KMPSZ közgyűlés – fókuszban a kárpátaljai magyar oktatás ● Kárpáti Igaz Szó

Megtartotta megyei beszámoló közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ). A napirendi pontok elfogadása után Orosz Ildikó tartott elnöki beszámolót.

Hegedűs Csilla

– A KMPSZ 1991. december 8-án jött létre, és megalakulása óta azt tartja szem előtt, hogyan lehet javítani a kárpátaljai magyar oktatást. Ezzel kapcsolatban mindig megtesszük az észrevételeinket, és minden évben a közgyűlésen vonjuk meg a mérleget, fogadunk el olyan nyilatkozatot, ami a helyzetünket értékeli, és a jövőre mutató javaslatokat is megfogalmazza, immár harminchárom éve – kezdte beszédét a KMPSZ elnöke.

Orosz Ildikó elmondta, a közgyűlésnek az is aktualitást ad, hogy december 2-án az Etnopolitikai és Vallásszabadság Kérdéseivel Foglalkozó Állami Szolgálat szervezésében olyan konferenciát tartottak, ahol a kárpátaljai magyarság problémáival, jogaival foglalkoztak.

– Erre a pedagógusszövetség elnöksége felkészült, összehasonlító táblázatban mutattuk ki, milyen jogokkal bírt, rendelkezett és élt az általános középiskolai szakképzés, a felsőfokú oktatás területén a kárpátaljai magyar közösség 1991-ben. 2017 egy új állomás volt, amikor elfogadták az új oktatási törvényt. A jogszűkítések azóta is élnek nagyon sok területen. A ’91-es kisebbségi törvény nemzeti kulturális autonómiát biztosított minden kisebbség számára, ami elsősorban azt jelentette, hogy elismerték a kisebbségek kollektív jogait. Sajnos a mostani jogszabály ezeket a kollektív jogokat nem ismeri el. A kulturális autonómia azt is biztosította, hogy voltak nemzetiségi iskolák, oktatási hálózat, ami azt jelentette, hogy többek mellett használhattuk nemzeti szimbólumaikat, jelképeiket, ez megjelent az iskola vizualitásában, a feliratokban, az órarendben stb. Most viszont sajnos csak a tanórákra korlátozódik az anyanyelv használata, ott is csak arra a tanórára, amit magyar nyelven lehet tanítani. Korábban 41 olyan intézményünk volt, ahol érettségit lehetett kapni, és engedélyezték, hogy egy osztállyal is indulhasson tizedik osztály.

2027-től olyan törvény lép életbe, hogy csupán ott lehet indítani, ahol 100 tizedikes van, ami azt jelenti, hogy a 41 helyett egyetlenegy helyen, Beregszászban lehet csak líceumi képzés – hangsúlyozta a KMPSZ elnöke.

Hozzátette, az elnökség által kidolgozott, elfogadott állásfoglalást eljuttatják az illetékesekhez, és ez azért is fontos, hogy úgy a magyar, mint az ukrán fél (Magyarország és Ukrajna között tárgyalások folynak ez ügyben) tájékozódjon a kárpátaljai magyar közösség, a pedagógus-, a szülői társadalom véleményéről.

Gyebnár István elismerően szólt a kárpátaljai magyar pedagógusok tevékenységéről, kitartásáról.

– Példaértékű az, ahogyan a pedagógusok rendületlenül, lelkiismeretesen foglalkoznak a fiatalokkal. A KMPSZ az egyik leghatékonyabban működő szakmai érdekvédelmi szervezet, a legnagyobb összefogást mutatja, ami példaértétű, és nagyon fontos a jövő generáció nevelése szempontjából – fejtette ki a beregszászi konzulátus ideiglenes ügyvivő konzulja, majd hozzátette,

a magyar kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy ez az iskolarendszer működjön és tovább fejlődjön.

A Kárpát-medencei testvérszervezetek nevében Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, a kárpátaljai tanárok nem csupán tudást és értéket közvetítenek, hanem emberi tartást, hitet adnak tanítványaiknak és közösségüknek még akkor is, amikor a mindennapok szinte elviselhetetlenül megterhelik őket.

– Ezekben az embert próbáló időkben a KMPSZ nem csupán szakmai közösség, hanem az a kapocs, amely összeköti a múlt értékeit a jövő reményeivel. Egy olyan kapocs, amely megmutatja, hogy nyelvünk, kultúránk és hagyományaink még a legzordabb időkben is képesek élni – fogalmazott a vendég, majd a testvérszervezetek nevében fejezte ki legmélyebb tiszteletét és támogatását a kárpátaljai pedagógusok felé.

Gulácsy Géza kihangsúlyozta, senki nincs könnyű helyzetben manapság, de a kárpátaljai szervezetek, szakemberek, beleértve a pedagógusokat is, minden nehézség ellenére elhivatottan szeretnék végezni a munkájukat. De sajnos azért is harcolniuk kell, hogy ezt a munkát egyáltalán végezhessék.

– A tanárok minden viszontagság ellenére teljesítik a rájuk bízott feladatokat, s ez abból a pedagógusi hitből ered, hiszik, hisszük, hogy az emberek taníthatók és jobbá nevelhetők. Tehát tovább végezzük a munkánkat, hiszünk abban, amit teszünk – fogalmazott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke.

Az ellenőrző bizottság beszámolója után minősítették a KMPSZ éves tevékenységét, majd elfogadták a fórum nyilatkozatát. A történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték a megjelentekre, áldott adventi várakozást kívántak mindenkinek.

Forrás:
KISZó/Fotók:Hegedűs Csilla
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó