Emberi sorsok a frontvonal mögött.
Áporodott szag üti meg az orromat, amikor belépek egy herszoni tömbház alagsorába. A döngölt földön vastag takarókkal leterített matracok, ágyak – az épületben élők már egy éve minden este itt éjszakáznak. Nemhogy egy egész éjszaka, egy perc is elég volt ahhoz, hogy a koszos, nyirkos falakból áradó hideg a bőröm alá kússzon, és menekülni akarjak ebből a sötét, nyomasztó helyiségből. Ők viszont ide menekülnek minden este a szűnni nem akaró orosz támadások elől. Milyen élet ez?
Simon Rita (Herszon–Ungvár)
Húsz ember költözik le ide esténként, hogy viszonylag nyugodtan tölthesse az éjszakát, és ne kelljen attól rettegnie, mikor éri találat a lakását. A Hősök városát ugyanis a megszállás alóli felszabadítás óta is rendszeresen bombázzák a Dnyeper bal partján tartózkodó orosz katonák.
Annak érdekében, hogy legalább egy kicsit enyhítsenek a herszoniak szenvedésén, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) ukrajnai képviselője a város alpolgármesterével folytatott megbeszélést. Szatmári Barnabás vázolta az alagsor teljes körű felújítását célzó projekt ütemtervét, ugyanis ez a helyiség a családon belüli erőszak áldozatai számára fenntartott menedékház számára is óvóhelyként szolgál, amely intézmény létrehozásában és működtetésében az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnerként vállal szerepet.
A segélyszervezet egyébként 2015 óta működik együtt a Társadalmilag Felelős Nők Ligája elnevezésű herszoni szervezettel. Így segítettek többek között a belső menekültek elhelyezésében, lélegeztetőgépeket hoztak a Covid világjárvány idején, Herszon felszabadítása után pedig élelmiszercsomagokkal, áramfejlesztő generátorokkal és egyéb létfontosságú eszközökkel látták el a helyi lakosságot. A Nova Kahovkában történt gátrobbantás után azonnal a helyszínre érkeztek segíteni. Miután apadni kezdett az ár, a lakónegyedek óvóhelyeinek és ivóvízellátásának helyreállítását összesen 96 szivattyúval, 50 generátorral, üzemanyaggal és egyéb eszközökkel támogatták.
Az elmúlt egy év során több szociális és oktatási intézmény óvóhelyének felújítása is megvalósult a szervezet finanszírozásával.
Ennek az óvóhelynek a kialakítása 18 millió hrivnyába kerülne, amely költségvetését habár már sikerült 11 millióra lefaragni, a helyi büdzséből még így sincs rá keret – mondta el Anton Jefanov. Herszon város humanitárius kérdésekért felelős polgármester-helyettese arról is beszélt, hogy a 2022. november 11-ei felszabadítás után az volt az elsődleges feladatuk, hogy visszaállítsák a lakossági szolgáltatásokat.
A háború előtti több mint 300 ezerből jelenleg nagyjából 100 ezer ember él a városban.
Közülök is mintegy 6 ezer belső menekült (azok is ebbe a kategóriába tartoznak, akik a város egyik körzetéből a másikba települtek át). Manapság a város lakóinak 50 százaléka nyugdíjas. Az idős, munkanélküli, sokszor önellátásra is képtelen emberek vagy egyedül maradtak vagy olyan családtaggal élnek, aki nem akar, vagy nem képes róluk gondoskodni, és csak nyűgként tekint rájuk. Ezzel is összefüggésbe hozható, de nem csak erre visszavezethető, hogy az elmúlt időszakban háromszorosára nőtt a családon belüli erőszakos esetek száma.
A lakosság nagyobb része tehát munkaképtelen korából, vagy egészségügyi állapotából fakadóan, így rá vannak utalva a szociális támogatásokra.
