Gerő Katalin: „…bánjunk másokkal úgy, ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak”

Figyelmes, kreatív és segítőkész. Érzékeny, ha teheti, kerüli a konfliktusokat. Az évek múlásával egyre könnyebben sikerül leküzdenie az önfejűségét, ám továbbra is szereti, ha úgy történnek a dolgok, ahogy azt ő elképzelte. A tanári pályán fokozatosan kiteljesedik, örömét leli a gyerekek tehetségének kibontakoztatásában. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Gerő Katalin, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum ukrán nyelv- és irodalomtanára

Simon Rita

– A rossz tulajdonságán hogyan próbál változtatni?

– Nem mindig egyszerű, de próbálok odafigyelni, hogy ne csak a saját elképzeléseimet erőltessem. Most már sokszor észreveszem, ha önfejű vagyok, és pár pillanat múlva belátom, hogy érdemes engedni, meghallgatni a másik felet. Ez sok konfliktust segít elkerülni, és békésebbé teszi az életet itthon és a munkahelyen is.

– Tánc szakra készült, mégis pedagógus lett.

– Édesanyám ukrán, édesapám magyar volt, Nagyszőlősön nőttem fel, a magyar iskolába jártam. Már kiskoromban szerettem a tanítást, gyakran játszottam „tanárnéniset”. Az általános iskola után tánc szakra készültem, de végül nem bántam meg, hogy nem a művészetet, hanem a filológiát választottam. Egyébként a tánc része maradt az életemnek. A líceumban én készítettem fel a diákokat a szalagavatóra, betanítottam nekik a koreográfiát, amíg el nem mentem szülési szabadságra. Érettségi után az ukrán szakot választottam, de anyukám unszolására az angolt is elkezdtem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az élet úgy hozta, hogy csak az egyikre tudtam megfelelően koncentrálni, és így maradt az ukrán nyelv és irodalom.

– Könnyen talált állást?

– Az első állásom Beregardóban volt, ahol épp tanárhiánnyal küszködtek. Bár először nem akartam elvállalni, végül elmentem, és sokat tanultam belőle, jó kis tanulópénz volt. Majd később egy számítástechnikai boltban dolgoztam, ahol találkoztam a jelenlegi főnökömmel, aki javasolta, hogy adjam be a jelentkezésemet a líceumba. Kissé félve mentem az állásinterjúra, nem éreztem magam elég felkészült pedagógusnak egy ilyen komoly intézményhez, de ők láttak bennem potenciált és felvettek. Azóta nagyon megszerettem a tanítást és úgy érzem, belejöttem.

– Milyen szerepet tölt be az életében a vallás?

– A hit mindig fontos része volt az életemnek. Gyerekként, amíg édesapám élt, mindig hárman mentünk a református templomba. Később vasárnapi iskolát is vezettem és ifjúsági táborokba jártam, ezek mind segítettek elmélyíteni a hitemet. Igyekszem Istennek tetsző életet élni, és ezt a kislányomnak is szeretném továbbadni. Én ukránul, a férjem pedig magyarul mondja el neki a Miatyánkot, ő pedig az „Én Istenem, Jóistenem” kezdetű imádsággal tér nyugovóra.

– A kislányával tehát ukránul is beszél?

– Igyekszem mindkét nyelvet bevezetni az életébe. Amikor csak ketten vagyunk, akkor igyekszem inkább ukránul beszélni, hogy természetesen rögzüljön neki. De ha itthon van a férjem is (ő a kollégiumigazgató a líceumban, ezért néhány napot bent alszik), akkor néha elfeledkezem erről, és csak magyarul beszélek. Emili már felismeri a különbséget a nyelvek között.

– Milyen tanítási módszereket alkalmaz, hogy a magyar anyanyelvű diákjai is jól elsajátítsák az ukrán nyelvet?

– Sajnos kevés időnk van a beszédkészség fejlesztésére. A legnagyobb hangsúlyt az érettségire való felkészülésre fektetjük. A tesztkérdéseket gyakorlom velük, mert a nemzeti multiteszt (NMT) ukrán nyelvi feladatai a nyelvtanra fókuszálnak. Próbálom a kulcsszavak segítségével megtanítani őket, hogy akkor is tudják a válaszokat, ha nem értenek minden részletet, mert a magyar anyanyelvűek számára egy-egy kérdés trükkös lehet.

– Hogyan boldogul azzal, hogy a férjével egy munkahelyen dolgoznak?

– Nagyon jól összeszoktunk, mindent együtt csinálunk, én igazából már el sem tudnám képzelni, hogy külön legyünk. Fontos számunkra, hogy támogassuk egymást, és mindig meg tudjuk beszélni a dolgokat. Kihívás is egyben, de számomra ez a közös életformánk alapja.

– Ha most visszatekint, van olyan tanács, amit a fiatalabb önmagának adna?

– Talán azt, hogy ne aggodalmaskodjak, ne izguljak annyit minden új helyzet előtt, és merjek változtatni, ha valami nem jó. Fontos, hogy az ember ne hagyja, hogy a szorongás visszatartsa, mert tényleg csak egy életünk van, és abból kell kihozni a legjobbat. Ha pedig úgy érezzük, hogy valami nem a javunkat szolgálja, merjünk kitörni belőle.

– Van olyan hobbi vagy tevékenység, amit szívesen kipróbálna, ha több ideje lenne?

– Nagyon szeretek tortát sütni – ez egy új hobbi lett számomra. Ezenkívül szívesen kipróbálnék más kreatív tevékenységeket is. A kertészkedés vagy a dekorálás is kikapcsol. Nálunk már most karácsonyi hangulat van! A kislányommal hallgatjuk a karácsonyi zenéket, díszítjük a nappalit, koszorúkat teszünk az ajtókra. Szeretek mindent feldíszíteni. Még amikor a házunk el sem készült itt Mezőkaszonyban, már előre elképzeltem a színeket, stílusokat. Mindent gondosan megterveztem, a biztosítékszekrénytől a folyosó színéig. Ez a kreatív oldal mindig is része volt az életemnek. Érdekel a színjátszás is. Ezzel már régebben is próbálkoztam a főiskola alatt.

– Mik azok az emberi tulajdonságok, amelyek bosszantják?

– Nem bírom a flegma hozzáállást, amikor valaki mindenre úgy reagál, mintha nem érdekelné. Fontosnak tartom, hogy tanuljunk egymástól, és próbáljunk jobbak lenni. Azonban nem engedek könnyen közel magamhoz embereket; igazán közeli barátaim, akikkel harmonikusan elvagyok, csak néhányan vannak. Csalódtam már, talán ezért is vagyok óvatos.

– Van valamilyen mottó, ami vezérli a mindennapokban?

– Azt vallom, hogy bánjunk másokkal úgy, ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak. Annyi negatív hatás ér minket nap mint nap, hogy igazán nagy dolog lenne, ha egy kicsit szebbé tehetnénk egymás életét azzal, hogy kedvesek vagyunk egymáshoz. Fontos számomra, hogy mindig mosolyogjak, és másokat is pozitív energiával töltsek fel. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne így éljünk.

– Mi az, amire a legjobban vágyik most az életben?

– Számomra a legfontosabb, hogy a gyermekünket szeretetben és boldogságban neveljük fel, és ha a Jóisten megadja, testvére is legyen.