Célratörő, közlékeny és egyenes. Fontos számára a közösség, a rá bízott feladatokat elhivatottan és lelkiismeretesen végzi. Nagy az igazságérzete, nem tűri, ha félrevezetik. Igyekszik Istennek tetsző életet élni, s erre neveli, tanítja a gyerekeket is. Kulcslyuk rovatunk vendége Mihalovics Attila, a Munkácsi Szent István Líceum igazgatója.
Varga Brigitta
– Mindig is pedagógus szeretett volna lenni?
– Az érettségihez közeledve a brókerkedés, a pénzügy világa vonzott. Ezenfelül a vámos szakma volt az, ami még érdekelt, azonban ehhez szükségem volt egy felsőfokú végzettségre. Az Ungvári Nemzeti Egyetemre felvételiztem, mivel az ukrán nyelv akkoriban még nem tartozott az erősségeim közé, a magyar szakot választottam. Itt nagyon jó tanáraim voltak, Györke Magdolna és Horváth Katalin igazi példakép volt számomra, mindketten nagyon motiváltak abban, hogy én is a pedagógusi pályát válasszam.
– Sok mindenben kipróbálta magát.
– Még egyetemi évem alatt munkába álltam a Császlóci Bentlakásos Általános Speciális Iskola és Gyermekotthonban. Mintegy 3,5 évig dolgoztam itt nevelőtanárként. Fiatal voltam, az útkeresés időszakát éltem, nem akartam leragadni egyhelyen. Később multilevel marketinggel foglalkoztam, ami által sikerült bejárnom az egész országot. Ezzel teljesült a régi nagy vágyam, belekóstoltam az üzleti életbe, amit rendkívül élveztem, szép emlékek kötnek ahhoz az időszakhoz. A 2008-as nagy világválság azonban bennünket sem kímélt, egy évvel később csődbe ment a vállalkozásunk. Ezután visszakerültem az internátusba, ahol több mint 7 évig maradtam. Időközben a nevelők vezetője lettem, és azt hiszem, itt vált hivatásommá a nevelés, a tanítás. Közben a kereknyei iskolába is felkértek, hogy az ukrán gyerekeknek oktassak magyart, mint idegen nyelvet. Itt 5 évig dolgoztam. Időközben Majnek Antal atya ajánlására felkeresett Fehér Ferenc, a kárpátaljai Szent Márton Karitász igazgatója, hogy vegyek részt a karitász oktatási bizottságának munkájában. Szívesen tettem eleget e kérésnek, majd egy évvel később bíztatásukra megpályáztam a Munkácsi Szent István Líceum igazgatóhelyettesi pozícióját és 2022 nyarán csatlakoztam a líceum pedagógusi karához.
– Idén szeptembertől pedig átvette Kristofori Olgától az intézmény vezetését.
– Még bele sem tudtam rázódni az igazgatóhelyettesi pozícióba, máris jött az újabb váltás. Sokáig gondolkodtam azon, elfogadjam-e a kinevezést, mert jobbnak láttam, ha olyan ember kerül az intézmény élére, aki helybéli. Én a családommal Császlócon lakom és mindennap 40 kilométert kell utaznom egyirányba. Ráadásul egy kifejezetten nehéz időszakban jött a felkérés, Covid után, háborús viszontagságok közt, amikor nemcsak mi, de minden oktatási intézmény nagy nehézségekkel küzdött. Végül addig győzködtek, hogy beadtam a derekam.
– Hogyan fogadták ezt a kollégái?
– A beilleszkedéssel nem akadt gondom, az egyház vezetőségétől a kollégákon át a kisegítő személyzetig mindenki támogatásáról biztosított. Megértettem, hogy ezentúl már nemcsak a gyerekekért, hanem a kollégáimért is felelős vagyok. Azonban olyan emberek állnak mellettem, akikre bármiben számíthatok és munkájukkal intézményünk javát szolgálják.
– Milyen célokat tűzött ki igazgatóként?
– Jelenleg az egyik legfőbb feladatunk, hogy feltöltsük az intézményt diákokkal, de nemcsak munkácsi gyerekekkel, hanem azt szeretnénk, ha az egész egyházmegyéből érkeznének hozzánk. Most valamivel több mint 40 tanulónk van, az eddigi maximális létszám 68 fő volt, ezt szeretnénk újra elérni. Ehhez azonban szükséges, hogy kiváló pedagógusaink legyenek és kellemes légkört teremtsünk. Olyan intézmény legyünk, ahol felnőttek és gyerekek egyaránt jól érzik magukat.
– Mit nem szeret a munkájában?
