Az észt parlament elfogadta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy orosz magánszemélyek befagyasztott vagyonát a háború által Ukrajnának okozott károk megtérítésére fordítsák.
Az észt kormány által benyújtott indítványt 65 parlamenti képviselő támogatta, három ellene szavazott. Hendrik Johannes Terras, az észt parlament alkotmányügyi bizottságának elnöke a Postimees észt hírportál szerint elmondta, hogy a befagyasztott vagyon felhasználására vonatkozó jogi szabályozás megalkotása összetett feladat, amelyen számos szövetséges ország és nemzetközi szervezet dolgozik, Észtország pedig úttörő szerepet vállalt ebben.
„Oroszország agresszor ország, az általa okozott katonai károk megtérítése nem nyomhatja Ukrajna és szövetségesei vállát. Oroszország felelős a károkozásért, és ezt viselnie kell” – hangsúlyozta. Kifejtette, hogy az ukrajnai háború által okozott károk kompenzálására fordítható a nemzetközi szankciók hatálya alatt már befagyasztott orosz vagyon, amelyet tulajdonosai egyébként sem használhatnak, és nem is rendelkezhetnek felette. „A ma elfogadott törvénnyel Észtország olyan mechanizmust javasol, amely biztosítja azoknak az embereknek és cégeknek a felelőssé tételét, akik közvetlenül részt vesznek az agresszió végrehajtásában, vagy hozzájárulnak ahhoz” – mondta.