Fejes Sándor: „…igyekszem mindenkitől valami értékeset tanulni”

Nem készült lelkésznek, inkább a matematika és a csillagászat vonzotta. Isten hívása tizenhét évesen terelte új irányba az életét. Vallja, a hit és a közösség ereje nélkülözhetetlen. Hivatásában a szolgálat örömét és a tanulás lehetőségét egyaránt megtapasztalja, mindennapjaiban keresi a lelki feltöltődés forrásait. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Fejes Sándor, a Tiszaújhelyi Református Egyházközség lelkipásztora.

Bujdosó Ivett

– Mi vezette arra, hogy ezt a különleges hivatást válassza?

– Van az a fajta lelkész, aki elmeséli, hogy már gyerekkorában is arról álmodozott, hogy pap lesz belőle, és van az, aki minden más is akart lenni, csak éppen lelkész nem. Ez utóbbi vagyok én. Sokféle hivatást elképzeltem magamnak, álmodozó típus voltam és vagyok mind a mai napig. Mielőtt Isten elhívott volna a lelkészi szolgálatra, édesanyám nyomdokait követve éppen matematikusnak, vagy fizikusnak készültem. Tizenhét évesen egy KRISZ-hét alkalmával közvetlenül megtapasztaltam Isten jelenlétét az életemben. Ez ösztönzött arra, hogy másoknak is átadjam a megtérés lehetőségét és a kegyelem örömhírét.

– Milyen volt fiatalon a gyülekezet élére állni?

– Fiatalon egy ilyen hivatás elkezdése különösen nehéz, hiszen emberekhez kell szólni, tanácsot adni, és utat mutatni, miközben az élettapasztalatunk még elég foghíjas. Például sokszor éreztem „tanulónak” magamat egy időslátogatás során, mintsem tanítónak. Remek tapasztalás volt, ugyanis igyekszem mindenkitől valami értékeset tanulni.

– Gyerekként volt valamilyen álma?

– Arról álmodoztam, hogy csillagász leszek. Sok időt töltöttem el azzal, hogy éjszakánként az égboltot bámultam. A csillagászat és a kozmológia iránti érdeklődésem továbbra is élénk. Autodidakta módon követem az űrkutatás legfrissebb eredményeit, szívesen olvasok róla vagy hallgatok meg különböző előadásokat a témában.

– Nem zavarja, hogy mindig a papot látják önben?

– Talán inkább a túl nagy figyelem zavart. Aztán rájöttem, hogy ezzel meg kell tanulnom együtt élni. Ez az a fajta hivatás, ami az egész életem szinte minden percét átjárja, hiszen amikor épp a boltban vásárolok, akkor is pap vagyok.

– A felesége egyetértett a pályaválasztásával?

– A feleségem istenfélő családban nevelkedett, ugyanis az édesapja több éven keresztül presbiter volt a Feketepataki Református Egyházközségben. Istent kértem, hogy mutassa meg a hozzám illő párt, aki így is tett. Noémi angol szakos tanár a Verbőci Líceumban, és bibliaismeretet is tanít a gyülekezetünkben.

– A folytonos szolgálat mellett mennyi szabadideje van?

– Nem sok. 2020 októbere óta vagyunk a feleségemmel Tiszaújhelyen. Azóta folyamatosan építkezünk, felújítunk, udvart rendezünk, 2023 szeptembere óta pedig templomfelújításban vagyunk. Ezt megnehezítette a január végén történt tűzesetünk, ami a templomtoronyban tett tönkre minden elektromos eszközt és vezetéket.

– Távol került a születési helyétől?

– Kárpátalján belül mondhatni, igen. Somi születésű vagyok. Feketepatakra nősültem és Tiszaújhelyen szolgálok. Mai viszonylatban nem túl nagy távolság, hiszen sokan országot váltanak, ám mégis annyira más a közeg ezen a vidéken, mint a szülőfalumban. Engem sohasem zavart a helyváltoztatás, könnyen meg tudom szokni az új közeget. Ilyen téren rugalmas vagyok, azonban vannak feltételeim, mint mindenki másnak.

– Nem kívánta más helyre a szolgálatát?

