Simon-Árpa Zsuzsanna: „Érzem, hogy most a helyemen vagyok”

Lendületes, kreatív és örök optimista. Bármibe fog, azt kitartóan és a legnagyobb odaadással viszi véghez. A családja a mindene, gyermekei bearanyozzák a mindennapjait. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk-rovatának vendége Simon-Árpa Zsuzsanna, az Ungvári Dayka Gábor Líceum igazgatóhelyettese, magyartanára.

Varga Brigitta

– Mindig is a pedagógusi pályára készült?
– Gyermekként előbb tanítónéni, majd fodrász, később színésznő akartam lenni. Az érettségi után magyar nyelv és irodalom, valamint kémia szakon szerettem volna tovább tanulni Ungváron, abban az időben viszont csak egy szakirányt lehetett választani, így végül a magyar filológia mellett tettem le a voksomat. Ezt követően Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori képzésére jelentkeztem. Itt azonban rájöttem, hogy a kutatómunka nem nekem való. Valami másra vágytam, így hazatértem és a Kijevi Szlavisztikai Egyetem Kárpátaljai Fiókintézetében lettem óraadó tanár, valamint egy helyi alapítvány munkáját segítettem. Időközben férjhez mentem, várandós lettem az első gyermekemmel, a szülési szabadság letelte után, 2013 szeptemberében az Ungvári Dayka Gábor Líceumban álltam munkába magyar szakos tanárként, pár évvel ezelőtt pedig kineveztek nevelésért felelős igazgatóhelyettesnek.

– Az elmúlt 10 évben miben változtak a legtöbbet a gyerekek?
– Ma már sok minden elérhető az interneten, emiatt a gyerekek elkényelmesednek, kevésbé szorgalmasok és kitartóak. Már az első eléjük gördülő akadálynál a legtöbben feladják. Márpedig az nem lesz életképes, aki nem hajlandó tanulni a hibáiból. Az elmúlt négy évet legszívesebben kitörölném a történelemből. A gyermekek egyszerűen elszoktak egymástól, de nemcsak ők, szerintem mi felnőttek is. Mintha elfelejtették volna, hogyan kell a másikhoz közeledni, kapcsolatba lépni diáktársaikkal. Sokkal jobban ragaszkodnak az online térhez, az ott történő kommunikációhoz.

– A választása soha nem okozott csalódást?
– Érzem, hogy most a helyemen vagyok. Ebben talán a neveltetésem is közrejátszott, hiszen a szüleim is a pedagógusi pályát választották, de a nagyszüleim közt is akadt tanító. Az egyetlen, amit nem szeretek a munkámban, az a bürokrácia. Gyakran érzem úgy, hogy a sok papírmunkában elvész az alkotás öröme. A gyerekekkel való közös munka, például egy színdarab betanulása és előadása, majd mikor látom, milyen átéléssel és élvezettel adják azt elő, mindenért kárpótol. A tanítás mellet sok olyan dolog van, amivel szívesen foglalkoznék. Ha valamilyen módon megszűnne a jelenlegi munkám, akkor sem torpannék meg, egy új lehetőségként élném meg. A gyermekeimet is arra nevelem, hogy ne ragadjanak le egy dolognál, érdemes mindig több lábon állni, több dologhoz is érteni.

– Mit tanácsolna a pályakezdő pedagógusoknak?
– Bátran vállaljanak osztályt, az osztályfőnökség ugyanis a legjobb gyakorlat. Olyan, mint a kertészkedés, a szemünk előtt cseperednek fel, bontogatják szárnyaikat a diákok. Sokat tanulhatnak ezáltal arról, miként érdemes közeledni a gyermekekhez, hogyan nyerhetjük el a bizalmukat, a tiszteletüket. Ezt könyvből nem lehet megtanulni. Továbbá jelentkezzenek továbbképzésekre, az ilyen alkalmak során sokat tanulhatunk sorstársainktól.

– Meséljen a családjáról.
– A férjemet egy korábbi munkahelyemen ismertem meg. 2010-ben házasodtunk össze. Nagyon különbözőek vagyunk. Eleinte mindenki fejében kirajzolódik egy ideál, milyen párt szeretne maga mellé. Ő ennek a teljes ellentétje volt, de gondoltam, miért ne? Azóta kiderült: szerencsések vagyunk, hogy egymásra találtunk. Míg én pörgős, fáradhatatlan természetű vagyok és hamarjában akarok mindent, addig ő sokkal higgadtabb, megfontoltabb ember. Időközben csiszolódtunk a másikhoz, tanultunk egymástól. Az értékrendünk azonban hasonló, közösek az elképzeléseink. A megvalósítás üteme és módszere szokott kissé különbözni, de mindig találunk közös nevezőt. A házasságunk alatt két gyermekünk született: Emília 12 éves, Gergely pedig március végén lesz egyéves.

