Jövő év februárjáig meghosszabbították a hadiállapotot és az általános mozgósítást
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hét elején benyújtotta a parlamenthez a mozgósítás és a hadiállapot meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatokat. A Legfelső Tanács kedden megszavazta a határozatot, melynek értelmében a november 9-én lejáró hadiállapot és az általános mozgósítás újabb 90 nappal, jövő év február 7-ig meghosszabbodik. A hadiállapot folytatása mellett 311 képviselő szavazott, az általános mozgósítás hatályban maradását 304 képviselő támogatta. A teljes körű ukrajnai háború kirobbanása óta ez már a 13. alkalom, hogy kitolják a hadiállapotot, és folytatódik az általános mozgósítás is. Mindeközben egyre nagyobb nehézségekbe ütközik a toborzás: akik akarnak harcolni, már rég a fronton vannak, újonc katonákat azonban egyre nehezebb találni. Összefoglaltuk az elmúlt napok történéseit.
Górcső alá kerültek a fiktív rokkantak
Az elmúlt napokban magasabb fokozatba kapcsoltak a toborzóközpontok. Ismét ellenőrzőpontokat állítottak fel országszerte, így Kárpátalján is, már postai úton is küldik a behívókat, rendőrséggel köröztetik azokat, akik illegális módszerekkel kibújnak a katonai szolgálat alól. A bűnüldöző szervek szinte naponta tárnak fel a mozgósítással kapcsolatos visszaéléseket. Bűnszervezetek, korrupt hivatalnokok és magas rangú toborzótisztek karján kattan a bilincs, hatalmas üzlet lett a mozgósítás elkerülése. Egymást érik a házkutatások, a hatóságok a gyanúsítottaknál rendszerint dollármilliókat találnak, amit illegális tevékenységeikből halmoztak fel. Az utóbbi napok egyik legnagyobb port kavart botránya orvosi és szociális szakértői bizottságok (MSZEK) körül alakult ki, ugyanis a rokkantsági státusz felmentést jelent a mozgósítás alól.
A sorozatos visszaélések feltárása után Volodimir Zelenszkij elnök nem sokat habozott és azonnali hatállyal elrendelte a bizottságok felszámolását. Az elnöki rendelet értelmében egy hónapja van a parlamentnek és az egészségügyi minisztériumnak, hogy törvénytervezetet dolgozzon ki az orvosi és szociális szakértői rendszer megreformálására, amely magában foglalja a szakértői bizottságok felszámolását 2024. december 31-ig. Egyelőre nem világos, hogy 2025. január 1-től milyen hatóság vagy szerv veszi át ezeket a jogköröket.
A változások a rokkantaknak nyilvánított hadköteles korú férfiak határátlépését is érinthetik. Andrij Demcsenko, az Ukrán Állami Határőrszolgálat szóvivője a napokban azt nyilatkozta, nem kizárható, hogy módosításokat eszközölnek a fogyatékkal élő férfiak határátlépését szabályozó rendelkezésben. Hozzátette: a döntést a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanáccsal és más szervekkel együttműködve mérlegelik.
– A határőrség eddig is alapos ellenőrzésnek vetette alá azokat a dokumentumokat, amelyek a hadköteles korú férfiaknak jogosultságot biztosítottak a határátlépésre. Ez továbbra is így lesz
– mondta Demcsenko, hozzátéve, hogy naponta buknak le a határon hamis rokkantsági igazolásokkal, ugyanakkor erre vonatkozóan nem vezetnek statisztikát.
Több tízezren veszíthetik el a felmentésüket
Korlátozottan ugyan, de újraindul az úgynevezett mozgósítás alóli lefoglalás (bronyuvannya), amelyet Volodimir Zelenszkij kezdeményezésére szüneteltettek. Az ukrán elnök azután döntött a felmentési forma felülvizsgálatáról, miután kiderült, hogy ezen a jogcímen 1,5 millió férfi kapott halasztást a katonai szolgálat teljesítése alól. Az elmúlt hét végén a Miniszteri Kabinet mégis úgy döntött, hogy a 2024. május 31-ig lefoglalt státuszt szerző munkavállalók meghosszabbíthatják a mozgósítás alóli felmentéssel járó lefoglalást azonos időtartamra. Az indoklás szerint, ez biztosítja a gazdaság stratégiailag fontos ágazatainak stabil működését, beleértve a védelmi szektorban dolgozókat is.
