Lövések dördültek a kormány nyitrabányai (Handlová) kihelyezett ülését követően. A Denník N arról ír, hogy a lövések Robert Fico kormányfőt érték. A miniszterelnökre a helyi kultúrház előtt lőtt rá a támadó. A lap helyszíni tudósítója nem látta a lövést, csak a hangját hallotta, majd azt látta, amint a testőrök felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, […]
Hónap: 2024 május
Mennyi adósságot kell kifizetnie Ukrajnának idén?
2024. március 31-én Ukrajna állami és államilag garantált adóssága 5 billió 924,3 milliárd hrivnya, azaz 151,1 milliárd dollár volt – írja a pénzügyminisztérium sajtószolgálata. Általánosságban elmondható, hogy 2024 első negyedévében Ukrajna állami és államilag garantált adósságának teljes volumene hrivnya-egyenértékben kifejezve 404,8 milliárd hrivnyával, dollárban kifejezve pedig 5,7 milliárd dollárral nőtt, főként a nemzetközi partnerek hosszú […]
Robbanásokra figyelmeztettek Kárpátalján
Robbanások hangjára figyelmeztetett az Ungvári Városi Tanács közösségi oldalán. A közlemény szerint május 16-án, csütörtökön az Onokóci Kistérséghez tartozó Ókemence (Kamjanicja) közelében tervezett robbantási munkákra kerül sor a település határában húzódó kőfejtőben. A felhívásban közölték, hogy kelet-európai idő szerint 12 és 17 óra között kerül sor a robbantásokra. Arra kérik a lakosságot, hogy a robbanások […]
Újabb áramszünetre figyelmeztetnek Ukrajnában
Az ukrán energiaszektort ért újabb orosz támadások és a megnövekedett energiaigény következtében vészhelyzeti áramkimaradások lehetnek szerdán az esti órákban – írta a Ukrenergo ukrán állami áramszolgáltató vállalat közleményére hivatkozva a Jevropejszka Pravda. A közlemény szerint az áramszünet az ipari fogyasztók mellett a háztartásokat is érintheti. Az Ukrenergo tájékoztatása szerint május 15-én az esti órákban, 18 […]
Lemondta portugáliai és spanyolországi látogatását Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki pénteken hivatalos látogatást tett volna Madridban, lemondta spanyolországi látogatását – erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által kiadott hivatalos program alapján. A királyi palota szerda reggel frissítette az uralkodó programját, jelezve, hogy a VI. Fülöp király és az ukrán államfő tervezett találkozója, valamint a Zelenszkij tiszteletére rendezett […]
Gyász: szomorú nap lesz holnap Ungváron
Ismét hősi halált halt katonák temetésére készülnek a megyeszékhelyen. Két újabb ungvári katona vesztette életét a véres háborúban. A gyászhírről az Ungvári Városi Tanács számolt be közösségi oldalán. Ivan Borogyint és Viktor Kuscsik búcsúztatását május 16-án, pénteken 13 órai (kelet-európai idő) tartják a kárpátaljai megyeszékhelyen a holodomor áldozatainak emlékművénél. Az elmúlt időszakban a régióban szinte […]
Áramhiány Ukrajnában: visszavonták a vészleállási ütemtervet Kárpátalján
Vészleállási ütemtervet léptetett életbe Zakarpattyaoblenergo megyei áramszolgáltató vállalat szerdán kora reggel, miután az orosz támadások és a megnövekedett energiaigény következtében deficit alakult ki a villamosenergia-rendszerben. A jelentés szerint az Ukrenergo ukrán állami áramszolgáltató vállalat utasítására rendelték el a vészleállási ütemtervet Kárpátalján. Első sorban az ipari fogyasztók számára vezettek be korlátozásokat. A vészleállási ütemterv ITT tekinthető […]
Hatalmas üzlet lett a hatkötelesek kicsempészése a határon
A bűnüldöző szervek a határőrség munkatársaival közösen őrizetbe vettek egy férfit, akit embercsempészettel gyanúsítanak. A 44 éves huszti személyt akkor tartóztatták le, amikor hét férfit szállított az ukrán-román határszakasz irányába. Kiderült, hogy fejenként tízezer dollárért nyújtott „segítséget” a hadköteles korú ukrán állampolgárnak. A rajtaütés helyszínén a bűncselekményből származó pénzösszeg egy része is lefoglalásra került. Nagy […]
Ukrán kémfőnök: Harkiv megyében stabilizálódott a harci helyzet
A kelet-ukrajnai Harkiv megyében stabilizálódott a harci helyzet, az ukrán erők visszaszorítják az ellenséget a területről, az északkeleti, Oroszországgal úgyszintén határos Szumi megyében pedig még nem észlelték az orosz hadsereg aktivizálódását – jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke egy keddi tévéműsorban. A hírszerző tiszt szavai szerint a harkivi régióban az orosz határ […]
Az EU véglegesen jóváhagyta Ukrajna 50 milliárd eurós támogatásának kifizetéseit
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta az Ukrajnának szánt, 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatás rendszeres kifizetéseit – tájékoztatott az uniós tanács kedden. A brüsszeli közlemény szerint az uniós tagállamok pénzügyminisztereiből álló tanács pozitívan értékelte az úgynevezett Ukrajna-tervet, amely összesen 50 milliárd eurós támogatást tesz lehetővé Ukrajna számára a 2024 és 2027 közötti időszakban. […]