Ahogy a hajnali ködöt lassan szétoszlatják a nap első sugarai, úgy tárul fel előttünk Szent István intelmeinek örökérvényűsége, amikor a világ egyik sarkában, a háború árnyékában keressük a reményt és a megoldást. Szent István szavai, melyek a magyar államalapítás korából származnak, úgy rezonálnak ma is, mint egy húr, amelyet az emberi lélek mélyén pendítettek meg.
„Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” E szavak, mint az őszinte tükör, visszaverik a világunkat formáló erőket. Az ukrán tájakon, ahol a pusztítás és a kétségbeejtő harcok zajlanak, az alázat lehet az a csendes erő, amely képes úrrá lenni a gőg viharain. S ahogy a föld szomjazva issza az esőt, úgy szomjazza a háború sújtotta föld a békét és az emberi jóindulatot is.
De hogyan beszélhetünk jóindulatról és akár csak egy szemernyi szeretetről ezekben az időkben? Hol keressük ezt az értéket?
Önmagunkban. Belőlünk kell hogy fakadjon, ha Gandhival együtt hisszük, hogy nekünk magunknak kell lennünk annak a változásnak, amit látni szeretnénk a világban.
A változás azonban nem mindig látványos. Gyakran kezdődik egy csendes belső döntéssel, hogy nem adunk teret a gyűlöletnek, hanem a megértés és az elfogadás felé fordulunk. Az alázat, amelyről Szent István beszélt, nem gyengeséget jelent, hanem egy mélyebb önismeretet és önkontrollt, amely képessé tesz minket arra, hogy a gyűlölet helyett a szeretetet válasszuk. Ezért, amikor Ukrajnában az emberek nap mint nap szembesülnek a háború borzalmaival, és amikor mi, magyarok, szintén próbálunk megbirkózni a történelmi sebeinkkel és a jelen kihívásaival, emlékeznünk kell arra, hogy minden egyes lépés, amit a megértés és az emberi méltóság irányába teszünk, hozzájárul a világ jobb, békésebb jövőjéhez.
Az emberi jóindulat az a belső fény, támasz, amelyre építhetjük mindennapjainkat.
A jóakarat nemcsak azok felé irányul, akiket szeretünk, vagy akik hasonlóan gondolkodnak, mint mi. Igazi próbája akkor van, amikor azokkal is megőrizzük ezt az attitűdöt, akikkel nehéz egyetértenünk, vagy akikkel konfliktusban állunk. Ez a fajta emberiesség, az önzetlenség és az empátia magasabb szintje jelentheti a sebek gyógyulását, a megbékélést.
A mindennapokban, de főleg amikor egy olyan eseményt, mint az államalapítás ünneplünk, ezekre a bölcsességekre is emlékeznünk kell.
