazott, sőt, ez már inkább fenyegetőzésnek hatott. Kijelentette: ha az USA nem finanszírozza tovább országát, akkor Washington megszűnik stratégiai partnere lenni Kijevnek. Hogy ez a kijelentés mennyire használ egy, a nyugati segítségnyújtásnak teljesen kiszolgáltatott ország érdekeinek, azt helyettem inkább elemzők ítéljék meg …
Ám térjünk még vissza a kiindulóponthoz, azaz Avdijivkához. Ami ott történt, annak hatásai messzire mutatnak. Tovább ronthatja a seregen belüli harci morált, felerősítheti azok hangját, akik szerint felesleges katonailag támogatni Ukrajnát, mert nincs esélye az orosz túlerővel szemben. Másrészt viszont akár felgyorsíthatja a hiányolt pénzek kiutalását, a nagy hatótávolságú rakéták és az F16-osok átadását, mert ha Kijev elbukik, az a jelenlegi nyugati elitek arcpirító veresége is lesz. Avdijivka elvesztése persze politikai felelősséggel is jár(na), ebből a szempontból nincs irigylésre méltó helyzetben a Zelenszkij-Szirszkij duó. Az ottani front összeomlásának negatívuma az ő nyakukba zúdul.
Ilyen szempontból Valerij Zaluzsnij akár még hálás is lehet a menesztéséért. Egy friss közvélemény-kutatás szerint a kirúgott főparancsnok támogatottsága példátlanul rekordmagas, 94 százalékos, amire korábban senki esetében sem volt példa, ilyen számokat Zelenszkij és egykori elődje, Viktor Juscsenko sem produkált fénykorában. Ha most lenne az elnökválasztás, Zaluzsnij kétszer annyi voksot kapna, mint a hivatalban lévő elnök. De választások nincsenek, egy ideig még biztosan nem is lesznek. Helyette inkább arra számíthatunk, hogy az avdijivkai áttörésen felbuzdulva a ruszkik még erősebb nyomást gyakorolnak egyszerre a frontvonal több pontján.
Egy biztos, a háború első évfordulóján talán mindannyian derűlátóbbak voltunk. Ami viszont közös, hogy akárcsak tavaly ilyenkor, úgy most sem tudjuk megválaszolni a léglényegesebb kérdést: mikor lesz itt végre béke?…
