Ádám Adrienn: „…nálam mindenek előtt a család áll”

Céltudatos, precíz és kreatív. Igazi energiabomba, örök optimista. Társaságkedvelő, jókedvével az őt körülvevő embereket is hamar „megfertőzi”. A folyamatos fejlődés híve. Vallja, a kor és a gyermekek változásaival a pedagógusnak mindig lépést kell tartania. Szabadidejét a családjával tölti, legnagyobb örömét a gyermekeiben leli. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Ádám Adrienn, a P. Frangepán Katalin Gimnázium Nagybereznai Óvodájának a vezetőnője.

Varga Brigitta

– Mi az első emléke?
– Szürtében születtem, majd Kisgejőcre költöztünk. Nagygejőcre jártam óvodába. Nagyon pozitívan emlékszem vissza erre az időszakra, szerettem oda járni. Az óvoda illatát még felnőtt korban is éreztem, ha beléptem az épületbe. Ez a mai napig elevenen él bennem.

– Hol végezte a tanulmányait?
– A Kisgejőci Középiskolában (ma Kisgejőci Egry Ferenc Líceum) érettségiztem. Ezután felvételiztem az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar nyelv és irodalom szakára, és a Rákóczi-főiskolára is. Előbbinél nem sikerült bekerülnöm a díjmentes diákok listájába és valamiért a környezet sem vonzott igazán. A főiskolán tanítói-óvodapedagógus szakra jelentkeztem. Annyira készültem a matekvizsgára, hogy egy egyszerű feladatot is képes voltam túlbonyolítani, emiatt kifutottam az időből, és a felvételi nem sikerült. Teljesen kétségbeestem, de a felvételi bizottság egyik tagja megnyugtatott, hogy ne legyek elkeseredve, ha szeretném, maradhatok óvodapedagógián, oda nem szükséges a matekvizsga. Így folytattam is a felvételit, csak már más irányban.

– Hol helyezkedett el?
– 2007-ben szereztem meg a diplomámat. Már ebben az évben el is kezdtem dolgozni a korláthelmeci óvodában, vegyes korosztályú és vegyes nyelvű csoportban. Elég nehéz dolgom volt, mert egy nagyon tapasztalt óvónő utánpótlásaként érkeztem. A vezetőnő azonban mindenben a segítségemre volt, sokat tanultam tőle. Aztán 2009-ben a császlóci óvoda intézményvezetője lettem. Ebben az évben csak egy óvodai csoport nyílt, majd két évvel később nyílt még egy, 2012-ben pedig elemi iskolás részleggel bővültünk. 2018-ban már annyi óvodás jelentkezőnk volt, hogy megnyitottuk a harmadik csoportot. Az óvoda létrejöttének a megszervezése rengeteg munkával és nehézséggel járt, de ma már belátom, hogy ez mind a javamra vált, sokat tanultam belőle. Öröm volt ott dolgozni, mindenki támogatta a másikat, összetartó csapat voltunk. Időközben megváltoztak a körülmények, s olyan felsőbb utasítások érkeztek, amelyekkel nem értettem egyet, nem tudtam velük azonosulni. Mindez idegileg felőrölt, ami aztán a családi életemre is befolyással volt. Márpedig nálam mindenek előtt a család áll. Nehéz döntés volt, de felmondtam.

– Ma a P. Frangepán Katalin Gimnázium Nagybereznai Óvodájának a vezetője.
– A felmondásom napján elhatároztam, hogy többet nem szeretnék óvodában dolgozni, más irányba indulok el. Másnap délután kaptam egy telefonhívást Orosz Ildikó elnökasszonytól, aki felajánlotta a nagybereznai óvoda vezetői állását. Ha nem ismertem volna fel a hangját, azt hittem volna, hogy valaki viccel velem. Időt kértem, hogy átgondoljam. Mivel nem hiszek a véletlenekben, úgy véltem, a Jóisten engem erre az útra teremtett, nekem a gyerekek mellett a helyem. Nem is kaptam sok időt a gondolkodásra, egy nappal később választ kellett adnom, elvállaltam az állást. Jelenleg gyermeknevelési szabadságon vagyok.

– Más szakma meg sem fordult a fejében?
– 16 éve dolgozom óvodapedagógusként. Azt látom, hogy egyre több a pszichés és logopédiai problémával küzdő gyerek, ám nincs mindenkinek lehetősége szakemberhez fordulni. Több tanfolyamot is elvégeztem ezzel kapcsolatban, hogy minél hatékonyabban segíteni tudjam a kicsik fejlődését. Fontos a korai felismerés, mert később már sokkal nehezebb lesz a gyereknek ezekkel a gondokkal szembenéznie. Van olyan szülő, aki nagyon hálás azért, hogy egy egyszerű logopédiai nyelvmozgással sikerül kimondani a gyereknek a korábban nehézséget okozó betűt. Volt olyan gyerekünk, aki olyan területről érkezett hozzánk, ahol gyakoriak voltak a légitámadások. Ő teljesen másként reagált a zajokra, mint a társai. Meg kell tanulni ezeket a helyzeteket kezelni. Változnak az idők, változnak a gyerekek, s nekünk ezzel lépést kell tartanunk. A szülési szabadságom alatt sem tétlenkedem, jelenleg oktatási intézményvezető szakon tanulok a Rákóczi főiskolán, de szeretném a tudásom fejleszteni még a logopédia és a gestalt pszichológia területén is.