– Nem. Kárpátalján születtem és Isten úgy formálta a hozzáállásomat, hogy itt is szeretnék szolgálni, így hazatértem a teológia után. Hívtak Felvidékre, Erdélybe, sőt, egy kolozsvári ismerősöm, aki jelenleg is Kanadában szolgál, említette, hogy van lehetőség az ottani szolgálatra. Nem szerettünk volna élni ezekkel a lehetőségekkel, mert Kárpátalja a szívügyünk.

– Hobbi?

– Korábban a foci volt a mindenem, mostanra viszont nagyra értékelem, ha van egy kevés időnk a feleségemmel egymásra. Szeretünk együtt sétálni, a hegyek és az erdők szerelmesei vagyunk. Ősszel gombázni szoktunk, illetve tollasozunk.

– Mi a helyzet a barátokkal?

– A barátainkkal kapcsolatban mindig nagyon odafigyelek arra, hogy ne a papot lássák bennem, hanem az embert. Nem szeretek kioktató lenni, úgyhogy ezt a magatartást nemcsak a barátokkal, hanem a gyülekezetben is kerülöm. Azonban vannak olyan határok vagy íratlan szabályok, amiket lelkészként nem léphetek át még baráti társaságban sem.

– Tud nemet mondani?

– Nem lehet mindenre igennel válaszolni és mindenkinek megfelelni. Volt olyan, hogy valamire igent mondtam, aztán nagyon-nagyon megbántam. Épp ezért minden döntést Isten elé viszek.

– Könnyen kiismeri az embereket?

– Szinte „átlátok” az embereken. Szoktam is őket elemezni magamban, figyelve a mimikájukat és a testtartásukat. Bár előfordult már velem is, hogy mindkét irányban csalódtam.

– Mi az az emberi tulajdonság, amit nehezen visel?

– A kétszínűség. Sajnos vannak, akik báránybőrbe bújt farkasok. Inkább vállalja fel mindenki magát olyannak amilyen, de ne mutasson olyat, ami nem igaz.

– Lelkészként megengedheti magának, hogy haragudjon?

– Maga Pál apostol mondja az efézusi levélben, hogy „haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek.” Sajnos nálam is előfordul, hogy megharagszom valakire, ám nem neheztelek sokáig, hiszen a haragot tartó ember életében mindig ott van a bosszú gondolata. A rossz gondolatok pedig előbb vagy utóbb rossz tetteket is szülnek.

– Mik a magánjellegű céljai?

– Nagyon szeretnénk a feleségemmel gyerekeket, ám sajnos eddig még nem ajándékozott meg bennünket az Úr. A hivatásommal kapcsolatban pedig, most szeptembertől első éves doktorandusz hallgató vagyok a Debreceni Hittudományi Egyetemen az ószövetségi tanszéken. Habakuk könyvét tanulmányozom, és ha az Isten is úgy akarja, és megtart ezen az úton, akkor egy filológiai kommentárt fogok összeállítani.

– Előfordult, hogy elfáradt és úgy érezte, nincs tovább?

– Néhány évvel ezelőtt Beregszászban szolgáltam exmisszusként, ahol a lelkészi feladatok mellett még a teológiai tanulmányaimat is folytatnom kellett, ami rendkívül megterhelő volt. Bár sok nehézséggel szembesültem, Isten megtartott, és hálás vagyok, mert rengeteget tanultam, amit a mai napig kamatoztatok.

– Mi az, ami kikapcsolja, feltölti egy nehéz nap, időszak után?

– A feleségemmel töltött idő, hiszen a hivatásaink miatt sokszor pont elkerüljük egymást. Ezen kívül sokat olvasok, ami szintén segít kikapcsolódni, mivel eközben más helyen és időben járok lelkileg.

– Mit tanácsolna a híveknek, akik az utóbbi évek nehézségei miatt nem látják a kiutat?

– A keresztyén alkalmakon való részvételnek nagy ereje van, hiszen Isten közelsége és a közösség feltölti az embert. Szükségünk van egymásra, ám sokan kizárják magukat a közösség áldásaiból. Mindenki menjen el a maga vallásának megfelelő gyülekezetbe és adja meg a lehetőségét a közösség ereje által való feltöltődésnek.