Soós Zsolt: „…az életem a szolgálatról szól”│KISZó-portré

Csendes és türelmes. Szolgálatát nagy elhivatottsággal végzi. Igyekszik segíteni embertársain, sokszor túlvállalja magát. Szabad idejében szívesen olvas, de leginkább családja körében tud kikapcsolódni. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Soós Zsolt, tiszaújfalui és tiszaásványi református lelkipásztor.

Varga Brigitta

– Mi szeretett volna lenni gyerekként?
– Hosszú ideig a mérnöki szakma érdekelt. Az iskolában nagyon szerettem a reál tantárgyakat.

– Mi vezette a lelkészi hivatáshoz?
– Mondhatni, a templomban nőtem fel. Mindig szerepeltem, nagyon sok egyházi szavalóversenyen vettem részt. Szinte minden vasárnapi istentiszteleten jelen voltam, de ez persze nem azt jelentette, hogy már gyermekként megtértem, viszont mindig is az Isten közelségében álltam. Gimnazista éveim végén két alternatíva állt előttem: a mérnöki pálya és egy hirtelen elém táruló lehetőség. Ugyanis egyik vasárnap Balogh Attila, az Ungi Református Egyházmegye akkori esperese megkeresett, és felajánlotta, hogy írna számomra egy ajánlást a teológiai szakra. Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért engem ez a felkérés. Tudtam, hogy ebben nem hozhatok elhamarkodott döntést, alaposan át kell gondolnom. Végül igent mondtam és 2012-ben megkezdtem tanulmányaimat a Sárospataki Református Teológiai Akadémián.

– Tanulmányai után rögtön hazatért?
– Még csak harmadéves voltam, amikor megkeresett Balogh János lelkipásztor, hogy szeretné elkezdeni a nyugdíjaztatását, és örülne, ha a teológia befejezése után átvenném tőle a csapi gyülekezetet. Hatodik évfolyamosként kihelyeztek Nagydobronyba segédlelkésznek, de közben gyakran ellátogattam Csapra is, hogy ismerkedjem a helybéliekkel. Közben a tiszaújfalui lelkipásztor, Stefán Zoltán váratlanul bejelentette, hogy elhagyja szolgálati helyét, így megkértek, hogy amíg nem találnak a helyére másik lelkészt, addig hirdessem előbb ott az Isten igéjét, és majd később költözzem át Csapra, ahol engem ekkor már vártak. Végül azonban úgy megszerettem ezt az egyházközséget, hogy nemet mondtam a nagyobb és gazdagabb gyülekezetre, és itt maradtam Tiszaújfaluban.

– Jelenleg több településen is teljesít szolgálatot.
– Tiszaásvány és Tiszaújfalu lelkésze vagyok, emellett több hónapja állandó szolgálatot teljesítek Eszenyben és Szalókán is, mivel az ottani lelkipásztor egészségügyi okok miatt jelenleg nem tudja ellátni feladatkörét. Egyszerre négy gyülekezetet vezetni nagyon nehéz. Csak decemberben 40, vagyis naponta csaknem 2 igei alkalmat kellett tartanom. Az én meglátásom szerint ez a szolgálat nem segíti a gyülekezetek valódi épülését, mert nincs idő a családlátogatásokra, a kiscsoportos vagy otthoni bibliaórákra, az olyan dolgok megvalósítására, amelyek igazán hozzájárulhatnának a gyülekezetek fejlődéséhez. Olyan ez a mostani helyzet, mintha a gyülekezetek egy lélegeztetőgépen lennének, hogy életben maradjanak. Bízom abban, hogy ez a helyzet hamarosan rendeződni fog.

– Hogyan tudja összeegyeztetni a teendőit?
– Sajnos nem sok időt töltök itthon, de nagyon türelmes és segítőkész feleségem van, aki mindenben támogat. Minden óra, minden perc be van osztva, mivel a lelkészi teendők mellett a Dorcas segélyszervezet programjaiban is aktív szerepet vállalok. Emiatt nincs is most semmilyen hobbim, az életem a szolgálatról szól.

– Mi ad erőt a szolgálatvégzéshez?
– Isten egyik csodája az életemre nézve, hogy mostanáig nem égtem ki. Ennek egyik oka az, hogy a szolgálatomat segédlelkészként Nagydobronyban kezdtem, ahol megtanultam, milyen is a sok feladattal és nagy felelősséggel járó munka. Ez megalapozta, hogy mindig magas színvonalon, felkészülten végezzem az igehirdetéseket. Nyáron azonban elértem egy mélyponthoz, lelkileg nagyon kimerültem. Akkor megértettem, ahhoz, hogy valami jó történjen, előbb a legnagyobb mélységet kell megtapasztalni. Nagy hatással volt rám akkoriban Hóseás próféta 2. könyvének 6. fejezetében olvasott igeszakasz, mely arról szól, hogy térjünk vissza az Úrhoz, mert ő meggyógyítja a mi lelkünk. Így tettem én is, és a szentírás által megújult az én lelkem is.

