2024. november 26-án, 77 éves korában elhunyt Bárány József – férj, apa, nagyapa.
Bárány József 1947. március 16-án látta meg a napvilágot Batáron. Iskolai és egyetemi tanulmányait követően került Mezőváriba, ahol megismerkedett feleségével, Ágnessel, akivel 54 esztendőt éltek együtt boldogan. Házasságukból egy lánygyermekük született.
Bárány József 1970-ben Mezőváriban megalapította a Vári Művészeti és Zeneiskolát, amelyet 40 éven keresztül vezetett. Egész életét a zenének szentelte: zenetanárként és karmesterként is tevékenykedett.
A közösség elismert, megbecsült tagja volt, távozása nagy veszteség sokak számára.
Temetésére 2024.november 27-én, szerdán 12 órától kerül sor a mezővári temetőben.
Nyugodjon békében!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.