Mint azt Anton Jefanov elmondta, sokan el is kényelmesedtek az utóbbi időben, és csak a humanitárius segélyekre támaszkodnak, dolgozni sem akarnak, pedig munka lenne bőven. A kormányzat az állami programok keretében igyekszik bevonni az embereket a szociális munkába, ami a városnak is előnyös, és az embereket is némi pénzhez juttatja.
A városban a helyzet „stabil-nehéz”, fogalmazott a polgármester-helyettes.
Herszont „nagyon, közepesen és kevésbé veszélyes” körzetre lehet felosztani, viszont ez nem jelent semmit, mert az orosz tüzérség még a külvárosi részekbe is elér. A megyevezető-helyettes szerint jelentős rizikófaktor, hogy az emberek nem veszik komolyan a veszélyt, és sokan nem viselkednek felelősségteljesen a légiriadók idején sem.
Megérkezésünk előtt reggel már 9 sebesült volt a városban, egy nő meghalt a tömegközlekedési eszközt célzó orosz dróntámadásban. Egy nappal korábban a piacon halt meg 7 ember – szintén dróntámadás következtében.
Elkapom egy öregúr tekintetét, miközben lelassítunk az egyik kereszteződésnél. Beletörődés, dühvel vegyülve, keserűség és bizakodás furcsa egyvelege. Látszólag minden a megszokott kerékvágásban megy, a buszmegállóban várakozó tömeget viszont az általános türelmetlenségen túl feszültséggel teli, nyomasztó, kiélezett légkör lengi körül. Nem meglepő a minap történtek után. És hány ehhez hasonló és durvább eset történt már a két és fél év alatt! A halál árnyéka mindenütt ott lebeg, mindennapi jelenléte mintha megszokottá vált volna.
Hasonlóan szürreális érzés kerít hatalmába, miközben a herszon megyei Davidiv Brid településre tartunk. Az út két szélén aknamező, a legelőn viszont mégis teheneket terelget a csordás. Ahol esetleg nincs kitéve az aknára figyelmeztető halálfejes tábla, ott a faágakra kötött szalagok jelzik, hogy nem biztonságos a terület.
Davidiv Brid elöljárója arról tájékoztat, hogy az aknamentesítés nagy erőkkel zajlik, és a mezőgazdasági földterületek 70 százalékát már sikerült megtisztítani.
A területek visszafoglalása után ezzel kezdték, ugyanis az itt élő emberek nagy része földművelésből él, és a költségvetés jelentős százalékát is a földadó teszi ki. A településen sok a megrongált ház, az iskolát és a kultúrházat használhatatlanná tették a megszállók.
Az emberek egy része kilátástalannak véli a helyzetét, mégsem költözik el innen. „Mi itt vagyunk itthon. Ugyan hová mehetnénk?” – felel a kérdésemre kérdéssel egy másik herszon megyei településen élő nyugdíjas. Az Ivano-Frankivszkból származó Ivan már közel ötven éve él Zahradivkában. A katonaság után itt kapott munkát, a kolhozban volt traktoros. Ezt le sem tagadhatná, ahogy a látszólag saját készítésű, utánfutóval ellátott, szekérre hasonlító motoros járművével döcög az utcán.
Amikor azt kérdezem, miből élnek itt, csak megvonja a vállát.
„Kapunk segélyt, van egy kis kert, na meg a tehenek. Amíg élt a feleségem csirkéket és disznót is tartottunk, egyedül viszont már nem győzöm. A gyerekeim Krivij Rihben élnek.” – mondja, majd nosztalgiázni kezd a régi időkről. Miközben beszél, felderül az arca, egy pillanatra elhallgat, aztán egy sóhaj kíséretében megfogalmazza a háború bizonytalan valóságát: „Mindig csak a mai napot kell túlélni, aztán majd lesz valahogy”.
Egy rövid összefoglaló videó a dél-ukrajnai helyzetről:
Ez is érdekelheti:
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
