Székesfehérvári adományozók jártak Kárpátalján

Székesfehérvárról érkezett vendégek keresték fel a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségét. Juhász László önkormányzati képviselőt, az idén immáron hetedik alkalommal megrendezett Székesfehérvári Székely Bál alapítóját elkísérte Kárpátaljára Deák Lajosné Zsuzsa, a fehérvári önkormányzat nemzetpolitikai ügyek felelőse, illetve a Székesfehérvári Belvárosi Református Egyházközség részéről Prekrit Judit,az ökumenikus Adventi Jótékonysági Estek szervezője, valamint Vágó Lajos Gábor nemzetpolitikai munkatárs.

Ungvári szerkesztőségünkben tett látogatásuk alkalmával Juhász László átadta a VII. Székesfehérvári Székely Bál 410 ezer forintnyi adományát, amit a Kárpáti Igaz Szónak ajánlottak fel. Dunda György lapigazgató és Horváth Sándor főszerkesztő megköszönvén a felajánlást, röviden ismertette a közel 105 éves sajtóműhely történetét, vázolta a mostani, nehéz helyzetet. Fontosnak tartotta leszögezni: a háborús kihívások ellenére egyetlen egy munkatárs sem hagyta el a KISZó-t.

A székesfehérvári küldöttség az ungvári vizit után olyan helyszíneket keresett fel, ahova a korábbiak során juttatott segítséget, avagy az elkövetkező időszakban terveznek támogatást hozni. Ennek megfelelően ellátogattak a Munkácsi Szent Erzsébet Karitászhoz, mely intézmény volt az elmúlt évi ökumenikus Adventi Jótékonysági Est kedvezményezettje.

Ezt követően látogatást tettek a Beregszászi Szent Anna Karitász Alapítványnál, valamint a Nagyborzsovai Református Egyházközségben. Ez évben e két intézmény javára lesz Székesfehérváron megtartva az ökumenikus Adventi Jótékonysági Est, mely rendezvény tizenkilenc évvel ezelőtti alapítása óta Spányi Antal katolikus megyés püspök és Steinbach József református püspök a fővédnöke.

A székesfehérvári képviselők Nagyborzsován Zsukovszky Elemér Dénes református lelkésszel és János Mátéval, a település elöljárójával megtekintették a most épülő ravatalozót, melyhez Deák Lajosné és Juhász László önkormányzati képviselők javaslata alapján Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András polgármester 4 millió forinttal támogatta a ravatalozó megépítését a székesfehérvári közgyűlés határozata alapján.

Megfordultak továbbá a Kárpátaljai Református Egyházkerület „Mandulafa” Idősek Otthonában – ahol Nagy Béla, a KRE diakóniai osztályának igazgatója volt a vendéglátó – melynek szintén gyűjtöttek az ökumenikus jótékonysági esten.

Az elmúlt esztendőben a Mezővári Hagyományőrző Egyesület volt a Székely Bál egyik kedvezményezettje, ahova most szintén nem üres kézzel érkeztek a messziről jött, de már jól ismert vendégek.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó