Hamarosan korlátozásokat vezethetnek be a kártyás átutalásokra

Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) a héten (augusztus 12. és 18. között) véglegesítheti a kártyáról kártyára történő átutalások korlátozásáról szóló döntést. Andrij Pisnij, az NBU vezetője egy interjúban elmondta, hogy a döntés meghozatala után az igazgatótanács elé kerül az ügy.

Pisnij kifejtette, hogy a tervezett változások sok kritikát váltottak ki, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kártyás átutalások korlátozására azért van szükség, mert az úgynevezett „dropok” komoly veszélyt jelentenek az állami költségvetésre, valamint magukra a felhasználókra is.

Sokan ugyanis átadják személyes adataikat, kártyáikat másoknak, így vállalva a felelősséget a számlákon végrehajtott tranzakciókért, amelyek akár illegális tevékenységekhez is kapcsolódhatnak.

Pisnij hozzátette, hogy további jogszabályi változtatásokra is szükség lesz a „dropok” elleni hatékonyabb fellépés érdekében, és ezek a változások a parlament elé kerülhetnek. A NBU vezetője úgy véli, hogy a „dropok” visszaszorítása jelentős összegeket hozhatna az állami költségvetés számára.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó