Az ’56-os forradalom hőseire emlékeztek Beregszászban | KISZó-tudósítás

A vasútállomás mellett, a vérbe fojtott forradalmat és szabadságharcot jelképező kettétört kopjafánál gyűltek össze a megemlékezők Beregszászban október 23-án, hogy fejet hajtsanak 1956 hősei előtt. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által szervezett megemlékezés kezdetén Bartis Ferenc Utószó című verse hangzott el Radvánszky Ágoston, a Rákóczi-főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének történelem szakos hallgatója tolmácsolásában.

Hegedűs Csilla

– 1956. október 23-án egyszerű emberek érezték úgy, hogy elég volt a zsarnokságból. Ez nem felülről szervezett, gondosan megtervezett megmozdulás volt, és nem külföldről pénzelt forradalom, hétköznapi hősök tette vezetett odáig, hogy az első repedések megtörténtek azon a bizonyos vasfüggönyön. Nagy napok voltak azok, nehéz idők, és itt, mi, Kárpátalján tudjuk jól, hogy milyen nehéz a nehéz időkben – fogalmazott Csernicskó István.

– De hogyha voltak emberek, akik akkor bátrak voltak, és tudták, hogy meg kell tenni azt, amit lehet, akkor nyilván nekünk is van lehetőségünk arra, hogy tetteinket átgondolva, emlékezve arra, hogy aki mer, az tud eredményeket elérni, mi is meg tudjuk tartani közösségünket, a jelenünket és jövőnket

– tette hozzá a Rákóczi-főiskola rektora.

A beregszászi külképviselet nevében Buczkó István vezető konzul szólt az emlékezőkhöz. A diplomata kifejtette, az 1956. október 23-tól november 4-ig tartó két hét a kommunista diktatúra sötét idejében a szabadság és a demokrácia ígéreteként hozott fénylő ragyogást az akkori társadalomba. A magyarok az ’56-osoknak köszönhetik, hogy a történelem sötét óráiban, a szovjet megszállás hosszú évei alatt is megőrizhették a tartásukat, felemelhették a fejüket, mert ha titokban is, de volt mire és kire büszkének lenni.

– 1956 októberében egy olyan történelmi pillanat jött el, amikor az ország túlnyomó része megosztottság nélkül lépett fel egy közös cél érdekében, végzettségtől, hivatástól és családi háttértől függetlenül. 1956 nem csak Budapest, hanem az egyetemes magyarság eseménye is volt, amely hatást gyakorolt a határon túli magyarokra is. A mai napon, ami a magyarok számára a szabadság ünnepnapja, hajtsunk fejet és tisztelegjünk az ’56-os egyetemi ifjúság, a fővárosi és vidéki értelmiségiek és munkások, a zsarnokság ellen fellázadt mindazon hétköznapi hősök, a jól ismert és névtelen áldozatok emléke előtt, akiknek bátorsága, áldozatvállalása, emberi méltóság iránti elkötelezettsége nélkül a magyar nemzet tagjai ma nem ünnepelhetnének szabadon, nem lehetnénk büszke magyar nemzet – zárta szavait a diplomata.

A történelmi mozzanatokat Váradi Natália, a Rákóczi-főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének professzora elevenítette fel.

– Az 1956-os hősökre való emlékezés nemcsak kötelesség, hanem felelősségvállalás is. Hiszen történelmi múltunk örökséget hagy, s egyben soha el nem évülő felelősséget, mert az a dolgunk, hogy azt tovább vigyük, tovább adjuk. A tisztelet arra kényszeríti a ma élőket, hogy azokat a célokat, amiket az ’56-os fiatalok megfogalmaztak, kövessék, megtartsák az értékeket, hogy hűek legyenek az elveikhez és céljaikhoz, vigyék tovább a hitet és az egységet

– hangsúlyozta Váradi Natália. Hozzátette, az 1956-os forradalom eseményei határon innen és túl a legszebb példája annak, hogy az elszakított magyarság szembetűnően, példaértékűen összefogott. Így ’56 nemcsak a szabadság- és az igazságvágy, igazságérzet jelképe, hanem az összmagyarság összetartozásának jelképe is.

Isten áldását Molnár János, a Római Katolikus Egyházmegye püspöki helynöke kérte a jelenlévőkre, a megemlékezésre.

– Miközben emlékezünk, ne feledjük azt, hogy keresztény emberekként Isten elé állunk, imádságunkkal és kéréseinkkel. Emlékezünk és hálát adunk azért, hogy azokban a nehéz időkben voltak hősök, akik kitartottak, akiktől ma tanulhatunk, akikre mint példaképekre tekinthetünk. Az ’56-osok nem tettek mást, mint becsülettel teljesítették azt, amiről úgy érezték, hogy kötelességük, hogy felelősséggel tartoznak Isten előtt, a haza és a nemzet előtt. Ezeket a kötelességeinket nekünk is ismernünk kell, és Istennek tetsző módon teljesítenünk azokat

– hangsúlyozta Molnár János atya.

Pintér Béla ’56 él! című dalát Pivnyeva Nikolett és Nagy István főiskolai hallgatók adták elő. A koszorúzás ideje alatt Terry Gilkyson és Gommermann István Honvágy című dala csendült fel, amelynek fájdalmas, nosztalgikus hangulata máig összeszorítja a hazától távol kerültek szívét. Az emigrációban új élettel próbálkozó magyarok szinte himnuszként hallgatták a távoli országokban is. Százezrek számára jelentette ez a dal a hazát és 1956 üzenetét.