„De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk…”

Méltóságteljes főhajtás a Szolyvai Emlékparkban

A körülményekhez igazodva, csendes, de méltóságteljes megemlékezésre került sor szombaton a Szolyvai Emlékparkban. Az egybegyűltek a nyolcvan éve kezdődött elhurcolások ártatlan áldozataira emlékeztek.

Az ukrán és a magyar himnuszok elhangzása után beszédet mondott Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, Ljah Sándor, a megyei tanács nemzetiségi és vallásügyi kérdésekkel foglalkozó főosztályának vezetője, Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, dr. Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, dr. Dupka György lágerkutató történész, az emlékpark-bizottság felelős titkára.

Az elhunytak lelki üdvéért imádkozott Dávid Árpád mezőgecsei református lelkész, és Tamás Koza atya, a szolyvai római katolikus templom plébániai kormányzója.

A rendezvényen többek között jelen volt Heizer Antal, Magyarország kijevi nagykövete, Vida László, az ungvári főkonzulátus vezető konzulja,
Gyebnár István, a beregszászi konzulátus misszióvezetője, Nádasi László, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója, Szalipszki Endre, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöki tanácsadója, Vincze István és Horváth László Beregszász alpolgármestere, Kocserha János, Aknaszlatina alpolgármestere, Petei Judit és Fegyir Sándor, a megyei tanács képviselői, dr. Fodor Gyula, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektor-helyettese, dr. Spenik Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási és Tudományos Intézet igazgatója, Köteles László, a CSEMADOK alelnöke, Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, Dobsa István, a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének elnöke, Somogyi László, a Lembergi Magyar Kulturális Szövetség elnöke.

Alkalomhoz illő dalokat adott elő a nagydobrornyi Zöld Ág Énekkar (művészeti vezető Kovács Judit).

A tragédia nyolcvan évvel ezelőtt kezdődött, akkor, amikor a szovjet csapatok elfoglalták vidékünket. Szívünkben és lelkünkben mély fájdalommal gondolunk az ártatlanul lágerekbe zárt déd- és nagyszülőkre, azok testvéreire. Ugyanúgy az országunkban immáron ezredik napja tartó háború hőseire és civil áldozataira – fejtette ki beszédében dr.Tóth Mihály. A Szolyvai Emlékpark-bizottság elnöke hozzátette: a nehézségek ellenére, a közös erőfeszítéseinknek hála, a bizottság teljesítette terveit a kutatások, a tudományos munka terén és az emlékhely megújításában is. Az is jelentős eredmény, hogy néhány nappal ezelőtt emlékparkot avathattak a Sztarij Szamborban található lágertemető helyén.

„Po pjaty! Ötösével!”

80 esztendővel ezelőtt, 1944 novemberében hangzott el először Kárpátalján a hírhedt vezényszó. Kárpátaljai magyarok, németek, ruszinok sorakoztak ötösével, akiket az 1944. novemberi, 0036-os számú titkos parancs szerint vittek kényszermunkára.

A második világháború borzalmai után, a háború földi pokla után, amikor mindenki békére, nyugalomra vágyott, megkezdődött az etnikai alapú tisztogatás, a megtorlás, a megfélemlítés, a közösségek szétverése.

Két világháború után, Trianon után, csehszlovák uralom után, barnainges diktatúra után jött a vörösterror, a kommunizmus, a sztálini diktatúra. A szovjet-orosz birodalom emberei nagy gyakorlattal és tapasztalattal, megfontolt tudatossággal pusztították a magyar nemzetet.

Sztálin: „A magyar kérdés vagon kérdés.”

A szó szoros értelmében a kárhozat tüzére kerültünk. Nem volt ez másként a Kárpát-medence más magyarok által lakott országrészeiben sem:

• Csehszlovákiában a Benes-dekrétumok alapján, 1945 telén 50 ezer embert hurcoltak el rabszolgamunkára a Szudéta-vidékre, majd 170 ezer embert telepítettek ki a Felvidékről, lakosságcserének hazudva a kitelepítést.
• Jugoszláviában, Délvidéken 40 ezer magyart mészároltak le Tito partizánjai 1944 októberétől.
• Szlovén területen, a kicsi Muravidéki magyar közösségből is hatszáz magyar személyt hurcoltak internálótáborba, Hrastovec várába.
• Az anyaországból málenkij robotra hurcoltak 130 ezer embert, akiknek a fele sohasem tért haza.