– Meséljen a családjáról.
– Három fiam van. Márk 19 éves, ő az első házasságomból született. A válásomra nem vagyok büszke, de ez is az életem része. Mindketten túl fiatalok voltunk, túl hamar hoztunk meg egy döntést, amihez még nem nőttünk fel. Márk gyerekkora óta szeret táncolni, ezt az utat is választotta magának, az általános iskola után a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium kortárs-moderntánc szakán folytatta a tanulást. Később ismét rám talált a szerelem és a Jóistentől egy olyan férjet kaptam, akiről csak álmodni mertem. Ő egy igazi társ, mindig mellettem áll, mindenben a támaszom. Két közös gyermekünk született. Miklós most 11 éves. Szeret sportolni, járt aikidóra, karatéra, úszásra. Mivel a férjem tűzoltó, sokáig ő is az szeretett volna lenni. Most, hogy már kissé belelát abba, hogy ez milyen felelősséggel jár, már kételyei adódtak. A család legifjabb tagja, Ricsi októberben lesz kétéves. Ő igazi csoda, aki bearanyozza a mindennapjainkat. Teljesen másként élem meg most az anyaságot, mint eddig. Más dolgok kaptak másféle értékeket.

– Tudja leplezni az érzéseit?
– Kiül az arcomra minden érzelem, nem tartom magamban. Pozitív embernek tartom magam, szeretem jókedvre deríteni a körülöttem lévőket is. Néha elgondolkodom azon, hogy lehetnék sokkal kimértebb, komolyabb is, de aztán mindig arra a következtetésre jutok, hogy olyan rövid az élet, bosszankodás helyett inkább boldogan élek meg minden pillanatot. A dolgokhoz való hozzáállásunk csakis tőlünk függ, minden fejben dől el.

– Hogyan kezeli a konfliktusokat?
– Mindenkihez nagy bizalommal fordulok, elsőre csak a jót látom meg másokban. Emiatt értek már csalódások, a jóhiszeműségem sokszor kihasználták. Régebben, ha negatív impulzusok vagy rossz megjegyzések értek, azt könnyen ki tudtam adni magamból. Ám rájöttem, hogy ez nem helyes, mert vannak helyzetek, amikor az ember nem tud a felszínen lévő gondok mögé látni. Ma már sokkal higgadtabb, megfontoltabb vagyok. Ettől függetlenül szeretem tudatni másokkal a véleményem. Ha viszont azt látom, hogy a beszélgetőpartnerem teljes mértékben érdektelen és csak a maga igazát fújja, akkor inkább hagyom az egészet és nem vesztegetek rá több energiát.

– Szigorú, kemény kezű vezető?
– Felelősséget vállalok a munkámért és az alkalmazottjaimért, cserébe elvárom, hogy pontosan végezzék a munkájukat. Én magam is pontos vagyok, nem jellemző rám a munkából való lógás, s ezt a kollégáimtól sem tűröm el. Szeretem a rendet, a fegyelmet, nyugodt lelkiismerettel tértem haza mindig a munkából, tudva, ha másnap ellenőrzést végeznek intézményünkben, akkor mindent rendben találnak.

– Mer segítséget kérni vagy inkább egyedül néz szembe a nehézségekkel?
– Fiatal, pályakezdő óvodapedagógusként gyakran folyamodtam segítségért. Mindig meghallgatom mások véleményét, és alaposan utánajárok a dolgoknak. Ha szükségesnek látom, nem szégyellek segítséget kérni.

– Mikor volt a legboldogabb az életben?
– Mikor szülés után a gyerekeimet a karjaimban tarthattam. Továbbá amikor a fiaim sikereket érnek el, egy anyának ezek a legboldogabb pillanatok.

– Mi a legféltettebb tulajdona?
– Az autóm. A családom sokáig nem támogatta, hogy jogosítványom legyen, féltettek ettől. Ez viszont engem nem tartott vissza és titokban letettem a vizsgát. Aztán évekig gyűjtöttem, hogy egy autót tudjak venni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy erre önállóan elő tudtam teremteni a szükséges összeget.

– Miben szokott kételkedni?
– A döntéseimben. Egyszer valaki azt mondta nekem, soha ne gondoljak arra, mi lett volna, ha a másik utat választom. Ma már tudom, bármilyen útra is lépek, a Jóisten mindig ott áll majd mellettem, ezért igyekszem nem töprengeni azon a kérdésen, mi lett volna, ha…

– Társaságkedvelő?
– Szeretek emberek közt lenni, nagyon vágyom már vissza a munkahelyemre. Idegen társaságban is hamar alkalmazkodom, szeretek beszélgetéseket kezdeményezni, ennek okán könnyen szerzek új ismeretségeket.

– Van olyan dolog, amit nem szeret a megjelenésében?
– A mimikámat. Mint említettem, minden kiül az arcomra. Emiatt nem is szeretem magam visszanézni felvételeken.

– Milyen tanulságot vonna le az életéből?
– Minden okkal történik. Minden nehézség megerősít, kitartóbbá formál.

– Mire vágyik a legjobban?
– A nagyfiam Magyarországon tanul, és nagyon megvisel, hogy jelenleg nem jöhet haza. Szomorú volt az első karácsony és minden más ünnep nélküle. Így talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy békére.