– Van kedvenc igeszakasza?
– Több is. Az egyik Ezékiel könyvének 33. fejezete, mely az őrállók kötelességéről szól, arról, hogy az Isten által ránk bízott feladatokat minden időben teljesítenünk kell. A másik Dániel könyvéből egy ismert fejezet, Sadrak, Mésak és Abéd-Negó története, akiknek le kellett volna borulniuk a nagy király szobra előtt, de nem tették meg, így tüzes kemencébe vetették őket. Itt hangzik el számomra az egyik legszebb Bibiliában olvasható hitvallás: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!”

– Miben más most a szolgálat, mint a korábbi békés időszakban?
– Teljesen más az emberek lelkiállapota. Egyrészt könnyebb, mert az emberek nyitottabbak az Isten igéjére. Lassan elfogy a szívükből minden emberi reménység aziránt, hogy változás következik be, hogy egyszer jobb lesz, ezért egyre jobban odafordulnak az Istenhez és nyitottabbak arra, hogy rábízzák életüket. De vannak olyanok, akik bezárkóznak, és bár eldobják maguktól az emberi reménységet, de Istenhez mégsem fordulnak oda, és így teljesen reményvesztettekké válnak. Velük sokkal nehezebb. A másik nagy kihívás, hogy a háború miatt számos család szakadt ketté, ami a gyülekezeti életre is rányomja bélyegét. Sok a magára hagyott, szülők nélkül nevelkedő fiatal, akik élik a maguk kis világát. Nemrégiben indítottunk egy ifjúsági programot, amely által a négy gyülekezet fiataljait próbáljuk összegyűjteni, és jó példát mutatni nekik, hogy ne kallódjanak el.

– Meséljen a családjáról!
– A feleségemmel nem igazán kereszteztük egymás útját: én Nagydobronyban, ő Nagyberegen fejezte a gimnáziumot, aztán ő a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, míg én a Sárospataki Református Teológiai Akadémián tanultam. Isten azonban úgy intézte dolgainkat, hogy egymásra találjunk. 2018-ban fogadtunk örök hűséget egymásnak. Első gyerekünk, Zétény 2019-ben született, második gyermekünk, Barnabás pedig másfél évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Beatrixszal igyekszünk kiegészíteni egymás szolgálatát. Ő három gyülekezetben tevékenykedik, mint hitoktató.

– Jó emberismerő?
– Nem elég pár mondat ahhoz, hogy valakiről mélyenszántó következtetéseket tudjak levonni. Általában hosszabb idő szükséges ahhoz, hogy kiismerjek valakit.

– Könnyen ki lehet hozni a sodrából?
– Messzemenően türelmes vagyok, néha számomra is zavaró módon elnéző tudok lenni.

– Ha nem a tervei szerint alakulnak a dolgai, az kizökkenti?
– Az utóbbi időben különösen kiszámíthatatlan az, hogy mit hoz a holnap. Igyekszem rugalmas lenni és a kisebb akadályokat gördülékenyen elhárítani. Persze voltak esetek, mikor bennem is számos kérdés merült fel, mint például, amikor a toborzóközpontban több hónapon át körözés alatt álltam, de így is mennem kellett szolgálni, pedig minden sarkon határőrök álltak. Isten azonban mindig gondoskodik az övéiről. Nincs olyan dolog, ami a szolgálatból ki tudna zökkenteni, pedig számos megpróbáltatás ért az évek során.

– Hogyan reagál a kritikára?
– A legrosszabb lelkészi szolgálat az, ami mindenkinek jó, mindenkinek megfelel. Nagy probléma az, hogy sokszor a hívek nem osztják meg a véleményüket a lelkipásztorukkal, pedig nagy szükség lenne rá. Egy-egy alkalom után persze jólesik a köszönet is, de azt még nagyobb örömmel fogadom, mikor olyan kérdésekről is sikerül másokkal beszélnem, amelyeket kicsit másképp látunk.

– Szokott halogatni?
– Sajnos már előfordult. Mára azonban megértettem, hogy tudni kell nemet mondani, mert ha túlvállalom magam, az mindig valaminek a rovására megy.

– Könnyen meggyőzhető?
– Elsőre mindenkiről a jót feltételezem, így bizonyos kérdésekben könnyen meggyőzhető vagyok. Olyan dolgokban, amelyekben nem vagyok túlságosan érintett, hamar engedek, ellenben olyan kérdésekben, melyek számomra kiemelt jelentőséggel bírnak, rendkívül nehéz rávenni arra, hogy megmásítsam az álláspontomat.