Kedves, kiegyensúlyozott őszinte és végtelenül türelmes. Bár aggódik a jövő miatt, töretlen hittel vallja, hogy az idő mindent a helyére tesz, megold és begyógyít. Kulcslyuk rovatunk mai vendége Trohemcsuk Edina, a Técsői Hollósy Simon Líceum alsós tanítónője.
Bökényi Magdolna (Técső)
– Véget ért a nyár, a csengőszó most tanulni, s tanítani hív. Milyen érzés a hosszú pihenés után ismét elkezdeni a munkát.
– Nagyon kellemes érzés. Jó újra találkozni a gyerekekkel, már hiányoztak. Most másodikosakat oktatok. Az első osztályban megismertük és megszerettük egymást, most ismét találkozni, olyan érzés, mint mikor egy nagy család tér meg egy hosszú vakációról. Örülnek egymásnak, még akkor is, ha most már a tanulás veszi át a főszerepet.
– Néhány éve online oktatásra kényszerültek, most már jelenléti oktatás folyik, mekkora a különbség?
– Az online oktatás kényszermegoldás volt, több feladatot rótt a szülőkre. Jó, ha nincs más, de a jelenléti oktatás az igazi. Meglátásom szerint a gyerekek jobban fejlődnek, szocializálódnak, megtanulnak közösségben élni, figyelni egymásra, megtanulják, hogy nem mindig az ő akaratuk érvényesül, míg otthon csak körülöttük forog a világ, s szinte minden kívánságuk teljesül. A tananyag elsajátítása is könnyebb, mire mindenki elismételi a szavakat, betűket, számokat, nagy részük már meg is tanulja.
– Milyen összetételű az osztálya?
– Két második osztályunk van, az enyémbe tizenöten járnak. A többségnek van magyar kötődése, nagyszülők, szülő, de az osztályból csak hárman beszélnek, négyen pedig csak értenek magyarul. Az elvándorlás és az asszimiláció nagyon rányomja bélyegét a közösségünkre.
– Minden idők elmaradhatatlan frázisa, amelyet ma is sokszor hallunk: ”Bezzeg az én időmben…” Gyermekkora csemetéi mennyiben különböznek a maiaktól?
– A gyerek minden korban gyerek, de akkor – úgy tűnik – minden egyszerűbb volt. Kevesebb modern eszközt használtunk, több volt az egymás iránti szeretet, úgy érzem szófogadóbbak, tisztelettudóbbak voltunk. A mai gyerekek sem rosszabbak, csak sokkal nagyobb szabadságot kapnak, szinte semmiben nincsenek korlátozva. A szülők mindennel elhalmozzák őket, olyan eszközöket is megvesznek nekik, amihez koruknál fogva még nem elég érettek. Ami viszont elszomorít, hogy – úgy tűnik – mi boldogabbak voltunk, a mai gyerekek a számtalan játék, ajándék ellenére is elégedetlenek.
– Hogyan oldja meg a felmerülő problémákat?
– Többnyire segítség nélkül igyekszem megoldást találni a gondjaimra, problémáimra. A család segítségére természetesen mindig számíthatok, de nem akarok senki terhére lenni, hiszen mindenkinek megvan a maga baja, gondja. Na meg vannak olyan problémák, amelyeken nem tud segíteni senki, még a legjobb szándékkal sem, amikor csak állsz kétségbeesetten és nem tudod, mit tegyél, kihez fordulj. Ilyenkor szoktam a Jó Istenhez fohászkodni, megpróbálok megnyugodni, átgondolni a dolgokat, hiszem, hogy Isten segedelmével az idő lassan megoldja a problémákat, erőt ad a tettekhez. Eddigi életünk legnagyobb és megoldhatatlannak látszó gondja 2022. december 22-én szakadt ránk, amikor megtudtam, hogy a férjemet besorozták katonának. Reggel még elvitt minket a gyerekekkel az iskolába, ő pedig a munkahelyére igyekezett. Amikor kiszállt a kocsiból körülvették, és be is vitték a hadkiegészítő parancsnokságra, úgy ahogy volt. Szerencsére tudott értesíteni, hogy hol van. Még aznap elszállították a kiképzőtáborba. El sem tudtunk búcsúzni egymástól, még a személyes dolgait sem tudtam összepakolni, úgy küldtem utána postán, napokkal később, az állomáshelyére. Ott maradtam egyedül két kamasz gyerekkel és a gazdaságunkkal. A férjem mindig tevékeny ember volt, szeretett gazdálkodni, volt két lovunk, egy tehenünk, egy bikaborjúnk, nyulak és tyúkok, mindezt ellátni, és helytállni a munkahelyen is… Kétségbe voltam esve. A háztájiban a fiam próbálta átvenni az apja helyét, sokat segített a család is. A férjem néhány hónapig kiképző táborban volt, majd május végén Doneckbe került, ahol sofőrként szolgált. 2023. június 26-án egy robbanás következtében aknaszilánk fúródott a vállába és maradandó sérülést szenvedett. Korházról kórházra járt, többször is megműtötték, majd rehabilitáció következett. Rövid időre hazaengedték, gyógykezelték Ungváron is, de a keze nem igazán javult. Sokáig nem akarták hazaengedni, de mivel a további kezelések sem hoztak jobb eredményt, 2024 márciusában leszerelték. A karja továbbra sem működik rendesen, állandóan zsibbad, fáj, ha kicsit megerőlteti, feldagad. Talán lett némi javulás, szükség lenne még egy műtétre, de már hallani sem akar róla. Nem bízik abban, hogy meg tudják gyógyítani. Most ez a mindig aktív, tevékeny, örökmozgó ember megpróbálja elfogadni, megszokni az állapotát, keresi magát. Otthon, amiben tud, segít, elvisz az iskolába, de vezetni sem bír még sokáig, fáj a karja, alig mozognak az ujjai. Soha nem panaszkodik, elég zárkózott. Én hiszem, hogy idővel és a Jó Isten segedelmével, ha nem is megoldódnak, de javulnak, vagy legalább enyhülnek majd ezek a problémák.
– A gyerekek hogyan fogadták az apjuk sebesülését?
– Ők nagyon együttérzőek és segítőkészek, de szerencsére nem igazán tudják teljes egészében felfogni a helyzet tragikusságát. Örülnek, hogy végre itthon van az apjuk, és ez így van jól. Éljék csak a maguk kamasz mindennapjait, annak minden örömével együtt.
– Hogyan viselik az áramkimaradásokat?
– Mostanában szerencsére ritkán fordulnak elő, de amikor voltak, megpróbáltuk elfoglalni magunkat. Teáztunk, gyertyafénynél társasjátékoztunk, sokat beszélgettünk.
– A munka mellett egy csomó más mindenre is időt kell találni, szokott munkatervet készíteni?
– Listát nem készítek, de este fejben átgondolom a másnapi teendőimet, megtervezem, mi legyen a menü, mire lesz szükségem az órákon. A gyerekek már nem kicsik, meg tudják melegíteni az ételt, ellátják magukat. Kiskoruktól önállóságra neveltük őket, voltak otthoni feladataik, el tudtak menni egyedül a nagymamához, vagy vasárnap a templomba.
– Meséljen a gyerekekről!
– Karolina 14, Józsika 16 éves. A fiam pályaválasztás előtt áll, jó képességű gyerek, de az apjához hasonlóan örökké mozgásban van, így szóba sem jöhet olyan szakma, amelyik irodához kötött. Egyelőre villanyszerelő szeretne lenni, mint a nagybátyja, de előbb túl kell esnie az érettségin, aztán majd meglátjuk merre megyünk tovább.
– Tervek?
– Van egy olyan mondás, miszerint, ha meg akarod nevettetni az Istent, beszélj a terveidről. Inkább vágyaim, vagy álmaim vannak. Hogy együtt legyen az egész család, és ne kelljen már rettegni a férjeinkért, testvéreinkért, fiainkért.
Kedvencek
étel: húsleves, tört krumpli rántott hússal
ital: fehér bor, pezsgő
évszak: tavasz, ősz
szín: fehér
zene: magyar nóták
könyv: Rómeó és Júlia
napszak: este
erénynek tartott tulajdonsága: segítőkészség
negatív vonása: önfejűség, makacsság