– Nagy a korkülönbség a két gyerek közt. Ma is pont olyan izgalommal teli a babázás, mint az első gyermek születésekor?
– Most sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Hiszen egy gyermekkel már átestem ezen a korszakon. Nyugodtabban telnek a mindennapok, sokkal jobban ki tudom élvezni a kicsivel töltött perceket, már nem görcsölök rá mindenre.

– Milyen nevelési módszereket tart fontosnak?
– Az első, hogy tudják, vannak bizonyos dolgok, amelyeket be kell tartani. Vannak helyzetek, amikor szófogadóknak kell lenniük. A második, hogy tiszteljék embertársaikat. A harmadik pedig, hogy mindig bizalommal forduljanak felém és az édesapjuk felé, osszák meg velünk, ha valami nyomja a lelküket vagy kérdezzenek bátran, ha valami érdekli őket.

– A szülési szabadság alatt sem tétlenkedik, igyekszik minden percet hasznosan tölteni.
– Igyekszem élni az elém táruló lehetőségekkel. Szeretek kézműveskedni, rajzolni. Nemrég jelentkeztem például egy felnőtteknek szóló rajzpályázatra. Továbbá a konyhában serénykedni, új recepteket kipróbálni.

– Mi a legfontosabb az életében?
– A családom. A háború miatt sokan elköltöztek. Kicsit szomorúak a húsvétok és a karácsonyok, mert nincs mindenki itthon, kevesebben gyűlünk össze az ünnepi asztal körül. De örömmel tölt el, hogy vagyunk még idehaza is páran, és például még van kihez vasárnap elmennünk vendégségbe vagy épp vendégül látnunk őket.

– Érzékeny?
– Vannak helyzetek, amikor nem engedhetjük meg magunknak, hogy érzelmileg gyengék legyünk, mert akkor nem látjuk a megoldást. Előfordul azonban, hogy mélyen érintenek bizonyos dolgok, különösen most, mióta háború van.

– Mivel lehet kihozni a sodrából?
– Ha valaki fafejű és csak a maga igazát fújja. Ész érvekkel azonban meggyőzhető vagyok és hajlamos a kompromisszumra.

– Sértődékeny?
– Régebben gyakran a szívemre vettem a dolgokat, de ma már tudom, hogy nem szabad mindenen megsértődni. Nem hordozom magamban a haragot, nem látom értelmét.

– Beleáll a konfliktusba?
– Igen, de nem szeretem, ha az versengéssé válik. Vallom továbbá, hogy nem lehet egy konfliktust a szőnyeg alá söpörni, mert az egyszer újból a felszínre fog törni.

– Hogyan lehet kiengesztelni?
– Ha a civódás után azt hallom: gyere, beszéljük meg egy kávé mellett. Az őszinte megbánást és a békülés céljából tett igyekezetet értékelem.

– Sok barátja van?
– Inkább kevés, de azok hosszan tartó, igaz barátságok. A legtöbbükkel ritkán adódik lehetőségem találkozni, de ha sikerül összefutnunk, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Nincs feszengés, felszíneskedés, csak őszinte, mély beszélgetés.

– Pihentető hobbi?
– Az olvasás. Nagyon sok könyvünk van, sokat örököltem is. Továbbá szeretünk a szabadban sétálni, kirándulni a családdal.

– Pontos?
– Igyekszem mindig nagyon pontos lenni, de amióta a gyerekek velünk vannak, azóta ezt picit nehezebb. Az órám például mindig előre van húzva három perccel, hogy sehonnan ne késsek sokat. Minden napnak van egy ütemterve, melyet igyekszem tartani.

– Van olyan dolog, amit megbánt és másképp csinálna?
– Ha bármit is másképp tettem volna, akkor most nem itt tartanék. Mindig rájövök, hogy amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt én szerettem volna, akkor annak úgy kellett lennie, mert valami rossztól kímélt meg a Jóisten.

– Jövőbeli tervek?
– Szeretnék minél több helyre eljutni.

Kedvencek:
étel: rántott karfiol krumplipürével
ital: kávés italok
állat: szajkó
növény: kardvirág
napszak: délután
évszak: tavasz
könyv: Ráth-Végh István könyvei
szín: kék
zene: dallamosabb rock
pozitív: optimizmus
negatív: néha szarkasztikus