Keszler Mária: „A megérzéseim sokszor segítenek helyes döntést hozni”

Nyitott, precíz, segítőkész. Imádja a gyerekeket és a tanítást. Szeret többet adni, mint kapni. Megbízik az emberekben, mert úgy gondolja, mások is úgy viszonyulnak majd hozzá, ahogy ő viszonyul másokhoz. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Keszler Mária, a Kőrösmezői 1. Számú Középiskola magyar tannyelvű osztályainak alsós tanítónője.

Simon Rita

– Kifinomult ízlése van, ez a munkájában is meglátszik?

– Szeretem a változatosságot. Sosem fogok valamit csak úgy „lemásolni”, ahogy láttam, hallottam, mindig igyekszem valami újdonságot vinni a munkámba. Ez tetszik a gyerekeknek is. A szüleim azt vallották, hogy inkább „egyszer láss, mint százszor hallj róla”. Szóval ők a személyes tapasztalás hívei voltak, ezért sokat utaztunk, külföldre is, illetve bejártuk egész Kárpátalját, sok mindent láttam, kipróbáltam.

– Volt más elképzelése a tanári szakmán kívül?

– Festőművésznek készültem. Viszont anyukámnak köszönhetően nem ezen a pályán indultam el, mert ő felhívta a figyelmemet arra, hogy ebből a hivatásból nem biztos, hogy megélnék. Azt javasolta, legyek inkább tanárnő. Így is lett. De előtte rendezői szakon is szereztem diplomát. Az első munkahelyem egy ungvári oktatási-nevelési komplexumban volt, ahol tanársegéd voltam. Miközben itt dolgoztam felvételiztem az ivano-frankivszki főiskolára is, ahol tanítói diplomát szereztem, és innen már az ungvári 11-es számú iskolába mentem vissza dolgozni, ami az alma materem volt. Itt tíz évet dolgoztam. Innen a megyei oktatási főosztályra kerültem. Ott rengeteget tanultam, fejlődtek a szociális és kommunikációs készségeim, talpraesettebb lettem. Onnan 6 éve jöttem el Kőrösmezőre. Azóta az 1. számú középiskola magyar tannyelvű osztályainak alsós tanítónője vagyok. Az iskolában összesen 9 magyar tannyelvű osztály van, nekem ősztől második osztályosaim vannak. Módszertani vezető is vagyok, a magyar alsós tanárok munkáját segítem. Emellett a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézetben is oktatok. Ökológiai órákat tartok, bemutatom a tanároknak, hogyan tudják bevonni az ökológiát az alsós tantárgyak oktatásába.

– Milyen szinten van a magyar nyelv tanítása Kőrösmezőn?

– Évről évre nehezebb, mert egyre kevesebb olyan gyerek van, akinek a szülei még otthon is magyarul beszélnek. Például öt évvel ezelőtt az első osztályomban lévő 12 gyerekből 4 tudott vagy értett magyarul, tavaly már csak 2 olyan gyerek volt, aki vegyes családból származott, és valamicskét beszélt magyarul. Ennek ellenére számomra meglepő volt, amikor Kőrösmezőre kerültem, hogy sok olyan ember is magyarnak vallja magát és büszke a gyökereire, aki már nem beszéli az anyanyelvét, csupán az alapvető kifejezésekre emlékszik. Úgy gondolom, a magyar óvodai oktatást is erősíteni kellene, hogy a gyerekeknek könnyebb dolguk legyen az iskolában. A kicsiknek már úgy kell tanítani a magyart, mint idegen nyelvet. Mindent két nyelven mondok el, másképp nem értik. Ennek az erőfeszítésnek és dupla munkának köszönhetően a negyedik év végére elérjük azt, hogy ha nem is folyékonyan, de egyszerű mondatokkal kifejezzék magukat, bővüljön a szókincsük és értsék a magyar nyelvet.

– Mi az, amit a legfontosabbnak tart a munkája során?

– A szeretetet. Azzal sok mindent el lehet érni. Emellett az összefogást és a becsületet. Főleg a család irányába. Mert a család a legfontosabb.

