Több ezer embert evakuáltak Harkiv megyéből

Több mint négyezer embert evakuáltak Harkiv megyéből a megye kormányzójának vasárnapi bejelentése szerint. Oleh Szinyehubov a közösségi médián közzétett bejegyzésében azt közölte, összesen 4073 embert telepítettek ki a területről, egy nappal azt követően, hogy a térséget támadó orosz erők öt, a megyében található település bevételéről adtak hírt. Ugyancsak vasárnap reggel az ukrán hatóságok azt közölték, […]

A drogterjesztő nyolc évig tartó börtönbüntetést is kaphat

A munkácsi járási bűnüldöző szervek őrizetbe vettek egy volóci kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó személyt. A 33 éves férfi matamfetamint árusított az ügyfeleik számára. Az előzetesen lefolytatott nyomozás alapján sikerült meghatározni a soron következő ügylet lebonyolításának helyszínét, ahol elfogták a gyanúsítottat. A rajtaütés folyamán lefoglalásra került több tasak tudatmódosító szer és a pénzösszeg is, ami kábítószerért kapott cserébe. […]

Az Ukrán Posta az „elfelejtett” csomagokat aukciókon értékesíti

Az Ukrposta elárverezi azokat a csomagokat, amelyek legalább hat hónapja raktáraiban állnak. „Az Ukrposta nemzetközi gyakorlatot alkalmaz a fel nem vett és ezért hat hónapja át nem adott postai küldemények kezelésére vonatkozóan. A cég az ilyen csomagokat aukciók keretében bocsátja eladásra a Prozorro.Sale platformon keresztül” – áll a közleményben. Azokat a postai küldeményeket, amelyeket két […]

Idén ötször több herszoni görögdinnye lesz

A görögdinnye vetésterülete idén Herszon megyében ötszörösére nőtt a tavalyi évhez képest – jelentette ki Dmitro Butrij, a Herszoni Katonai Közigazgatás vezetőjének első helyettese egy sajtótájékoztatón. „Idén ötször több herszoni görögdinnye lesz” – mondta Butrij. Elmondása szerint, ha tavaly 200 hektáron termesztették, akkor idén már több ezeren. Már több mint 570 hektárt vettek el Viszokopilszkiji, […]

Már 25 ezer pár jelentkezett online házasságra a Gyija portálon

Ukrajnában már több mint 25 ezer pár jelentkezett házasságra a Gyija portálon. A legtöbb kérelmet Kijevben, valamint Lemberg és Odessza megyékben jegyezték be. Ezek 53%-át nők nyújtották be – közölte az Igazságügyi Minisztérium. Online módban az ifjú házasok kiválasztják a ceremónia helyét, időpontját és formátumát. Ezt követően már az anyakönyvi hivatal kirendeltségén a menyasszony és a […]

Ukrajnában büntetőpontokat akarnak bevezetni a sofőrök számára

Azt javasolják, hogy ha egy sofőr egy év alatt 12 büntetőpontnál többet gyűjt össze, akkor próba nélkül vonják el vezetői engedélyétől. A Belügyminisztérium azt tervezi, hogy a jövőben Ukrajnában törvényi szinten büntetőpontokat vezet be a járművezetők számára. Erről Olekszij Bilosickij, az ukrán járőrrendőrség főosztályának első helyettese mesélt. Szerinte jogszabályi szinten kellene bevezetni a járművezetők felelősségre […]

Oroszország eltörölhette a Zelenszkij ellen kiadott elfogatóparancsot

Korábban Oroszország körözést adott ki Volodimir Zelenszkij elnök és Petro Porosenko volt ukrán államfő ellen. Pár nappal később azonban mindkét nevet eltávolították az Orosz Föderáció Belügyminisztériumának körözési bázisából – számolt be róla a Korrespondent sajtóhírekre hivatkozva. „Az ukrán vezetők körözési adatlapja nem sokkal azután tűnt el, hogy május 4-én a RIA Novosztyi állami ügynökség munkatársaivéletlenül […]

A hét arca: Úr Dorina

Úr Dorina nyáron tölti be a 17. életévét. A Kisgejőci Egry Ferenc Líceum végzős diákja gőzerővel készül az érettségi vizsgákra. Célja, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetem gazdasági-angol szakos hallgatója legyen. A Tulipán Tanoda művészeti iskolában hegedülni tanul, de a néptánc is közel áll a szívéhez. Az egyik nyelviskolában az angol nyelvtudását is fejleszti. Szabadidejében szívesen […]

Bótrágy. A Bátyúi kistérséghez tartozó településen a legutóbbi adatok szerint 1860-an élnek. 2024. Fotó: Simon Rita

Bótrágy, ahol a hagyományok élnek │ KISZó-riport

A határzóna miatt katonai ellenőrzőponton kell áthaladnunk. Csak nők ülnek az autóban, így a kiskatona egy kedves bólintással továbbenged. Amennyiben férfi is tartózkodott volna a járműben, iratellenőrzésre is sor kerül volna. Csak úgy, mint a legtöbb kárpátaljai falu, Bótrágy is békésnek és egyben üresnek hat. A főutcán sétálva egyetlen kerékpáros jön velem szembe, egy idős […]

Széljegyzet: Bérszakadék

Ukrajnában az átlagfizetések és a miniszteri bérek közötti eltérés bizonyos tekintetben a gazdasági viszonyok sokszínűségét tükrözi. A Miniszteri Kabinet által közzétett áprilisi adatok szerint a miniszterelnök és helyettesei jelentős összegeket keresnek, míg az átlagfizetések ehhez képest lényegesen alacsonyabbak. Denisz Smihal miniszterelnök áprilisi tényleges bére 77 404,77 hrivnya volt, míg a felszámolt fizetése elérte a 96 […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net