Kopasz Vivien Meláni: „Igyekszem a feladataimat a tőlem telhető legjobb módon elvégezni…”

Megbízható, jólelkű, szorgalmas. Az önfejlesztés folyamatosan jelen van az életében. Az utóbbi időben sokkal határozottabb lett és odafigyel arra, hogy higgadt maradjon a váratlan helyzetekben, megfontolt döntéseket hozzon. Azt teszi, amire mindig is vágyott, a tanítás és a magyar népművészeti értékek, néphagyományok továbbadása számára kiemelt fontosságú feladat. Kitartásának és kiegyensúlyozottságának köszönhetően olyan ember, akire lehet számítani. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kopasz Vivien Meláni, a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum történelemtanára, a Tulipán Tanoda munkatársa.

Simon Rita

– Mit takar a túlzott jóhiszeműség?

– A végletekig bízom abban, hogy a másik ember jó, képes a változásra, viszont nem nevezném magam naivnak. Inkább csak magamból kiindulva, titkon mindig reménykedem, hogy az illető képtelen lenne szándékosan rosszat tenni nekem, illetve ha már egyszer megtette, akkor most máshogy lesz. Általában olyan emberekkel találkozom, akik rászolgálnak a bizalmamra, viszont előfordult már, hogy hiába figyelmeztetett a család vagy a kollégáim a szituáció vagy a személy „veszélyességére”, figyelmen kívül hagytam, és nem akartam meglátni azt, ami másnak a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt. De már sokat fejlődtem e téren, a gyerekekkel is kicsit szigorúbb lettem.

– Mióta tanít?

– Már több mint két éve vagyok a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum történelemtanára. Mint minden kezdet, ez is nehéz volt, de már teljesen magaménak érzem a szakmát, meg tudom értetni magam a fiatalokkal, elfogadnak. Úgy érzem, a helyemen vagyok. A Kossuth az alma materem, így dupla öröm itt dolgozni.

– Mindig is pedagógusnak készült?

– Nagyon szerettem iskolába járni, tanulni, a tanáraimra is felnéztem. Az egész Kossuthos-szellemiség tetszett, és talán, ha nem itt tanulok, nem is formálódik ki bennem ilyen egyértelműen az az irány, hogy pedagógus legyek. Tetszett az iskolánk működése, a tanárok és diákok közötti kapcsolat, azt szerettem volna, ha egyszer én is átadhatom ezt a gyerekeknek. Az érettségi után nem is volt kérdés, hogy Kárpátalján maradok, és az anyanyelvemen tanulok tovább. Felvételiztem az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karának történelem nappali és nemzetközi kapcsolatok levelező szakára, majd a Debreceni Egyetem Történelem és Néprajzi Doktori Iskolájába jártam, ahol jelenleg abszolvált hallgató vagyok. Már csak a disszertáció megvédése maradt. Két munkahely mellett ez komoly kihívás, de remélem mielőbb révbe érek.

– Hol dolgozik még?

– A Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskolában is 2022 februárjában kezdtem. Hálózati koordinátor vagyok, elég széles a munkaköröm. A tanoda célja a magyar népművészeti értékek, a népi hagyományok és a népzenei kultúra ápolása, megőrzése és továbbadása. Ezért is érzem annyira jól magam itt, mert számomra mindig is fontos volt a hagyományőrzés és a magyar kultúra kincseinek feltárása. Sőt, a doktori iskolában is néprajz szakon tanultam, a kutatásomat a néphagyományok, népszokások területén végeztem. A Tanoda Kárpátalja 75 településén van jelen, és összesen közel 2350 gyermekkel foglalkozunk. Szerintem ez óriási dolog, és örülök, hogy ennek részese lehetek.

– Ennyi munka mellett jut idő pihenésre?

– Hétvégén a férjemmel, a családommal vagyok. Számomra az az igazi kikapcsolódás, amikor együtt vagyunk. Már várom a nyarat, akkor erre még több idő jut.

– Ha kipróbálhatna valamilyen más szakmát, mi lenne az?

