Szent Márton-napi kézműves délután a Munkácsy Mihály Magyar Házban ● Kárpáti Igaz Szó

Szent Márton-napi kézműves délután a Munkácsy Mihály Magyar Házban. Fotó: Hegedűs Csilla

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) tagcsaládjai tettek látogatást a Munkácsy Mihály Magyar Házba, ahol megismerkedhettek a Szent Márton-napi hagyományokkal, kézműves foglalkozásokon vehettek részt, sötétedés után pedig a lampionos felvonulás vidám perceit élhették át. A résztvevőket Tarpai József, a KMNE elnöke köszöntötte, s kívánt mindenki számára vidám időtöltést.

Hegedűs Csilla

Szilágyiné Tóth Gabriella, a KMNE alelnöke rövid előadásban elmondta, hogy mit ünneplünk Márton-napján, és miért fontos megemlékezni Szent Mártonról.

Kárpátaljai nagycsaládos Szent Márton-napi kézműves délután a Munkácsy Mihály Magyar Házban

– Szent Márton a római császár katonájaként szolgált, egy igazi jótétlélek volt, aki a legenda szerint palástját adta oda a szegény koldusnak. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat – magyarázta az alelnök. A Márton-napi hagyományok szerint ezen a napon nem hiányozhat az asztalról a libasült és az új bor. Szent Márton-nap ugyanis az adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor még jókat lehet falatozni, illetve mulatságokat tartani.

Kardosné Gyurkó Katalin, aki korábban a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke volt, immár a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosaként érkezett a rendezvényre.

Köszöntőjében kiemelte, azt a feladatot kapta Hankó Balázs minisztertől, hogy a Kárpát-medencét bejárva felmérje az igényeket, élő kapcsolatot alakítson ki a helyiekkel. Ezért érkezett Kárpátaljára is. A délelőttöt a Ráti Gyermekotthonban töltötte, a délutáni órákban pedig a munkácsi programra látogatott, ahol együtt játszott és kézműveskedett a gyerekekkel. Mivel Szilágyiné Tóth Gabriella aznap ünnepelte a születésnapját, az alkalommal élve átadta neki Hankó Balázs köszöntő levelét.

Pfeifer Anita elmondta, Munkácshoz is köthető Szent Márton, hiszen a városban működik a rászorulókat támogató Szent Márton Karitász.

– A nagycsaládosok egyesületéhez tartozó gyermekekhez csatlakoztak a helyi kisiskolások is, így végül, anyukákkal, apukákkal és gyermekekkel együtt szép számban összegyűltünk, ami számunkra is öröm, hiszen ilyenkor vidám gyermekzsivajtól hangos az épület, élet van benne – jegyezte meg a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális menedzsere.

A gyerekek különböző népi játékokat játszhattak, a kézműves foglalkozásokat anyukák és a KMNE munkatársai készítették elő, és segítettek a gyermekeknek elkészíteni a kis lámpásokat, nemezeléssel pedig őszi kompozíciókat „varázsoltak”. A lámpásokkal az udvaron vonultak fel.
Szent Márton-napi kézműves délután a Munkácsy Mihály Magyar Házban. Fotó:  Hegedűs Csilla

Ez is érdekelheti:

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó