A kárpátaljai magyarság 1944 novemberében szenvedte el legnagyobb tragédiáját. A megyét elfoglaló szovjet csapatok málenykij robot címszó alatt gyűjtötték össze a 18 és 50 év közötti férfiakat – magyar és sváb fiúkat, apákat, nagyapákat –, majd gyalogmenetben a szolyvai gyűjtőtáborba, onnan Szamborba hajtották őket. Aki túlélte a viszontagságokat, a Gulág lágereibe került. Több mint 10 ezren soha nem tértek haza. Nyughelyükről nincs információnk.
Hegedűs Csilla
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a történelmi egyházak a hagyományokhoz hűen idén is közösen emlékeztek meg a málenykij robot áldozatairól Beregszászban. Elsőként a Rákóczi-főiskola udvarán található Matl Péter Gúzsban című alkotásának megkoszorúzására került sor.
– Szokták mondani, hogy mindenki addig él, amíg emlékeznek rá. Most olyan szomorú eseményre kell emlékeznünk, ahol civil lakosokat hurcoltak el, hajtottak gyalog a szolyvai táborba, és még tovább, Szamborba, majd a Gulág lágerekbe. Több mint tízezer férfit toboroztak három napi jóvátételi munkára, amiből börtön lett. Nagy részük nem jött haza. A fiatalabbak nem tudtak megnősülni, az idősebb férfiak nem tudták a családjukat eltartani, a szovjet rendszerben ezeket a családokat megbélyegezték, mert szovjetellenesnek nyilvánították őket. Így minden generációra kihatott ez a szörnyűség, hiszen nem tudtak tovább tanulni, nem tudtak érvényesülni, tehetségüknek megfelelő munkaköröket betölteni. És ami szomorú, hogy soha senki nem kért tőlük bocsánatot, nem nyilvánították ezt népirtássá. Az ukrán parlament sem fogadott el olyan álláspontot, hogy elítélte volna ezt az eseményt, hogy valaki legalább jelképesen rehabilitálta volna azokat az ártatlan embereket, akik odavesztek, vagy akiknek a családja, az egész élete tönkrement – fogalmazott Orosz Ildikó, a főiskola elnöke. Hozzátette, miután nincs olyan kárpátaljai magyar, német, vagy sváb család, akinek a családjában ne lett volna érintett, ezért a mi generációnknak és az utánunk jövő generációnak is emlékezni kell erre, és emlékeztetni, hogy soha többé ne fordulhasson ez elő.
A megemlékezés a református templomban ökumenikus istentisztelettel folytatódott, ahol Molnár János római katolikus esperes-plébános, püspöki helynök, Marosi István görögkatolikus áldozópap, az Ortutay-központ vezetője és Margitics János református lelkipásztor tolmácsolta Isten igéjét, majd felolvasásra került a beregszászi áldozatok névsora.
A templomban Gyebnár István osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. A beregszászi konzulátus ideiglenes ügyvivője kiemelte, egy olyan fontos eseményre gyűltünk össze, amely egyszerre szomorú és tiszteletet parancsoló. Egy olyan történelmi tragédia emlékére, amely évtizedekre eltemetve maradt.
– Az ő történetük nemcsak fájdalmas, hanem tanulságos is. Tanulságos abban az értelemben, hogy fel kell hívnunk a figyelmet a háborús áldozatok szenvedésére, és meg kell értenünk, hogy soha többé nem engedhetjük meg, hogy az emberi jogok semmibe vétele bárhol is előforduljon a világban. A kényszermunka, az üldöztetés és az emberi méltóság megalázása nem csupán a múlt, hanem a jövő számára is figyelmeztető példaként kell szolgáljon. A málenykij robot túlélői, az ő családjaik és mindenki, akit ez a tragédia érintett, méltóak a tiszteletteljes emlékezésre. Ne felejtsük el, hogy az emlékük őrzése nem csupán egy fájdalmas visszatekintés a múltba, hanem egy erőteljes figyelmeztetés arra, hogy a szabadság, a méltóság és az emberi jogok védelme mindig prioritás legyen, minden körülmények között – fogalmazott a diplomata.
A templom bejáratánál lévő, elhurcoltak emlékére állított tábla megkoszorúzása után a résztvevők a gyertyás emlékmenet során koszorúkat helyeztek el a Beregszászi 5. Számú Tarasz Sevcsenko Líceum falán lévő emléktáblánál, majd a Széna téri (egykori Puskin tér) emlékműnél.
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