– A festés teljesen háttérbe szorult?

– Amikor van rá időm, sajnos mostanában egyre ritkábban, akkor minden lehetőséget megragadok és festek. Kézimunkázni is szerettem, képeket, abroszokat varrtam ki. Még Amerikába is vittek belőle. Erre már sajnos végképp nincs időm, mivel most, ha jól akarom csinálni, érdekessé akarom tenni a gyerekeknek a tanulást, lépést akarok tartani ezzel a ritmussal, akkor folyamatosan pörögnöm kell. Ez pedig rengeteg időt elvesz. De nem bánom az erre fordított energiát, mert amikor látom a gyerekek szemében a csillogást, mosolyognak és jól érzik magukat, akkor én is boldog vagyok. Egyébként a munkám során is kiélem a festészet iránti vágyam, miközben a gyerekeknek készítek szemléltetőket.

– Amikor elfárad, mi ad önnek lendületet?

– Mindig a családomból merítem az energiát. Anyukám a legjobb barátnőm. Szeretünk vásárolni, utazgatni, fényképeket készíteni. A természetet a család minden tagja szereti, szívesen mászunk hegyeket. Már háromszor jártam a Hoverlán. Az, ha a szabadban lehetek a családommal, erőt ad. Már sok mindent kipróbáltam, ejtőernyőztem, búvárkodtam, repülőt, vonatot vezettem. Szívesen belevágok bármibe, ami nem árt az egészségemnek. Erre tanítom a gyerekeket is. Arra ösztönzöm őket, hogy legyenek bátrak, merjék saját maguk is megtapasztalni egy-egy dolog működését, és ne csak bemagolják a tananyagot, hanem értsék meg, és használják a tudást. Ha „leteszem a lantot”, akkor sem fogok ölbe tett kézzel ülni, továbbra is szeretnék gyerekekkel foglalkozni, mondjuk kézműves foglalkozásokat tartani nekik.

– Tehát ösztönember.

– Igen, viszont nem nagyon kedvelem a meglepetéseket. Szeretem kézben tartani, kontrollálni az eseményeket, ami néha rossz, ám így sok negatív történéstől megóvom magam.

– Érzékeny?

– Nagyon. De megtanultam leplezni az érzelmeimet. Ritkán szoktam sírni, csak akkor teszem, ha mélyen megbántanak. De akkor sem mutatom ki. Nem szeretem, ha sebezhetőnek látnak az emberek. Úgy gondolom, a sírás nem megoldás, mert ha van valami gond, akkor két kiút áll előtted: felfogod, hogy nem tudsz semmivel segíteni, vagy keresel egy megoldást, amivel valahogy rendbehozod a helyzetet.

– Mi az, amiről soha nem mondana le?

– A szeretetről. Nekem nagyon fontos a családom, a legnagyobb köszönet nekik jár, amiért ennyi szeretetet, törődést, megértést kapok tőlük. Ha minden ember szívében a szeretet uralkodna, akkor nem lenne háború. Bízom abban, hogy minél hamarabb véget ér Ukrajnában is, és mielőbb békében fogunk élni.

– Mi az, amit ha tehetne, kiirtana az emberekből?

– A hazugságot. Zavar, amikor valaki egyet gondol, de másat mond.

– Hogyan reagál arra, ha hazugságon kap valakit?

– Fiatalabb koromban rögtön lelepleztem, szóvá tettem. Most már csak magamban konstatálom, és megjegyzem, hogy ettől az embertől nem várhatok többet. Bármikor becsaphat, hazudhat, ezért onnantól kezdve már nem fordítok az illetőre figyelmet.

– Bízik a megérzéseiben?

Igen. Az emberekről mindig kiderül, hogy olyanok, amilyennek elsőre gondoltam. És ha belekezdek valamibe, akkor is érzem, hogy sikerülni fog vagy sem. A megérzéseim sokszor segítenek helyes döntést hozni.

– Álom?

– A pápát már láttam élőben, de még szeretnék eljutni a Buckingham-palotába, hogy élőben lássam a királyt és a királynőt.