A kollektív bűnösség elve alapján 185 ezer szorgos svábot, magyarországi németet telepítettek ki – fejtette ki Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke.

„Szolyva neve fájdalmas emléket idéz, egy olyan sebet, amelyet idő nem gyógyít be. Férfiakat vettek el családjaiktól, apákat, testvéreket, fiakat szakítottak el szeretteiktől. A magyar és ruszin közösség életét megtörték, és a helyi családokat örök veszteséggel terhelték.

Az itt felállított emlékpark emlékeztet bennünket arra, hogy soha nem felejtjük el a múlt sötét pillanatait, mert azok figyelmeztetnek bennünket a béke, az emberi méltóság értékére.

Az elhurcolt áldozatok példát mutattak bátorságból, kitartásból és emberségből. Ők nem akartak hősökké válni, de azzá lettek. Azért emlékezünk rájuk ma, mert történetük erőt ad nekünk ahhoz, hogy soha ne engedjük megismétlődni az igazságtalanságot és az embertelenséget” — hangsúlyozta a szónok.

A Szolyvai Emlékpark, az áldozatok emlékműve, a katonasírok, a fekete márványtáblák emlékeztetnek minket arra, hogy sohasem volt könnyű megmaradni magyarnak. Kárpátalján meg különösen nehéz volt. Ez a közösség a történelem sorscsapásai ellenére is megmaradt, számtalan alkalommal bizonyította élni és megmaradni akarását.

„De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”

– áll a zsidókhoz írt levél 10. 39. fejezetében.

„Isten áldja a magyarokat! Isten áldja Kárpátalját!” – zárta gondolatait Pánczél Károly.

Bár történész a szakmám, a kárpátaljai magyar és német férfiak elhurcolásáról nem a történelemkönyvekben olvastam, hanem nagyapám visszaemlékezéseiből – mondta Ljáh Sándor, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője. – Akkor értettem meg a sztálini terror lényegét, és szembesültem azzal, hogy a háború mekkora szenvedéssel és áldozatokkal jár. Most újra ezt kell átélni valamennyiünknek. Ezért kell törekedni arra, hogy az agresszort visszaszorítsuk, s mihamarabb eljöjjön az igazságos béke.

Sorsfordító eseményekben igencsak gazdag időszaknak bizonyult a huszadik század a kárpátaljai magyarok számára. Nemzeti tragédiaként élték meg eleink Trianont, de a legtragikusabb számukra mégiscsak a szovjet bevonulás, az új hatalom erőszakos berendezkedése volt.

A legtöbb szenvedéssel és áldozattal pedig a kárpátaljai magyar férfiak elhurcolása járt, melyről évtizedekig még nem is beszélhettünk.

Csak a peresztrojka utolsó éveiben, a szólásszabadság viszonylagos szabad gyakorlása idején történtek változások: a KMKSZ 1989-ben történt megalakulásával megindult az elhurcoltak névsorainak összegyűjtése, s megszólaltak az ártatlanul elhurcoltak is, akiket nem rehabilitáltak a mai napig sem. Veszteségeinket, az ártatlan áldozatok neveit aztán kőbe, fába véstük minden magyarlakta községben, városban emlékművet állítottunk az elhurcoltaknak. De semmit nem érnek emlékműveink, ha nem lesznek, akik megemlékezzenek az ártatlan áldozatokról, mártírjainkról – figyelmeztetett Sin József, a KMKSZ alelnöke.

Harminc évvel ezelőtti emlékeket idézett fel Zubánics László, az UMDSZ elnöke, aki elmondta, hogy a kárpótlási ügyek rendezése kapcsán több száz tragikus sorsot ismert meg.

– Rengeteg fájdalom töltötte el akkor is a lágereket megjártak és a közvetlen hozzátartozók szívét. Akkor döbbentem rá, mekkora veszteség érte nemzetrészünket, amelynek jövője is másként alakul, ha ezek a szörnyűségek nem történnek meg – fogalmazott Zubánics László.

A kárpátaljai elhurcoltakkal kapcsolatos kutatásnak mintegy nyolcvan százalékán már túljutottunk, állapította meg zárszavában dr. Dupka György gulágkutató, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára. – Új feladatot jelent annak a hetvenezer kartotéknak a feldolgozása, amelyet a magyar kormány vásárolt meg az orosz levéltárakból. A nevek beazonosítása időnként nem könnyű.

Kapcsolódó:

Megtartotta soros ülését a Szolyvai Emlékparkot gondozó bizottság