– Hálás vagyok a Jóistennek, hogy azzal foglalkozom, amit szeretek. Számomra a tanítás valóban hivatás, a tanodában való munka pedig megtiszteltetés. Az, hogy a gyerekeknek a múlt megismerésével segítek szélesíteni a látókörüket és megérteni a jelent, számomra óriási élmény, ez erőt ad és movitál. A tanoda kapcsán szintén nagyon boldog vagyok amiatt, hogy átadhatjuk a magyar hagyományainkat, értékeinket, és ennyi gyereket megmozgatunk. Ha viszont valami újat próbálnék ki, akkor az valószínűleg az idegen nyelvvel lenne kapcsolatos, illetve a biológiában mélyülnék el jobban.

– Miben változott a legtöbbet az elmúlt 5 év alatt?

– Szerintem sokkal határozottabb, céltudatosabb lettem, és ez annak is köszönhető, hogy megtaláltam a helyemet. Továbbá, mindig is ragaszkodtam a családhoz, de az elmúlt időszakban még inkább felértékelődtek a szeretteim és a velük töltött idő. Nekem ők, az ő jólétük a legfontosabb.

– Hogyan reagál a kritikára?

– Lobbanékony vagyok, és főleg olyankor jön ez elő, ha igazságtalanul vádolnak. A kritikát, amennyiben jogos, elfogadom, és jól viselem, illetve valamilyen szinten motivál is, mert olyankor elkezdek kutatni az után, hogyan tudnám kiküszöbölni a hibámat. Viszont ha alaptalanul kritizálnak, akkor kiállok az igazamért és hangot adok a nemtetszésemnek. Maximalista vagyok. Igyekszem a feladataimat a tőlem telhető legjobb módon elvégezni, ezért rosszul érint, ha sikerül, és ennek ellenére kritizálnak.

– Másokkal szemben mennyire kritikus?

– A munkahelyen nem szoktam kritikát megfogalmazni, a családdal, barátokkal szemben viszont sokkal szókimondóbb vagyok. Ám azt sem kritikának mondanám, csupán őszinte, építő jellegű megjegyzésnek, amit azért teszek, hogy segítsek fejlődni. Otthon sokkal nyitottabb vagyok, ott több mindent megengedek magamnak, mint a munkahelyen, de azt hiszem, ez így van rendjén.

– Milyen emberi tulajdonságok dühítik fel?

– A hazugságot és a kétszínűséget nem szeretem. Bosszant az, amikor a szemembe mosolyog valaki, a hátam mögött pedig kibeszél. Tisztelem viszont az őszinteséget és a becsületességet.

– Mikor érezte utoljára azt, hogy kilépett a komfortzónájából?

– Az a típus vagyok, aki szereti, ha úgy történnek a dolgok, ahogy eltervezte. Kiegyensúlyozottnak tartom magam, így nem igazán jellemző, hogy új dolgokat próbálok ki. Viszont Rolival más. Lassan tíz éve ismerjük egymást, fél éve a férjem, mellette gyakran kilépek a komfortzónából. Ő szereti az aktív, extrém sportokat, én nem annyira. Mellette viszont mégis belevágok új dolgokba, mert vele biztonságban érzem magam.

– Van-e olyan szokás, amit az utóbbi időben alakított ki?

– Kevés a szabadidőm, ezért magamra is egyre kevesebb időm jutott. Ezen viszont változtatnom kellett, mert rájöttem, hosszú távon megbosszulja magát. Az estéket mostanság „énidővel” töltöm, vagyis legalább egy órát magamra koncentrálok, olyankor egyedül vagyok, összeszedem a gondolataimat, kikapcsolok, megiszom a kis gyömbéres-citromos vizem, arcápolással foglalkozom, és a hálanaplómba leírom azt, amiért hálás vagyok, illetve megfogalmazom a következő napi céljaimat.

– Hogyan indul a napja?

– A gyors készülődés jellemez, és ha egy adott időpontra be kell érni, akkor nagyjából egy órával korábban érkezem, hogy felkészüljek, elrendezzem a dolgaimat, ráhangolódjak a feladatokra. Akkor nincs kapkodás. Ha viszont késésben vagyok idegessé válok.

– Milyen az, ha ideges?

– Kívülálló személyek nehezen tudják ezt elképzelni, mert sokszor magamban tartom, próbálok megnyugodni.

– Van kedvenc mondása?

– „Légy az, kiből árad a nyugalom. Légy az, kire nem hat a hatalom. Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet. S menj oda, hol fázik a szeretet.” (Gárdonyi Géza)