Kijevnek joga van megtámadni oroszországi célpontokat és joga van nyugati fegyvereket használni ezen célpontok elleni támadáshoz – jelentett ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben kedden, a tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozását megelőzően.
Josep Borrell érkezésekor hangsúlyozta, hogy a nyugati fegyverek használata orosz célpontok ellen „a háború törvénye szerint tökéletesen lehetséges, és nincs benne ellentmondás”.
„Megtorolhatnám, vagy harcolhatnék az ellen jogosan, aki a területéről harcol ellenem” – fogalmazott.
A főképviselő arra buzdította a tagországokat, hogy „helyezzék egyensúlyba” az eszkalációtól való félelmüket Ukrajna védekezési igényével, és teljesítsék a Kijevnek ígért fegyverszállításokat.
Egy újságírói kérdésre válaszolva, mely szerint a tagállamok megállapodtak abban, hogy az Európai Békekerethez nyújtott magyar hozzájárulást nem fordítják Ukrajna katonai támogatására, Borrell azt mondta, a magyar aggodalmak nem a védelem kérdésével, hanem egyebek mellett azzal vannak összefüggésben, hogy egyes magyar vállalatok problémákkal küzdenek Ukrajnában, illetve azzal, ahogyan Ukrajna a területén élő magyar kisebbségekkel bánik.
Közölte: minden országnak joga van nemzeti érdekeit védeni, és mindenki így is tesz, ugyanakkor – hangoztatta – „bizonyos arányosságnak kell lennie” a nemzeti érdekek védelmének módja és a blokkolt döntés következményei között.
Háború: egymilliárd euró értékű katonai támogatás Ukrajnának
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.