A KárpátHáz Civil Szervezet Segítő kezek elnevezésű programjához több száz rászoruló, egyedülálló kisnyugdíjas tartozik, akiket támogatnak, szociális munkatársuk hetente látogat, és amiben tud segít. Most az asztélyi Kiss Piroskát különleges alkalomból keresték fel: 90-ik születésnapján köszöntötte fel Tóth Győző, a KárpátHáz Civil Szervezet ügyvezető igazgatója és Nagy Andzselika, a szervezet szociális, egészségügyi munkatársa. Piroska néni, aki már mindkét gyermekét eltemette, meghatottan köszönte meg az ajándékot, és a rendszeres gondoskodást.
Hegedűs Csilla
– Mára azok az egyedülálló idős emberek, akiket évek óta látogatok, a szívemhez nőttek, és Piroska néni különösen, hiszen ő is egyedül él, már a férjét, és sajnos mindkét gyermekét eltemette. Mindig nagyon vár, hiszen felügyelek az egészségére, megvásárolom a szükséges gyógyszereit, befizetem a számlákat, s ez óriási segítség neki és a többi egyedülálló, idős embernek is
– jegyezte meg Nagy Andzselika, akit Piroska néni most is nagy örömmel fogadott.
Tóth Győző kihangsúlyozta, az ilyen látogatások mindig meghatják, de ugyanakkor megrendítik, hogy sok, az életét becsületes munkásként ledolgozott embernek öregségére milyen körülmények között kell élnie. Éppen ezért tartják a legfontosabb programjuknak a Segítő kezet.
– Sajnos egyre több magára hagyott idős ember él Kárpátalján, a Berevidéken, a Beregszászi kistérségben, akik minden területen támogatásra szorulnak. Mi a lehetőségünkhöz mérten igyekszünk segíteni őket, az élelmiszercsomagok mindig jól jönnek, mint ahogy a gyógyszertámogatás is. Ha pedig arról informálódunk, hogy valamelyikük kerek-évfordulós, mint most Piroska néni, igyekszünk felköszönteni, és egy kis vidámságot vinni az életébe, mert úgy véljük, a lelki támogatás is nagyon fontos
– tette hozzá a szervezet ügyvezető igazgatója.
A Segítő kezek programra sajnos egyre nagyobb igény van, de mint ahogy azt Tóth Győző kifejtette, a jövőben is folytatni, sőt lehetőségükhöz mérten bővíteni szeretnék ezt a programjukat, hogy minél több idős embernek tudjanak segíteni.
Kapcsolódó tartalom: