Tóth Éva: „…engem a munka éltet”

Jegyzőként kezdte, polgármester, majd elöljáró lett. Szívén viseli a közösség sorsát, igyekszik mindenki érdekét képviselni. Nem szereti a konfliktusokat, a vitás helyzeteket igyekszik elkerülni. Bántja az igazságtalanság, ami ellen szót is emel. Hisz a több generáció békés együttélésében. Vallja, az, hogy önmagunknak megfeleljünk, fontosabb mások véleményénél. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Tóth Éva, Korláthelmec elöljárója.

Bujdosó Ivett

– Életét a közösség szolgálatára tette fel.

– Már 18 éve dolgozom a községért. 2006-tól kilenc éven át jegyzőként tevékenykedtem Korláthelmecen, majd elindultam a polgármester-választáson, amit megnyertem. Két évig töltöttem be ezt a pozíciót, majd 2017-ben – Kárpátalján az elsők között – végrehajtottuk a decentralizációs törvény előírásait. Ennek eredményeként elöljáró lettem, mely teendőimet azóta is végzem. Sokat segít az a tapasztalat, amit jegyzőként szereztem, hiszen akkoriban úgynevezett „mindenesek” voltunk, így számos feladatkört láttunk el. Emellett folyton fejlesztem magamat, továbbképzésekre járok, így igyekszem tartani a tempót a folyamatos változásokkal. Ennek következtében számos fiatalabb kolléga fordul hozzám tanácsért egy-egy nem mindennapi kérdésben, én pedig örömmel segítek nekik, amiben tudok.

– Miben látja munkája nehézségét?

– Az emberek hozzánk fordulnak segítségért, így mi egyfajta ingyenes tanácsadóközpontként is funkcionálunk. Többet nem minden esetben tehetünk, hiszen számos hatáskörünktől megfosztottak, a kistérségi tanácsban sem szavazati, sem döntéshozói joggal nem rendelkezünk. Igyekszünk mindenben támogatást nyújtani, ám a lakosság egy része még mindig nem szokott hozzá az új felálláshoz, ami sok esetben elégedetlenséget szül.

– Van azonban számos szépsége is…

– Így igaz. A településen az elmúlt közel két évtizedben rengeteg pár házasságkötését levezettem, gyermekeik születését anyakönyveztem, illetve igyekeztem minden tudásommal a lakosok jólétét segíteni. A hálás tekintetek, a sikeres ügyintézés mindig örömmel töltenek el. Emellett a két évvel ezelőtti menekülthullám során is próbáltunk mindent megtenni a községünkbe érkezőkért. Sokakkal még mindig tartom a kapcsolatot, ami kiváló visszajelzés arra, hogy volt értelme az erőfeszítéseinknek, megfelelően el tudtuk látni őket a nehéz pillanatokban.

– Nem hiányoznak a régi teendői?

– Szerencsére nem unatkozom, hiszen az elöljárók többsége – köztük én is – pluszfeladatokat lát el. Nekem ez korábban az adminisztrátori, jelenleg pedig az anyakönyvvezetői munkakörben teljesül ki. Igyekszem a tapasztalatomat felhasználva a legjobban teljesíteni, minél több embernek segíteni, ugyanis engem a munka éltet.

– Ezzel azt akarja mondani, hogy hazaviszi a munkát?

– Tősgyökeres korláthelmeci vagyok, így a munkám mellett a családom is ideköt. Ttalán nem is mondok újat azzal, hogy kisközségekben ez megszokott, hiszen mindenki ismer mindenkit, így természetesen az otthoni vagy a munkaidőn kívüli telefonos, internetes megkeresésekre is reagálok, igyekszem a kéréseket rugalmasan kezelni.

– Végzettsége szerint fizikus, mégis teljesen más szakmában kötött ki.

– 1995-ben felvételiztem az Ungvári Nemzeti Egyetem fizika szakára, igaz, a matematika és a kémia jobban érdekelt, ám ezt már nem tudom megmásítani. A szakmámban nem dolgoztam, azonban a felsőfokú végzettség megszerzése közben sok mindent tanultam. Mégpedig azt, hogy az önálló gondolkodás, a problémamegoldás, az önfejlesztés elengedhetetlen a sikerhez. Az egyetem elvégzését követően a járási nyugdíjosztályra kerültem, eközben pedig helyi képviselőként tevékenykedtem Korláthelmecen. 2006-ban új polgármester került a falu élére, és a jegyző pozíció is felszabadult. A testületi ülésen engem ajánlottak erre, én pedig nem mertem annyi ember előtt visszakozni, így elvállaltam.

– Nem akart konfliktusba keveredni?

– Így van. Az idő előrehaladtával bátrabb lettem, ám azóta sem szeretem a vitás helyzeteket. Eléggé lobbanékony természetű vagyok, így általában nem jövök ki jól azokból. Az igazamért azonban kiállok, ám rossz érzéssel töltenek el ezek a szócsaták.

– Fontos önnek mások véleménye?

– Igazából az önmagunknak való megfelelést előrébb valónak tartom. Épp a minap került elém az interneten a 2015-ös választási kampánytervem, és örömmel állapítottam meg, hogy mindent sikerült teljesítenem. Ez a kézzelfogható visszajelzés, nem pedig az, hogy ki mit gondol vagy érez irányomba.

– Meséljen a családjáról.

– Korláthelmecen születtem vegyes családban. Édesapám magyar, édesanyám ukrán származású, aki magyar családba kerülve egy év alatt folyékonyan megtanulta a nyelvet. Otthon magyarul, az iskolában ukránul beszéltünk, így mindkét nyelvet sikeresen elsajátítottam. Jelenleg a szüleimmel, a férjemmel és a 12 éves fiunkkal élünk együtt a szülői házban, a több generáció pedig békésen megfér egymás mellett. A férjem, Anatolij, szintén fizikus. Nem az egyetemen ismerkedtünk meg, és egyikünk sem maradt a szakmájában. Belőle jó tanár lett volna, igazi pedagógus-alkat, türelmes, kommunikatív személyiség, a fiunkkal, Maximiliánnal is ő foglalkozik. Péntek 13-án hozott minket össze a sors egy kellemetlen számítógépvírus pozitív következményeként. Ő volt az, aki rendbe tette a készülékemet, személyesen jött el megjavítani azt.

– Mi az, ami kikapcsolja?

– Régebben szerettem olvasni, feltöltöttek a jó történetek. Ami azonban most is kikapcsol, az a rajzolás. Megnyugtat, ahogyan a ceruzával alkotok, boldoggá tesz már csak a tudat, hogy valami készül. Igaz, rossz szokásom egyike, hogy nem mindig fejezem be, amit elkezdek, ám ez nincs ráhatással arra, mennyire szeretem ezt a tevékenységet.

– Tud nemet mondani?

– Nehezen. Nem szeretek ígérni sem, hiszen rossz érzéssel tölt el, ha azt végül nem tudom beváltani.

– Hogyan kezeli a stresszes helyzeteket?

– A családom a rossz kedvem elszenvedője, általában ők azok, akiknek el kell viselniük a „kirohanásaimat”. Igyekszem kibeszélni magamból a dolgokat, amivel könnyítek a lelkemen, és így a megoldást is hamarabb megtalálom. Sírni nem szoktam ezek miatt, ám idegileg megviselnek ezek a helyzetek.

– Könnyen kiismeri az embereket?

– Hiába dolgozom együtt velük, mégsem tartom magam jó emberismerőnek. Mindenkihez bizalommal fordulok, így előfordul, hogy csalódnom kell a másikban. Tudni kell megbocsátani, ebben egész jó vagyok. És arra is rájöttem, hogy saját magamnak teszek jót ezzel. Az emberek megváltoztak, eltávolodtak egymástól, mindenki a saját boldogulását keresi. Ez egyrészt érthető, másrészt elszomorító. Nem tudom, mi lehetne erre a megoldás. Talán a hit, hogyha az emberek visszatalálnának Istenhez.

– Mik a céljai?

– Inkább terveim, vágyaim vannak. Tudom, hogy még korai, ám én a fiam családalapítását várom. Megnyugtatna és boldogsággal töltene el, ha tudnám, remek élete lesz egy csodás feleséggel és gyermekekkel az oldalán.