Mint ismeretes, július 17-én az ukrán kormány a Gyija portálon keresztül lehetővé tette a „kritikus” státusszal rendelkező vállalatok számára az alkalmazottak „lefoglalását”. Ennek előzménye, hogy a katonai vezetés szót emelt amellett, hogy a lefoglalási rendszer korlátozza a mozgósítási folyamatokat. Emiatt a védelmi minisztérium kezdeményezte a gazdaság szempontjából kritikusnak minősített vállalkozások felülvizsgálatát. Azok a vállalatok, amelyek nem felelnek meg a kritériumoknak, a továbbiakban nem tudják lefoglalni alkalmazottaikat. A vizsgálatot november 15-ig tervezik lefolytatni. Azt követően a gazdasági minisztériumnak november 20-ig elemeznie kell a kapott eredményeket és tájékoztatnia kell róla a kormányt. Az eddig lefolytatott vizsgálatok alapján 40 ezer férfi juthatott felmentéshez jogsértő módon. Továbbá az ellenőrzések nyomán a gazdaság működésének szempontjából kritikusnak nyilvánított vállalkozások 20 százaléka elveszítheti az alkalmazottainak lefoglalását lehetővé tevő státuszt. Mivel ezek a cégek úgy kaphattak kritikus minősítést, hogy nem feleltek meg a követelményeknek, azt is vizsgálják, hogy követtek-e el visszaéléseket ezek a vállalkozások. A bizottság több ezer vállalat státuszát fogja felülvizsgálni. Emellett a kormány mérlegeli a kritikus vállalatoknál a lefoglalt munkavállalók számának csökkentésére irányuló lehetőségeket. Az egyik lehetőség az, hogy a 100 százalék helyett a munkaerő 70-90 százalékát lehessen lefoglalni. De a kritériumok szigorítását is tervezik.
Továbbra is téma a mozgósítási alsó kórhatár csökkentése
A május 18-án hatályba lépett mozgósítási törvény értelmében a korábbi 27-ről 25 évre csökkentették a mozgósítás alsó korhatárát. Ám egyre többen és egyre többször hangoztatják, kénytelenek lesznek még lejjebb vinni ezt a határt.
Legutóbb az Unian hírügynökség foglalkozott a témával. Az internetes híroldal arról írt, hogy Ukrajna egyre nagyobb nehézségekbe ütközik az emberállományt illetően: akik akarnak harcolni, már rég a fronton vannak, új katonákat azonban egyre nehezebb találni – így hát a hadvezetés az utcáról, koncerttermekből, éjszakai szórakozóhelyekről, éttermekből próbál meg férfiakat elhurcolni, hogy feltöltse a foghíjakat a frontvonalon.
A The Wall Street Journal összefoglalójára hivatkozva a lap azt írja: keleten egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az ukránok, a nyári sikertelen ellentámadás megtépázta az ukrán haderő emberállományát, az oroszok pedig maximálisan kihasználják az emberelőnyt. Az egyik megoldás erre az lenne, ami Ukrajna szerint egy nyugati szövetségesek irányából érkező nyomásgyakorlás: hogy csökkentsék a sorozási korhatárt. A lap azonban siet leszögezni: Ukrajna kitart, Kijevben aggódnak a demográfiai krízis és így az ország jövője miatt. Az ország elnöke is kijelentette, ellenállnak a nyomásnak. Igaz, rögtön egy másik bekezdésben arról írnak, Kijevet egyre többen noszogatják, hogy hozza meg ezt a népszerűtlen döntést.
Roman Kosztenko, a parlament védelmi bizottságának titkára nemrég arról beszélt, az Egyesült Államokban értetlenkednek, hogy ha 21 éves kortól lehet indulni a választásokon, akkor miért nem lehet 21 éves kortól belépni a seregbe?
További 160 ezer ember mozgósítását tervezik
Olekszandr Litvinenko, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a hadiállapot és a mozgósítás meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat keddi parlamenti vitája során bejelentette, hogy eddig 1 millió 50 ezer állampolgárt mozgósítottak Ukrajnában. Hozzátette: az elkövetkező időszakban további 160 ezer ember mozgósítását tervezik.
– A tervek szerint további 160 ezer embert fognak besorozni. Ez lehetővé teszi, hogy az egységek létszáma elérje a 85 százalékot
– fogalmazott felszólalásában Litvinenko.
Több mint 20 ezer mozgósított katona kiképzése zajlik
A hadsereg kiképzőközpontjaiban egyidejűleg több mint 20 ezer hadköteles kiképzése zajlik – jelentette ki Vaszil Rumak, az Ukrán Fegyveres Erők kiképzési főigazgatóságának osztályvezetője, hozzátéve, hogy néhány hónapja ez a szám megközelítette a 35 ezret.
„Több mint 25 kiképzőközpont működik az országban, s mindegyiknek megvan a maga sajátossága. A hadsereg szinte minden ága rendelkezik saját képzőbázissal. Jelenleg több mint 20 ezer fő vesz részt egyszerre valamilyen képzésben”
– fogalmazott Rumak, aki azt is megjegyezte, hogy egy mozgósított személy kiképzése mintegy 100 ezer hrivnyába kerül az államnak.
Kapcsolódó:
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.