Lengyelországban a rendőrség őrizetbe vett öt ukrán állampolgárt, akik Tychyben (Sziléziai vajdaság) rendőröket vertek.
Az eset február 24-én, szombaton, este 10 óra után történt. A rendfenntartók lakossági értesítésre érkeztek a Darwin utca egyik lakásába. A szomszédok panaszkodtak az ott lakók hangoskodására.
A rendőrök bementek a lakásba és megpróbálták megnyugtatni az ott lévő ukrajnai menekülteket. A felszólítások azonban csak feldühítették azokat és rátámadtak a rendőrökre. A rendőröknek erősítést kellett hívniuk.
Amint arról Kesek Paulina, a tychyi rendőrfőkapitányság szóvivője beszámolt, a sérült rendőröket a kórházban megvizsgálták. Nem szenvedtek súlyos sérüléseket, a vizsgálatok után hazaengedték őket.
A sajtóreferens hozzátette: a rendőrök az ügyben öt személyt vettek őrizetbe: két nőt és három 28-35 év közötti férfit, akik az őrizetbe vételkor ittasak voltak. Az eset helyszínéről a fogdába szállították őket.
Az ügyben tisztségviselő testi épségének veszélyeztetése miatt indult rendőrségi eljárás, de elképzelhető, hogy az incidenst hivatali feladat ellátása során elkövetett rendőr elleni támadásra minősítik át.
Az ittas férfi 500 hrivnyával próbálta megvesztegetni a rendőröket
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.