– Az adminisztratív feladatokat. Szerencsére van egy rendkívül szorgalmas és lelkiismeretes helyettesem, aki vállalta ezek oroszlánrészét. De Olga néni is szeretett a papírmunkával foglalkozni, így vele is nagyon jól kiegészítettük egymást, ezért pedig mindig nagyon hálás leszek neki.
– Könnyen hoz döntéseket? Határozott vezető?
– Ez helyzetfüggő. A saját szakterületemen belül nem okoz gondot bizonyos dolgokról rendelkezni, de amihez nem értek, ott felelőtlenség lenne gyors döntést hozni. Amiben még nincs tapasztalatom, azon a területen óvatosan tapogatózom és alaposan körül járom a témát.
– Könnyen alakít ki új ismeretségeket?
– A marketing szférában megtanultam, hogyan kell hatékonyan kommunikálni az emberekkel. Hamar megtalálom a közös hangot mindenkivel, talán ennek tudható be az is, hogy nagyon sok barátom van.
– Hogyan kezeli a konfliktusokat?
– Korábban nagyon lobbanékony természetű voltam, mára azonban megtanultam helyén kezelni a vitás kérdéseket. Sokkal higgadtabb, türelmesebb lettem, talán amiatt is, mert egyre inkább rábízom magam a Jóistenre. Nem rágódom sokáig azon, ha nem az elképzeléseim szerint alakulnak a dolgok. Megtanultam, hogy az életben vannak olyan dolgok, amelyeket el kell engedni, de vannak olyanok is, amelyekbe kapaszkodni kell és küzdeni kell értük.
– Meséljen a családjáról.
– Bár bejártam az egész országot, Isten mégis azt akarta, hogy helyben leljek párt magamnak. Krisztina szintén pedagógus, és több mint 20 éve hitoktató. Olyan társra leltem a személyében, aki nemcsak a magánéletben, de a munkahelyemen is segítségemre van, ugyanis idén szeptembertől a líceumban is tart hittanórákat. Két fiúgyermekünk van, de ettől jóval többet nevelünk. Krisztina a kicsivel több mint negyven császlóci hittanosásra is mindig úgy tekintett, mint a saját gyermekeire. Elhangzott már tőle, hogy eddig volt negyven közös gyerekünk, ami a líceum által most kibővült még negyven csemetével.
– Ki a szigorúbb szülő?
– Ő a rossz zsaru, én pedig a jó zsarú. Ez neki nem mindig tetszik, de a leggyakrabban ezt a felállást alkalmazzuk. Valószínűleg azért alakult ez így, mert én kevesebb időt töltök a fiúkkal, ő azonban otthon és az iskolában, mint tanárnőjük is figyelemmel kíséri viselkedésüket.
– Mi az, ami kikapcsolja?
– A kétkezi munka. Édesapám asztalosmesterként dolgozott. Sok mindent ellestem tőle, és ezen a vidéken engem is sokan csak asztalosmesterként ismernek. Mindig próbáltam széles körben mozogni, több lábon állni, így ebben is volt alkalmam kipróbálni magam. Nagyon szeretek barkácsolni, de manapság kevés idő jut rá. Legutóbb például a líceumban szeptember másodikán felszentelt kápolna bútorzatának fa részeit készítettem el.
– Mi az, ami bosszantja?
– Az emberi butaság. Nem tűröm, ha palira akarnak venni engem vagy a körülöttem lévőket. Nem szeretem a sunyiságot, értékelem azonban az egyenes, őszinte beszédet. Nyílt lapokkal játszom, és ezt másoktól is elvárom.
– Vannak rigolyái?
– Ha valamit leteszek egy helyre, akkor azt ott is szeretném majd találni következő alkalommal. Mindennek megvan a helye és ha valamit elkérnek tőlem, akkor elvárom, hogy ugyanoda tegyék vissza.
– Mire szánna több időt?
– Pihenésre. A Covid óta nem volt arra példa, hogy egy teljes hetet el tudtam volna tölteni a családommal munka és egyéb kötelezettségek nélkül. Ezen szeretnék változtatni, hisz ahhoz, hogy a legjobbat nyújtsuk magunkból, mindig a toppon kell lennünk.
– Mi ad erőt a mindennapokhoz?
– A lelkigyakorlatok, még akkor is, ha nem résztvevőként, hanem szervezőként veszünk részt az alkalmakon.
– Mi az, amit még kipróbálna?
– A pszichológia terén szeretnék még fejlődni, például elvégezni egy mentálhigiénés képzést. A Covid-időszak, valamint a háborús nehézségek is formálnak mindannyiunk személyiségén. Mindenkin nagy a nyomás, és én szeretnék az emberek lelkébe látni, belső viszályaikat is meglátni, hogy minél hatékonyabba tudjam segíteni őket.
