A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015 tavaszán indította el a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi Sándor Programot, mely az egykori monarchia területére terjed ki. A programba idén 36 magyar fiatal nyert felvételt. Feladatuk a Kárpát-medencei magyar szervezetek, egyházak, oktatási intézmények munkájának a segítése. A kezdeményezés célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítsék, s ezáltal hosszú távon megállítsák és visszafordítsák a magyarság számarányának csökkenését. A programban idén hat kárpátaljai fiatal vesz részt. Ebben a sorozatban őket mutatjuk be.
Varga Brigitta
A Torontáltorda Településfejlesztési Alapítvány 2004-ben jött létre a Vajdaságban. Elsődleges célja, hogy részt vegyen Torontáltorda fejlesztésében és színesebbé varázsolja az itt élő emberek életét. Teszi ezt beruházásokkal a gazdaság, az oktatás, a művelődés, a sport, az egészségvédelem és egyéb területeken. Ennek a szervezetnek a munkájába csatlakozott tavaly októberben Orosz Olívia. A csongori születésű fiatal az általános iskola elvégzése után a Munkácsi Humán-Pedagógiai Kollégiumban folytatta tanulmányait tanítói szakon. Közben felvételt nyert az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet informatika-matematika szakára, amelynek jelenleg negyedéves hallgatója. Vallja, a magyar kultúra és a hagyományok megőrzése, átadása a következő generációnak kulcsfontosságú a múlt megértése és az identitás megőrzése szempontjából.
– Miért jelentkeztél a programra?
– Egyik barátnőm hívta fel a figyelmemet arra, hogy van egy ilyen lehetőség, mondván, mennyire testhezálló lenne ez számomra. Nem gondolkodtam sokáig, megpályáztam. Nagy örömmel fogadtam, mikor értesítettek, hogy sikerrel jártam.
– Mit hagytál otthon?
– Korábban az Ungvári 21. Fecske Óvodában dolgoztam két évig, mint magyar óvónő. Szerettem a picikkel lenni, hiányzik is egy kicsit. Eleinte fura volt, hogy itt iskolásokkal és a felnőttekkel kell foglalkoznom, együtt dolgoznom. De mára megszoktam és megszerettem ezt a környezetet és már a helybéli gyerekek is ragaszkodnak hozzám. Amikor például hazautazom, izgatottan várják, mikor térek vissza hozzájuk.
– Milyen az ottani közösség?
– Torontáltorda lakosságának több mint 90 százaléka magyar nemzetiségű. Mivel itt élek, itt is végzem a legaktívabban a munkát. Ennek okán szerencsésnek mondhatom magam, hiszen míg más, szórványban tevékenykedő társaimnak a többségi nemzet közt élő maroknyi magyar közösséget kell egyben tartaniuk, addig én egy többségében magyarok lakta településen dolgozhatom. A tordai magyar közösség egyébként is összetartó, bármilyen megmozdulás van, sokan jelentkeznek. Akárcsak Kárpátaljára, sajnos erre a vidékre is jellemző az elvándorlás.
– Mi a te feladatod?
– Hagyományőrző rendezvények szervezése, adminisztratív feladatok ellátása és a települési értéktár bővítése tartozik a fő teendőim közé. Tordán sikerült beindítani egy színjátszó csoportot, melynek jelenleg 20 tagja van. Karácsonykor pásztorjátékokat adtak elő gyerekek a kultúrotthonban és a templomban, melynek nagy sikere volt. Most március 15.-ére készülünk. Torda mellett további három településen tevékenykedem. Törzsudvarnokon anyanyelvápoló órákat tartok heti két alkalommal alsó tagozatos gyerekeknek és igény szerint felnőtteknek is. Ez az egyetlen hely, ahol magyar nyelvet oktatok, mivel ez már többségében szerbek lakta település. Itt nincs magyar iskola, de vannak még olyan magyar családok, melyek ragaszkodnak ahhoz, hogy gyermekeik meg tudjanak helyesen írni és olvasni magyarul. A másik két településen legfőképp rendezvényszervezésben segédkezem és kézműves foglalkozásokat tartok.
– Sikerült beilleszkedned?
– Elnézve a többi ösztöndíjast, úgy tűnik, én vagyok a legjobb helyzetben, mivel itt rendkívül befogadó a közösség. A mentorom, a kultúregyesület dolgozói örömmel fogadtak és már szinte a második nap bevontak a munkába. Egy percig sem éreztem, hogy idegen vagyok, sokkal inkább úgy tűnt, hogy a helyi közösség egyik fontos és értékes tagja lettem.
– Sok mindennel gyarapítod az ottani közösség életét, te mit tanulsz tőlük?
– Ez egy kölcsönös tanulási folyamat. Meglepő volt számomra, hogy az itt élő emberek életfelfogása és értékrendszere rendkívül hasonlít a kárpátaljaiakéhoz. Jellemző az is, hogy a kisebbségben élő magyarok átvesznek bizonyos szavakat a többségi nemzet nyelvből. Ilyen például a nálunk is ismeretes szmena (műszak), szvetloszni (jelzőlámpa), a sportcipőt pacsninak vagy patikának mondják, az atlétát pedig majicának nevezik. A szerb tradicionális ételek is a mindennapok részét képezik. Volt alkalmam már megkóstolni a pljeskavicát, a csevapot (húsos pogácsák) és a bureket (túróval vagy hússal töltött tészta). Továbbá az itt elterjedt szegedi nyelvjárás, az ö-zés is érdekes volt eleinte számomra.
– Mi a munkád legkönnyebb és a legnehezebb része?
– Egy rendkívül támogató környezetbe kerültem, a mentoraim: Dobai János, a Torontáltorda Településfejlesztési Alapítvány elnöke és helyettese, Kis Kornélia falugazdász mindig a segítségemre vannak. A nehézség csupán az, hogy távol vagyok a családomtól, a barátaimtól.
– Tervezed, hogy újból pályázol?
– A program júniusig 31-ig tart. Addig még sok idő van, de már most biztos vagyok abban, hogy szeretném folytatni a munkát.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
